Pályaszerkesztővel érkezik a Gran Turismo 5?

  • Írta: fojesz
  • 2009. november 3.
  • Érdekesség
Link másolása
A fejlesztő Polyphony Digital szerint igen, a Sony mégis cáfolta a híreket. A Gran Turismo 5-ben ugyan így sem lesz kevés pálya, azonban az új fícsörrel lehetne még ezt fokozni.
A fejlesztő Polyphony Digital szerint igen, a Sony mégis cáfolta a híreket. A Gran Turismo 5-ben ugyan így sem lesz kevés pálya, azonban az új fícsörrel lehetne még ezt fokozni.



A jelenlegi számok szerint mintegy 20 helyszínen, több mint 70 pálya kap helyet a Gran Turismo ötödik részében, azonban a fejlesztők által ígért pályaszerkesztővel gyakorlatilag annyi versenyt készíthetnénk magunknak vagy esetleg tölthetnénk le másokét, amennyi jól esik. A Polyphony Digital már azt is elárulta, hogy a meglévőket és akár vadi új pályákat is szerkeszthetnénk, a Sony azonban nem kívánta kommentelni a bejelentést: elmondásuk szerint nem jelentettek be ilyen lehetőséget, pont.
67.
67.
killi
"Sony azonban nem kívánta kommentelni a bejelentést: elmondásuk szerint nem jelentettek be ilyen lehetőséget, pont."



Akkor miért van egyáltalán ez a cikk? :D



Erről az ikszboksz vs péess-ről meg csak annyit kérdeznék, hogy ; nem kibaszott drágák hozzá a játékok? némelyik 15-20 rugó?!?!?! ennyit költeni erre...ez balfaszság
66.
66.
Tyebeca
#69 Néha olvasd vissza a saját kommentjeidet



":(, remélem nem folytatja a japán megjelenési f@szágot a Poly, mert hényok tőle mi a roh+*----*** anyukájukért csinálják ezt?"



Te papolsz értelmiségi szintekről??? XD
65.
65.
Tyebeca
Jólvan talán picit elborult az agyam. De csakis az igazat írtam és ez csak azoknak nem tetszik akik megrögzött XBOX fanok és csak az övékét istenítik.

64.
64.
dzsiádzsó
#61:

Egy idiota vagy aki össze-vissza beszél, kb a semmiről, de nem is érdekel mit írsz 3 sort ha olvastam, általában csak reális, vagy egy bizonyos értelmiségi szintet megütő emberekkel tárgyalok, ez alatt nem érdemes, örülj magadnak....
63.
63.
biolencse
#64: Nézd meg a profilomat. PS3 tulaj vagyok XD
62.
62.
marcee99
#63: No ezt jól meg mondtad!Egyébként igazad van:)
61.
61.
marcee99
#61: Tyebeca te egy nagy marha vagy!
60.
60.
Tyebeca
Ti meg csomagoljátok magatokat dobozba de keresztben (sír-doboz) lol

És nagyon szenvedek. Rettentően.

Amúgy nem tudom honnét szeditek hogy az XBOX jobb mint a PS3. Nézzetek csak meg profi tesztereket hogy mely rendszert részesítik előnyben az egyik sem ír ekkora hülyeséget mint ti hogy az XBOX sokkal jobb.



Killerbee- csak nem szeretem azt hogy a PS híreknél azt kell olvasnom hogy az XBOX jobb. Akinek meg nincs PS3 az honnét a fenéből tudja hogy az szar. Én látom a különbséget a 2 közt mert havernak XBOX van nekem PS3. Nem tudott még olyan címet mutatni ami nekem annyira kéne. Sőt semmi sem fog meg. Viszont Uncharted 2 meg GT5 nélkül megvesznék. Ez az én személyes véleményem.
59.
59.
biolencse
Vegyétek már tudomásul, hogy az Xbox sokkal jobb, mint a PS3! Szegény PS tulajok most biztosan szenvednek, hogy alig van játék, meg hogy halk a gép. Én is inkább veszek egy Xboxot. Engem meggyőztek! Hülye PS fanok! Térjetek már észhez. Különben meg kapjátok be buzi péesesek. XD







(Remélem nem veszitek szívetekre XD )
58.
58.
Killerbee
Ezeket az "enyem jo, a tied meg csak szar lehet" kommenteket felejtsetek mar el..
57.
57.
Tyebeca
"dzsiódzsó" Méghogy nincs mit fikázni? Azt csak te gondolod. Na este biztos nem tudnám futva hagyni a Box-ot miközben tölt a netről mert akkor nem tudnék tőle aludni annyira hangos a hűtése. A Live korántsem jobb mint a Network mivel én nem szenvedek hiányt semmiféle online szolgáltatásnál. Pedig multizok eleget. Van Home, ahol elütheted az időt anélkül hogy bármiért fizetned kellene. Nektek már azért is membership kell hogy letöltsetek egy demót. Fú ház ez marha nagy előny. Gratula hozzá. Mint minőségi mint grafikai szinten a PS3 előrébb jár a boxnál. Nézz csak meg exclusive ps3 címeket. (Uncharted 2, GT5 Prologue, Heavenly Sword, Motorstorm 2, Killzone 2, Metal Gear Solid 4, Afrika, Demon's Souls, Infamous, Ninja Gaiden, Resistance 2, Hol lenne már nektek hasonló is boxon. Mind csak gagyi utánzatok. Az egész európai játékvilágot a Playstation hódította meg a Microsoft csak a befutott PS címeket próbálja magáévá tenni. Igazán jót sosem tudott teremteni.



ÉS MÉG 1x ÉS UTOLJÁRA NEM JÁROK XBOX-hoz FIKÁZNI MERT NINCS OTT SEMMI AMI ÉRDEKELNE SZÓVAL LEXAROM.
56.
56.
dzsiádzsó
#58: Jártok, meg tudod nem nagyon van már mit fikázni :), már nem sül annyi, és bár utálok fizetni a live-ér de messze jobb mint a network, és hát 500 egy játék, ennyi belefér ;)
55.
55.
Tyebeca
Pontosan. Járunk mi az xbox hírekhez fikázni?
54.
54.
bencsizy
#55:

Getaway 3 fejlesztés alatt áll, nem törölték a projectet, csak az Eight Days-el együtt félbeszakították a munkálatokat, mert a Sanyi kiadta a parancsot az EyePet fejlesztésére



Lesz 2 exklúzív cím a RockStartól, a "The Agent" és a "L.A. Noire"

Mindkettö GTA hangulatú lesz!



Tudja a Sony, h az EU és USA is odavan a GT5-ért, tuti, h egyszerre jelenik meg mindenhol, annyira balek nem lesz a Sony



Amúgy a PAL NTSC korszaknak PS3-on vége, minden régiójú gép visz minden régiójú játékot.





És ha teheted, vhol próbáld ki az Uncharted 2-t! :)

Nem fogsz csalódni! Attól tuti megjön a kedved a PS3 vásárláshoz! :)
53.
53.
dzsiádzsó
#53: Én anno nagy ps2-s voltam, Driver exkluzive GTA, GT4 :):):) hmm régi szép ídők, aztán késett ps3-om, és vettem x-et, és megtaláltam ott is a számításom TDU stb, és aztán vettem ps3mat oriási csalódás :(.



Nekem a GT5 visszahozhatja, a régi emlékeket, de ha megint japánt részesítik elönybe, elállok tervemtől,igazat megvallva ha lenne getaway, driver, vagy exkluzive GTA akkor vennék ps3-mat tutira, de már x-et nem adnám el :), szeretek jókat játszani.
52.
52.
dzsiádzsó
51.
51.
bencsizy
#51

2010 március japánban, de azt mondta, h valszeg egyszerre jelenik meg mindenhol! Csak USA, meg EU még nincs megerösítve, ezért van TBA 2010!



Az elsö igazán nagy exklúzív cím (számomra) az Uncharted és a LittleBigPlanet volt! Meg most jön vmikor a Modnation Racers, ami lényegében a LittleBigPlanet versenyzös változata lesz! :)
50.
50.
dzsiádzsó
Regálnék itt 1xrre :) 1 kommentbe.

Nekem volt ps3-mam, de nagyot csalódtam eladtam :(, remélem nem folytatja a japán megjelenési f@szágot a Poly, mert hényok tőle mi a roh+*----*** anyukájukért csinálják ezt? Azt hiszik japán piac, ennyit várok, és saját népüknek nyalnak na mennyenek már ezzel NTSC-J-s f@szságukkal, ezt megteszik nem veszek ps3-mat csak ennyit erről, semmibe nem tellik EU-ba kiadni, félévig elborult elméjük miatt én nem szopok.



Amúgy meg nem a száma számít exkluziv cimeknem hanem minősége, mostanra azért ps3 is felzárkozott tegyük hozzá!
49.
49.
Tyebeca
Csak az érdekesség kedvéért:



PS3 -110 Exclusive game

XBOX 360 -116 Exclusive game



Szóval aki annyira nagyra van hogy így meg úgy a Boxon annyi az excluzív játék az nézzen csak utána hogy mindössze 6 a külömbség.

Ezekben az adatokban benne vannak az előre bejelentett játékok is mindkét konzol esetében.

47.
47.
Tyebeca
Egy szónak is száz a vége. Eddig mindig megérte egy új Gran Turismo részre várakoznunk. Most sem fogunk csalódni. Már a Prologue szebb volt mint a pár hete megjelent forza 3 és az egy másik dolog hogy a "vezetés-szimuláció" trónján mindig a GT széria fog csücsükélni mivelhogy a japánok egyszerűen nagyon ott vannak a témában és még köztük is a Poliphony az ász.
46.
46.
Mathia$
#45: Úgy ám másrészt a Gran Turismo minden idők legsikeresebb autós game-je szal egy rossz szót nem lehet rá mondani :D



#46: XD am távolkeleten több mint 3x annyi ps-t adtak el :D
45.
45.
biolencse
dzsiádzsó!

Ha boxod van és nem PS3-ad, akkor miért bosszant, hogy mi szegény szerencsétlen PS tulajok így senyvedve szenvedünk. De ne is mondd inkább tovább, hogy a Sony milyen szánalmas és mennyire gáz, mert menten elsírom magam. Ó JAJJ!!! Máris megyek és kidobom a kukába ezt a szar csillogós fekete konzolt. Megyek és inkább veszek egy fantasztikus, hibátlan, gond nélkül működő, feltörhetetlen XBoxot. Majd imádni és istenként tisztelni fogom. Most, hogy belegondolok és a globális eladási statisztikákat nézem, csak rá kell jönnöm, hogy valóban neked van igazad. Mind Amerikában, mind a távolkeleten, mind Európában porig alázza a Box a PS3-at. Nem is tudom, miért a sony mellett döntöttem. Jajj de rossz nekem. Jajj de nagyon nagyon rossz. A szívem szorul össze, mennyire rosszul jártam. Ó Jajj!
44.
44.
biolencse
#37: James papa! Ha valóban lesz pályaszerkesztő a GT5-ben, akkor nem egyszerűen csak egy pofont ad a Forzának, hanem a földön fekvő ellenfelet megrugdossa, utána meg lepisálja. XD
43.
43.
bencsizy
#43:

Valszeg a GT Planet amcsi oldal!

A megjelenési dátum japánra vonatkozik!

Elötte viszont Yamauchi elmondta, h a GT5 mindenhol egyszerre fog megjelenni!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...