Mégsem kell valódi név a Blizzard fórumaihoz

  • Írta: fojesz
  • 2010. július 10.
  • Bejelentés
Link másolása
A Blizzard meggondolta magát, a rajongók elégedetlenségét látva döntöttek úgy, hogy mégsem vezetik be a Real ID rendszert a hivatalos fórumaikon.
A Blizzard meggondolta magát, a rajongók elégedetlenségét látva döntöttek úgy, hogy mégsem vezetik be a Real ID rendszert a hivatalos fórumaikon.

A döntés kapcsán Mike Morhaime, a Blizzard vezérigazgatója írt nyílt levelet, melyben értesített mindenkit arról, hogy a Real ID rendszert nem vezetik be a fórumokon. A csapat folyamatosan figyelte a játékosok reakcióját a bejelentést követően, s miután sokan aggodalmuknak adtak hangot az elmúlt napokban, úgy döntöttek, mégsem kell majd valódi néven fórumozni.

A közösségi élet színvonalának lesüllyedése miatt vezették volna be a rendszert, először a Starcraft II, majd a World of Warcraft: Cataclysm fórumain. Morhaime szerint a mostani visszalépésük ellenére nem mondanak le építő jellegű tervükről, s a jövőben több olyan változtatást (hozzászólások értékelése, a legjobbak kiemelése, továbbfejlesztett kereső és a többi) hajtanak végre a fórumon, amellyel reményeik szerint végre ötről hatra juthatnak a kérdésben. A fórumokon a játékosok a Battle.net-es hozzáférésüket használhatják majd.

Az nem derült ki, hogy a Blizzardot mennyire befolyásolták az időközben előkerült rémtörténetek:   például az egyik Blizzard-moderátorról - aki példát mutatva nyilvánosan is a saját nevét használta a fórumon - számos személyes információt derítettek ki a rengeteg szabadidővel rendelkező felhasználók. A Blizzard hivatalos álláspontja szerint csak a rajongók aggályai miatt léptek vissza, viszont Morhaime azt is megjegyezte, hogy a játékokban használatos Real ID rendszert nem fogja befolyásolni ez a döntés.
15.
15.
adriano28
érdekes :D



amugy még hh nem került fel a crysis 2 uj trailere?
14.
14.
Turley
Fórumon nincs,játékban sem kideríthető

Anélkül nem veheted fel az ílletőt Live ID-re,hogy ő nem adja meg neked a címét.

Az, hogy megkeresik egymást stb csak annak tudható be, hogy játéktól függetlenül mindig lesznek aberrált emberek akik nemtudják elviselni a dolgokat,ez van.
13.
13.
bzsp
döntsék már el :) de tök mind1 nem vok oda reggelve.
12.
12.
Speper
10.
10.
Adamknight
#9 Ki mondta, hogy nem ezt gondolom magamról? XD Én is idióta vagyok, csak nem WoW-os idióta- nagy különbség. A maga módján minden ember hülye, csak sokan nem veszik ezt észre.
9.
9.
HomoLudens
#7: Pedig a hszedből ítélve nyugodtan maradhattál vólna mert ezt a kritériumot simán teljesíted.



Egyébként úgy tudom játékban kideríthető a real nem csak forumon nem kötelező.
8.
8.
tommy93
#7: Ennyi erővel azt mondom igy van a CoD-nál stb...
7.
7.
Adamknight
#5 #6 Ebből látszik, hogy minden WoW-os egy idióta!! (mondom ezt úgy, hogy én is kipróbáltam a játékot, de nem tetszett)
6.
6.
HomoLudens
#5: Hasonlók magyarországon is voltak WoW ban és LOTRO ban is . Persze gyilkoság nem történt de meg fenyegették az embereket megverték stb stb.
5.
5.
Gubi
Ja meg most jut eszembe, volt is valami ilyesmi eset a WoW-ban, játékosnak megölték a karakterét, csávó megkereste az illetőt - ez több hónapig tartott neki -, majd meggyilkolta az illetőt.



Eszméletlen milyen beteg emberek vannak...
4.
4.
Teuton
Csináljanak mind2 rendszerrel egy fórumot, egyiken trollok dolgoznak, meg néhány névtelen értelmes ember, másikon meg (feltételezésem szerint) rendes emberek tárgyalgatnak majd.
2.
2.
Gubi
Inkább egy hülye ötlet, amit jobb is hogy visszavontak. Nem tudom miért gondolták azt, hogy egy ilyenért lelkesednének a felhasználók. Én is rendszeresen szoktam olvasni a fórumot és ha valakinek gondja van amiben tudok segíteni, annak válaszolok. Ha a teljes nevemmel kéne hozzászólást küldenem, akkor viszont már 2x is meggondolnám...



Hogy az előkerült "rémtörténet" igaz-e? Teljesen mind1, ami abban leírásra került, azt nevezhetjük egy jövőképnek is, ami sokakkal meg is történhetett volna.



Magával a Real ID-vel ami viszont a játékba lett beépítve azzal nincs is gond, az szerintem tök jó ötlet volt - már amikor működik, mert mostanában sokszor nem elérhető a battle.net.
1.
1.
tjames
mi ez malom?

csiki-csuki
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...