Csúszik az NBA Elite 11 megjelenése

  • Írta: fojesz
  • 2010. szeptember 28.
  • Csúszás
Link másolása
Az EA Sports az NBA-sorozat komoly megújítását ígérte idén, ennek fényében hagyták el a korábbi "Live" elnevezést, és lett az új rész címe NBA Elite 11. Mindennek azonban ára van: a játék nem készül el a megszokott október időpontra, kárpótlásul NBA Jamet kapunk helyette.

Maga Peter Moore, az EA Sports fejese számolt be egy blogbejegyzésben arról, hogy sajnálatos módon nem tudják tartani az NBA Elite-tel az októberre kitűzött határidőt, a játék késni fog. Az nem derült ki pontosan, hogy miért csúsztatták odébb a megjelenést, sőt az sem világos, hogy mikor jelenhet meg az új rész, de úgy néz ki, a fejlesztőknek beletört a bicskája a korábban kitűzött célokba, és még szükségük van némi extra időre.

Kárpótlásul (ide igény szerint idézőjelet is biggyeszthettek) az Electronic Arts mindenki számára elérhetővé teszi az NBA Jam Xbox 360-as és PS3-as változatát, amelyhez az eredeti tervek szerint csak az NBA Elite-tulajdonosai juthattak volna hozzá amolyan bónuszanyagként. Az NBA Jam Wii-s verziója a jövő héten, a másik változat pedig még karácsony előtt a boltokba kerülhet - ezek szerint az NBA Elite-re is karácsonyig kell várni?

4.
4.
arshavin23
Hát várható volt hogy csúszni fog,a Demo alapján borzasztó lett a játék...Szerintem meg az a 2 hónap amit fejlesztenek,az nem lesz elegendő,2k jobb lesz idén is.Azt kéne csinálni,hogy nem adnak ki 1 évig játékot,úgy is a 2k-t veszik inkább,és az alatt annyit fejlesztenek,hogy felvegyék a meccset a 2k-val,mert ez a játék....Nem jó :)
1.
1.
SLi
Inkább csússzon akár 1-2 hónapot is, de akkor tényleg komoly fejlődés legyen.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...