Visszatér a Project Gotham Racing sorozat?

  • Írta: fojesz
  • 2010. november 2.
  • Pletyka
Link másolása
A játékipari történésekkel foglalkozó Develop magazin értesülései szerint a Project Gotham Racing sorozat feltámasztásán szorgoskodik a Microsoft. Konkrétumok még nincsenek, állítólag a redmondi óriás egyelőre azon fáradozik, hogy megtalálják az ideális fejlesztő csapatot a folytatáshoz.

A Project Gotham Racing sorozat az exkluzivitása révén a Forza Motorsport mellett az egyik legfontosabb autóversenynek számított az Xboxon és az Xbox 360-on, azonban a 2007-ben megjelent negyedik rész óta nem is hallottunk felőle. Akkortájt vásárolta fel az Activision a játékot fejlesztő brit Bizarrre Creations-t, akik az üzlet nyélbe ütése után először a Blurt, majd a James Bond 007: Blood Stone-t készítették el az óriáskiadó számára.

A hírek szerint viszont hamarosan folytatódhat a sorozat, igaz, a Microsoft nem volt hajlandó kommentárt fűzni a pletykákhoz. A Develop úgy tudja, hogy a redmondiak jelenleg is a Project Gotham Racing feltámasztásán dolgoznak, több független európai stúdiót is kinéztek maguknak, akikkel szívesen együtt dolgoznának a jövőben.

Hasonló pletykára már volt példa korábban, akkor azonban a Forza Motorsport-játékokat fejlesztő Turn 10-nel hozták összefüggésbe a sorozatot; ezt a lehetőséget viszont elfelejthetjük, ha a mostani híreknek van valóság alapja, ugyanis a Turn 10 amerikai csapat, ráadásul a Microsoft már meg is vette őket.

22.
22.
zsilvolgyi
21.
21.
xICEMANx
Sosem volt nagy szám... remélem ez majd az lesz!
20.
20.
Toopac
Atom Brutál Mega Giga kötelező vétel lesz! Nem vitás! Végre egy hír, ami kiváltja belőlem a várakozás mennyei érzését! Hajráááááá
19.
19.
X360_FaNbOy
PGR4 megvan ám, eredeti! Osztottképernyõn legjobb autós játék xd nekem nagyon tetszik.
18.
18.
hakydakillah
PGR 4 volt számomra a király, azóta se játszottam jobbat, bár nálam a Grid-el együtt a legnagyobb kedvencem
5. Mi jó benne? Hát minden :-) Irányítás, grafika, nem unalmas, állandóan volt a storyban új mód, szóval nem lőtték le az elején, akkor a legélethűbb időjárási viszonyokat nyújtotta, a kocsik irányítása, nah és a multija az örök, a cats vs mouse játékot hetekig nyomtam :-) Én akinek megmutattam, annak tutira kellett, és végig is vitték, de izlések és pofonok. Én csak örülni tudnék egy esetleges folytatásnak. Már elő is rendelem :-)
17.
17.
givi6
nekem csak 3 volt meg :)
az de jo játék volt...
16.
16.
TEEBEEX360
#15: Egyébként remélem is hogy lesz új PGR.Nagyon jó volt a 4.Rengeteg órát töltöttem el vele.
15.
15.
TEEBEEX360
#5: Képzeld el sok autós gémmel toltam.És mégis bejön a PGR!Szóval ez egy kicsit hülye kijelentés volt.Mi a jó benne?Elmondom.Nem agyon tuningolt autókkal nyomulsz.Vannak benne vicces versenyek és stb..Jah és persze nagyon komoly hangulata van az egész játéknak.Pláne a 4.-nek.
14.
14.
Jinbobo
#8: De be ám! Szerintem egy ízig vérig NFS-d lett! Száguldás-Porsche-Zsaruk! Pont erre volt szüksége a sorozatnak! És végre kötött versenypályák! Már untam a szabadon bejárható üres városokat!
13.
13.
fojesz
#10: Anno egyáltalán nem ez volt a NFS lényege. :) De elfogadom, ha valakinek ez az irány jobban tetszik. Számomra érthetetlen, hogy az Underground 2 után miért erőltették ezt a vonalat.
12.
12.
p.balou
Modiháború (Y)
Nekem qrvára tetszett a 3 a 4-et még nem próbáltam :(
11.
11.
OLLiE
a PGR nem roszz, de ami engemet a leg leg megfogott az az Undergound 1-2.
Ez volt a NFS csúcspontja, iilegális verseny, tuning,üldozés(zsaruk nélü).
A zene a hangulat ahhhh...11 voltam amikor kijött, ma már 18 vagyok de még mindig eljátszom vele.....remélem az EA-nek megjön az esze és visszatérnek az Undergoundhoz........most gondolom sokan fikázni fognak, mert a PGR-hez írtam ezt :P
10.
10.
tjames
#6: NFS - agyontuningolt kocsik?
ez VOLT a lényege!
Olyan ez, mint a jóbarátokban anno, mikor mondja Chandler új lakótársa Chandlernek, hogy: "Nem értem mi a jó ebben a béjváccsban...csupa csini csajok futkoznak a strandon pfff"
Erre Chandler: "Épp ez benne a lényeg!"

Na így voltam én is a NFS-el! :) Érted?
Hozzáteszem az utolsó NFS-t kihagytam.....
De a mostani az érdekel nagyon! csak még nem tudtam kipróbálni....holnapig silveres vagyok :(
9.
9.
Top Secret
#8: Nekem nagyon, de már kicsit kezd elegem lenni az zsarus,illegális dologból az előző nfs(shift)megmutatta hogy lehet jó nfs csinálni zsaruk,illegális versenyek nélkül.
8.
8.
tjames
Na a Burnouttal megtaláltuk a közös pontot!
:)
Az új NFS bejön nektek?
7.
7.
Ca$h
Fojesz: ott a pont...
tjames: mi a jó benne? Számomra a fantasztikus hangulat vitt mindent, a muzsikák, a játékélmény, a negyedik részben a mozotorozás felejthetetlen élmény volt, pedig tiszta szívemből gyűlölöm őket, akárcsak a bicikliseket! :) Egyébként meg nekem a GT volt az első komolyabb autós élményem, de sose fogott meg, mindig is arcade párti voltam! Burnout FOREVA! :D
6.
6.
fojesz
#5: Szerintem pont az volt jó benne, hogy olyan volt, mint a Forza, csak éppen árkád verzióban - a helyszínek és autók között viszont sok volt a hasonlóság.

Engem marhára fárasztott már a Need for Speed a hülye tuningautókkal és illegális versenyekkel.
5.
5.
tjames
#4: szerintem ez csak azoknak tetszik akik előbb játszottak PGR s csak aztán másik autós játékokkal.
Mert szerintem jobb nála még a nídfor bármelyik része is....ha már árkád.
Őszintén kérdem: mi a jó benne????
4.
4.
Ca$h
IMÁDOM! Jöhet JÖHET! Jah... egyébként sose volt GT klón, nem is akart az lenni, ez csupán egy arcade játék aminek kib@szottul semmi köze a szimulációhoz, és soha nem is akarta, hogy legyen!!!
3.
3.
Top Secret
Én se szeretem a PGR, a demojával kicsit játszottam de nem jött be.
1.
1.
tjames
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...