PS3-exkluzív játékot mutatnak be decemberben

  • Írta: fojesz
  • 2010. november 21.
  • Teaser
Link másolása
Játékbejelentésre készül a Sony, ráadásul mindezt teszi úgy, hogy meg is lovagolja a Video Game Awards körülötti felhajtást, meg nem is. A Joystiq által megszerzett teaser kép szerint december 12-én várható a bemutató, és a legfontosabb: PS3-exkluzív lesz a cucc!

December 12-én, vasárnap, azaz pontosan egy nappal a Video Game Awards után jelenti be legújabb PS3-exkluzív játékát a Sony. Persze az eddigi információk alapján a bejelentett játék lehetne valami PlayStation Networkös arcade cím is, azonban vélhetően nem erről van szó, hiszen a japánok külön bulit csapnak Hollywoodban az új jövevény tiszteletére.

A találgatások szerint az Uncharted 3 bejelentése várható, ami ugyan nem betonbiztos tény (mert akár lehet szó a mostanában leleplezett Sly 4-ről is), viszont kétségtelen, hogy az utóbbi időben erről a játékról hallani a legtöbb pletykát, az Amazon egy előzetes borítókép társaságában még azt is megszellőztette, hogy World of Deceit alcímmel érkezik a sorozatot trilógiává avanzsáló epizód.

Akárhogyis, a PS3-tulajdonosok nem igazán panaszkodhatnak, hiszen a Sony az elmúlt hónapok során jócskán az összes fontosabb sorozatukhoz bejelentett valami folytatást.

19.
19.
Skyrocker1
#18: ja:D:D:D:D:D elnézetem:D:D:D egyet értek de csak annyit írtam hmm érdekes...:D:D:D:D:D
18.
18.
Mortician
#15: Esetleg, ha elolvastad volna azt, amit belinkeltél, vagy a korábbi híreket, akkor tudnád, hogy a ME3 nem lesz PS3 exkluzív... :)
17.
17.
Skyrocker1
#16: mindenféle képen legalább olyan jó mint a 2... jah és lehet jet-kizni benne...
16.
16.
danez11
huu ha már az unchartednél tartunk, nekem csak a 2 van meg. szerintetek érdemes még megvenni az 1-et ?
15.
15.
Skyrocker1
Mass Effect 3???? hmm érdekes...
http://globalgame.hu/news/12178/Sony_Mass_Effect_3_leleplezes_az_idei_VGA-n
14.
14.
Skyrocker1
Remélem valami Új cím lesz...De azt se bánnám hogy ha az új Uncharted lenne...
13.
13.
Mathia$
#6: azok 6 évente csinálnak játékot xD

Én is MGS párti vagyok, szal nekem is az lenne a legnagyobb öröm, de Rising mellett kicsi az esélye :(
12.
12.
deviques
#11: MGS5 lenne a legnagyobb meglepetés, asszem senki nem számít rá rajtad kívül, de ha már így meglebbentetted reménykedek én is :)
11.
11.
Barnaby
Végülis a drake's fortune 2007-es, a 2 meg 2009 es úgyhogy még akár Uncharted 3 is lehet belőle. Én egy MGS5.nekörülnék a legjobban (tudom, hogy ez erősen lehetetlen dehát...)
10.
10.
zotyi
remélem uncharted 3 lesz . Nagyon várnám ha az lenne :D
8.
8.
givi6
xboxra miért nincs ennyi exluzív? :D
jo nektek ps fanok :)
7.
7.
kevinbutler
Én úgy tudtam, hogy a World of Deceit kamu volt.
6.
6.
Beau
Hátha egy új Quantic Dream játék.
5.
5.
sayainbarni
Erre nagyon kiváncsi leszek
4.
4.
Jinbobo
Szerintem az Unchartedre még kicsit várni kell. Bármi is jön, pöpec game lesz ha még bulit is csaptak rá.
3.
3.
Robbie17
Állítólag Dec.6.-a TR, 12.-e meg Uncharted..érdekes..
1.
1.
danez11
merem remélni hogy az új uncharted
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...