Csalások a GT Academy második fordulójában

  • Írta: InGen
  • 2011. február 8.
  • Érdekesség
Link másolása
Ha mostanában egy PlayStation 3-exkluzív játék kapcsán a csalás szót emlegetjük, mindenki rögtön arra gondol, hogy a feltört firmware miatt rosszalkodhatnak a gyerekek. A GT Academy második fordulójában azonban ennél egyszerűbb módot találtak a csalásra, a hiba pedig a játékban van.

Akiknek nem lenne teljesen tiszta a dolog, gyorsan foglaljuk össze, hogy mi is az a GT Academy. Az egész még jóval a Gran Turismo 5 megjelenése előtt kezdődött, amikor a Polyphony feltett a PSN-re egy "demó verziót" a játékból, ami valójában nem is demó volt, mint azt tudjuk, hanem egy próbatétel. Az egypályás, egyautós mini-demóban ugyanis csak a köridők számítottak, és aki a leggyorsabb volt, azt utána a Sony kiröpítette egy valódi versenypályára, ahol igazi profikkal tanulhatott meg valós körülmények között versenyezni.


Na, a Polyphony úgy döntött, hogy most ennek rendez egy második fordulót, azonban kiderült, hogy a január 31. és február 6. között lezajlott körben rengetegen csaltak. A hiba azonban nem a mi készülékünkben van, hanem úgy tűnik, hogy a pályatervezésben és a fizikában: több helyen lehetett ugyanis levágni a kanyarokat, és a falhoz csapódással előnyt szerezni. Ezek jelentősen lerövidítették a köridőket, így a Polyphony az egész fordulót semmisnek tekinti, viszont mindenkit beenged a harmadik körbe, akik a másodikban részt vettek.

12.
12.
Samu
Ez egy ilyen játék,mit szarakodik a Polyphony ? A Gran Turismo-ban mindig is lehetett faltól falig közlekedni!Majd ha csinálnak egy igazán ütős törésmodellt akkor mindenki kicentizi a sarkokat.Levágások?Nézzenek meár meg egy bármilyen túrakocsi versenyt!Hol nem vág le egyik másik pilóta?Csak olyankor lassul a kocsija,meg lehet kipördül... Én nagy tisztelője voltam a GT-nek,de kezd egy kicsit érdekes irányba elmenni.Nem ezer autóra kéne koncentrálni(amiből 500 ugyanazoknak a japán autóknak különböző változata),hanem tényleg komolyabb fizikára,ha már egyszer az a szlogen,hogy "Real Driving Simulator"...
10.
10.
NECROSMOKE
#7: A GT 4-ben is volt bünti és mégis meg lehetett csinálni az amugyis elég nehéz licenszeket.Csak ovatosan kellet a falnak csusztatni sebbeségből.
9.
9.
tabu3x
8.
8.
tundra
A mostani GT Academy úgyis csak az amcsiknak van, úgyhogy ... nem mindegy?
7.
7.
shatterhand
most ezek nem ismerik a saját játékukat??
Bekapcsolják a büntetést, abban minden benne van!!!!!Koccanás, kanyarlevágás.
Ennyi az egész!
6.
6.
XDannyL
Hoppá hoppá...
Én a másodikra regisztráltam, de nem versenyeztem. Kíváncsi vagyok beenged e a harmadik fordulóba :P
4.
4.
simon 555
#3: ha sokat mész vele akkor 1 idő után fárad az olaj és csokken a teljesítmény.
3.
3.
tabu3x
na, és hogy van, h seasonal eventben limitált a súly, a teljesítmény stb, és olyan kocsikkal vannak a top-on, amelyek "megvásárláskor" alapból erősebbek, mint a limit felső határa.
Történetesen a 206 rallye car-ra gondolok, ami 300 lóerős. Most egy time trial nyitott, ott az egyik eventben 295 lőerő a limit, de a top-on csak 206rc-ket látni.
Nekem nem sikerült a 206 rc teljesítményét csökkenti. Láma vagyok, vagy ez is kötve van vmihez?
2.
2.
Vendu
Már a Polyphony is csal?
1.
1.
ivanv
ilyen szinten ilyen hibát...hagyjuk.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...