Rockstar: nem készült még játékból jó film

  • Írta: InGen
  • 2011. április 6.
  • Érdekesség
Legalábis a Rockstar nagyfőnök, Dan Houser így gondolja. Mindezt annak ellenére, hogy éppen ők adták el a Max Payne filmes jogokat, és így készült az emberiség elleni bűntett Mark Wahlberg főszereplésével. A Rockstar a jövőben kétszer is meggondolja, hogy filmet készítsen.

Dan Houser elég egyszerűen összefoglalta a véleményét az eddigi játékos filmekkel kapcsolatban: "Gyakorlatilag minden játékból készült film elég rossz, de néhány egyenesen borzalmas" - ebbe az úriember persze beleérti a saját franchise alapján készült Max Payne mozit is, amit a kritikusok a megjelenése pillanatában darabokra szedtek.


Éppen ezért a Rockstar a jövőben kétszer is meggondolja majd, mielőtt belevág egy újabb filmes projektbe, pedig Houser elmondása alapján rengeteg ajánlatot kapnak különböző stúdióktól, rendezőktől és íróktól: "Ha valaha még egyszer filmet készítünk, akkor mi magunk szeretnénk megcsinálni, vagy legalább közösen dolgozni rajta a legjobb tehetségekkel, így ha elrontjuk, legalább saját magunkat hibáztathatjuk érte. Egyszer ennek is eljön az ideje, főleg ha megtaláljuk a megfelelő partnereket, de még nem tartunk ott."

Ettől függetlenül azt Houser is elismeri, hogy addig nem fognak jó játékos filmek készülni, amíg ezeket mindenki csak gyors bevételi forrásként kezeli. Meg kell változnia annak a nézetnek, hogy a sikeres játékokból csak azért készítenek mozit, hogy a népszerűséget kihasználva jól megtömjék a zsebeiket.

38.
azazel
Amugy kajak a GTA4-ből lehetne nagyot alkotni de szerintem a SanAndreashoz is meg lennének a megfelelő elemek.szerintem durva getto film lenne...old school :D én csípném :D
37.
zola2000
#35: http://www.youtube.com/watch?v=fWL6j0SvqV0
36.
IceColdKillah
34.
Azért nem olyan könnyű játékból filmet csinálni, de ha valaki nagyon kreatív, tud jót is összehozni, lásd: Silent Hill, amire azért senki nem mondta hogy szar volt. Úgyhogy az egy jó példa.
Szerintem nem feltétlenül kell ugyanolyannak lennie, mint a játék, de az érzés amit játék közben éreztél, annak kellene valahogy visszaköszönnie. A Silentben ez megvolt, és szerintem az első Kaptárban is, amikor eltűntek a hullák például, azt a filmben is megjegyezték, stb. Nem kell ugyanannak lennie.
A Doommal rengeteget játszottam anno, folyamatosan, mégis a sztorit el se olvastam eleinte, mentem, lőttem, és volt egy érzésem, kicsit féltem is. A filmben szerintem egy plusz dolog ez a hozzáadott szál, hogy a gén csak a gonoszt változtatja át, ez tök egyedi volt. Most hogy olvasom a Doom-könyveket, amiket 94-95-ben írt egy faszi, úgy érzem a film készítői is olvasták, mert a hangulat hasonló, néha vicces, néha meg tök depis, mint a Karl Urban Reaper szerepében.
33.
zola2000
ha film nem is, de jóféle animáció már készült játékból, ott van például a Valkyria Chronicles...
32.
IceColdKillah
#29: A Doom film az utolsó előtti jelentért lett sikeres.
31.
IceColdKillah
Szerintem a GTA 4-ből jó filmet lehetne csinálni. Megvan benne minden: Akció, lövöldözés, humor (Brucie:), szerelem (Katie), főellenség (Dimitri), és ami nekem a legjobban tetszett a DRÁMA, azaz nem mindig tejfel az élet (esküvő).

Spielberg bácsival talán még egy Oscart is össze tudna hozni.
30.
Gabesz.
#23: Egyet értek, bár a Prince-t nem láttam.
29.
Petiop
#25 A Doom film nem azért borzasztó, mert nincs köze a film történetéhez, hanem mert nincs köze semmihez, ami JÓ!
28.
Raam989
Kojima-san mekkora jo filmet tudna csinalni az MGS szeriabol. Ha belegondolunk az MGS4 is szinte egy interaktiv film, annyi atvezeto van benne. Ez alapjan pedig negyon jo filmet tudna osszehozni.
26.
jardo
Csak egyet mondok, aki jó gengszter/maffia filmet akar nézni, annak ott a Keresztapa 1 és 2, a Sebhelyesarcú, a Casino, a Nagymenők és még lehetne sorolni. Brian De Palma, Scorsese vagy épp Coppola filmjei mind jók, és ezek a nevek tényleg csak a szakma krémjei, van még bőven olyan film a témában, ami kiváló darab. ;) :)
25.
simon 555
azért van néhány jó játékból lett film.
pl a Sillent Hill,PoP,Hitman és még a Doom is jó(attól,hogy nem pont ugyanaz az egész torténet mint a játékban még nem lesz rossz film)
na meg az első és harmadik Resident Evil filmek sem rosszak szerintem.
24.
Henry82
#19: Csak halkan írom, de egyetértek, a PoP egy egyszer is alig nézhető hálivúdi giccsparádé, pont olyan messze áll a jó filmtől mint az utolsó 5 év digitális "csodái"-nak 99%-a.

A GTA filmről annyit, hogy ha létezik olyan kategória amit nem érdemes megfilmesíteni, akkor az ez, ebben a játékban a szabadság, a kötetlenség a lényeg, ettől imádjuk annyira, egy filmbe pakolva ez teljesen elveszne.
Sőt továbbmegyek, technikailag lehetetlen is GTA filmet csinálni, pont a kötetlenség miatt, ezzel az erővel majdnem minden akciófilmre lehet mondani, hogy GTA-s és ugyanakkor semelyikre sem.

Ott vannak egyébként Jason Statham filmjei, Crank sorozat, Transporter sorozat, talán ezek hasonlítanak legjobban egy lehetséges GTA filmhez, de ezek szerint ilyesmit láttunk már eleget, nem csodálom, hogy nem nagyon sietik megcsinálni.
23.
ThurGrek
Mortal Kombat 1, Prince of Persia, Silent Hill
22.
wildláma
és eddig kellett várni ezzel a bejelentéssel? ezt mi játékosok már tudjuk sok-sok éve
21.
aRkye
Még eddig nem találkoztam jó filmes adaptációval...
Még réges régen nagyon vártam a Mario fivérek moziba érkezését,
és hatalmas csalódás volt számomra, és azóta nem fűzök nagy reményeket az ilyen próbálkozásokhoz.
Pl. azt sem értem, ha már játékot dolgoznak fel, aminek már adva van a története, cselekménye, miért írják át azt? Miért kell kombinálni?
Mondjuk egy Mass Effectet megnéznék, az eredeti történettel!
Szal szívesen látnám a vásznon ugyanazt, amit játszottam, élő színészekkel.
20.
aRkye
#12: Mark Wahlberg igen csak jó színész! Bezony!
Ki nem néztem volna belőle, mikor még Mary Mark néven énekelt :)
Tudom, nem ide tartozik, de nem tudtam kihagyni.
19.
Petiop
Hali.

Egy jó filmnek lelke van, mely az egész egységből árad, nem egy összetákolt sz@r, mint a Doom film. Nekem elegem van, és felemelem a hangom, mert nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy a PoP film jó volt. Egy dögunalmas, érdektelen látványshow halmaz volt.

Na tső!

Ui.: ez a véleményem, még ha beképzelt bunkónak is tartsz érte ;)

18.
Ferrum
Az a bosszantó ezeknél a játékos filmeknél, hogy kezükbe adják a full story-t, karaktereket, mégis addig piszkálják míg egy fostenger lesz belőlük.
17.
Shadowsomi
Nekem a Prince of Persia nagyon tetszett, emlékszem mikor az első résszel játszottam, mintha egy mesébe csöppentem volna bele, és ezt számomra a filmben egész jól visszaadták. A főszereplőt nagyon eltalálták, szerintem jobbat nem is találhattak volna, illetve visszaköszönt az az ugrándozós téma is. Szóval nekem bejött. A Silent Hill is egész jó volt, ott is nagyon jól visszaadták a hangulatot. A Max Payn már más tészta volt, egy kis átlagos mozinak más címmel egész jól elfutott volna, ( de csak Mark Whalberg miatt), de hát a Max Payn feelinget egyáltalán nem adta vissza. Szóval nem futokosott a hideg a hátamon miközben néztem. Ami egyáltalán nem tetszett, az a doom film volt, amiben csak az az 5 perc volt istenkirály, mikor FPS-ben ment a pali, na az viszont hatalmas volt :D De persze ez egyéni vélemény. De hogy ne készült volna jó film játék alapján, az azért számomra kicsit erős kifejezés. Persze voltak iszonyatosak. De amiben egyetértek Houser úrral, hogy mindenképp közre kell működni a játék fejlesztőknek a film készítésében. Bár ki tudja hogy sülne el. Ez csak egyéni vélemény, nem belém kötni :)
16.
nekem mondjuk a gta vc is nagyon Scarface feeling... és szerintem eddig csak egy jó film készült játékból az pedig a Silent hill meg talán a Hitman na de a prince of persia az a disney-s szar arról inkább nem is mondok semmit
15.
felegyi
#6: Most őszintén... GTA-ból filmet? És miről szólna? Semmi extrát nem találnék benne, mivel játékbeli feldolgozás felesleges hisz lehetetlen lenne 2 órában visszaadni azt amit 25 óra játékidővel megértesz... amúgy meg vannak filmek amiket nevezhetnénk akár GTA filmnek is... pl. a Fegyvernepper... miről szól? Nulláról építesz fel mindent... mint általában a GTA-ban... nem tudok elképzelni egy filmet hisz maga a cím nem konkrét sztorit foglal magába!
14.
strike19
Szerintem egy két videó játékból igen is készült jó film pl: Street Fighter ,Tekken ,Mortal Kombat .GTA-ából nem nagyon lehet filmet csinálni.Mondjuk L.A Noir ból eltudok képzelni egy gengszter filmet.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...