Hivatalos: még a hónapban olcsóbb lesz a Wii

  • Írta: fojesz
  • 2011. május 4.
  • Akció
Link másolása
A Nintendo hivatalosan is megerősítette a korábbi pletykákat, május végén csökkenni fog a Nintendo Wii ára, ezzel együtt elindul a japánok új terméksorozata is, amely a korábbi slágercímeket fogja össze kisebb árcímke mellett. Az árcsökkentés hazai mértéke még nem ismert.

Ahogy az várható volt, a Nintendo megerősítette: májusban csökkenni fog a Wii ára. A konzolgyártó júniusban akarja bemutatni a konzol utódját, na meg ideje is volt már az árfaragásnak, elvégre a kiotói cég nem sűrűn élt eddig ezzel a lehetőséggel.

Az árcsökkentés Amerikában május 15-én, Európában, s így Magyarországon is május 20-án lép életbe. A nyugatiak ezentúl 150 dollárért juthatnak hozzá a Wii-hez, a hazai árcsökkentés mértéke még nem ismert: a Nintendo cuccok hazai forgalmazója szerint az üzletek határozzák meg a kiskereskedői árat, de az biztos, hogy olcsóbb lesz a konzol, mint eddig. Jelenleg körülbelül 60 ezer forintot kóstál az alapgép.

Az árcsökkentéssel egy időben a Nintendo egy új Wii-csomagot is piacra dob, ebben a fehér konzol és a Remote Plus kontroller mellé egy Wii Wheel kormány és a Mario Kart Wii egy példánya is ajándékba jár majd.

Még érdekesebb, hogy bár a Nintendonak eddig nem volt alacsony árkategóriás játéksorozata, a Nintendo Selects válogatás már ezt a szerepet is be fogja tölteni. Magyar árat megint nem ismerünk, de Amerikában mindössze 20 dollárt kóstál majd egy ilyen játék, ami azért árulkodó információ. Európában a Wii Sports, a WarioWare: Smooth Moves, a Mario Strikers Charged Football és az Animal Crossing: Let's Go to the City lesz elérhető kezdetben a Selects címke alatt, Amerikában WarioWare és Mario Football helyett a The Legend of Zelda: Twilight Princess és a Mario Super Sluggers kapható majd.

9.
9.
bernyi
már végre egész baráti lesz az ára mire kivonják a forgalomból. Kár, hogy max a régi game cube-os játékok miatt lenne értelme megvenni.
8.
8.
Sakee
Jövő húsvétkor a Kinder-tojásban is Nintento Wii lesz :P
7.
7.
Mortis
Aki még olcsóbban akarja megúszni ,az szerintem várja meg az E3-at. Bagóért fogják adni.
6.
6.
fojesz
Ja igen, tényleg.
Mindenesetre ez az ár nem fog bekerülni a cikkbe, az ok megfejtését már rátok bízom.
5.
5.
Sakee
Nintendo Wii alapgép fekete (Motionplussal + Wii Sports Resorttal) !
Raktáron

Akciós ár: 41,500 Ft
köszi :P
4.
4.
Konzolstúdióban pesten 41 rongy az alapgép...nem 576-ot kell nézni :D
3.
3.
150 dolcsi az 26 ezer forint! Még a végén veszek egy wii-t a Resident Evil részek miatt..hmm... :)
2.
2.
fojesz
#1: Még az áfacsaló, szürkeimportos kis üzleteknél sem olyan olcsó.
1.
1.
Sakee
Hol 60 az alapgép? 40rugó ;)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...