E3 2011: A Microsoft bejelenti az X360 utódját?

  • Írta: zoenn
  • 2011. május 7.
  • Pletyka
Link másolása
Megbízható forrás szerint, a redmondi cég már elküldte az EA-nek új konzoljának egyik korai verzióját, hogy a kiadó már most elkezdjen megbirkózni az új technológiával. A pletykák szerint a Kinect csak 2012 végéig tolná ki az Xbox 360 élettartamát, és utána már új géppel rukkolnának elő. Meredek téma.

A magas rangú és elismert pozicióban lévő forrás, a Develop magazinnak adott, megbízható nyilatkozata alapján az EA-nek már a múlt hónap óta a kezében van az Xbox 360 utóda, s mint mondja, ez egy nagyon korai build, még egyáltalán nem lefutott téma, hogy pontosan mi lesz a PC-nek tűnő burkolat alatt. Jelenleg nem tudni, hogy milyen hardvert rejt a belseje. A tippadó szerint ez általában elfogadott szokás, mikor egy új konzol jön ki, a gyártók PC-be csomagolják a teljesen új konzolt, hiszen a végső kialakításon még dolgoznak a mérnökök.

"Miért hagynák, hogy a Nintendo ellopja a showt a júniusi E3-on? Nem akarják elveszteni a lendületet, ezért azt hiszem, hogy a Microsoft rákapcsol, hogy az E3-on már bejelentéssel szolgálhassanak" - utalt ezzel az úriember arra, hogy a Nintendo is az idei expón fogja leleplezni a Wii utódját.

Az új Xboxban - a jelek szerint - már beépített Kinect szenzor lesz és a megjelenése 2012 végére tehető. A honlap forrása hozzátette: "A Kinect még pár évig kitolhatja az Xbox 360 élettartamát, de a Microsoft tudja, hogy ha szándékossan lelassítja a folyamatot, akkor szembe kell néznie a problémákkal."

Igazat adunk a szószátyár fejlesztőnek, tényleg eléggé rizikós hagyni, hogy megerősödjön a konkurencia - a Project Cafe-re gondolva -, anno az X360 nagy erőssége volt, hogy bőven a PS3 eljövetele előtt meg tudott jelenni, nem kevés piaci előnyhöz juttatva így a Microsoftot.

43.
43.
M.invisible
Az biztos, hogy mindenhol fejlesztik már a következő generáció konzoljait! Az meg kérdéses, hogy mikor jönnek ki vele. A Nintendo gépe a "Project Cafe - Steam - vagy Wii 2", az eddig bejelentettek alapján nem lesz sokkal erősebb, mint a jelenlegi Xbox és PS, valahol a kettő közé tehető. Ebből kifolyólag talán nem lenne értelme, hogy nagyon erőltessenek egy jövő évi megjelenést. Ugyanakkor az is igaz, hogy a jelenlegi hardware-ek a konzolokban már elavultak. Leginkább ez a GPU-ra, és a memóriára érvényes. --> Tehát a grafikai megjelenítésnek meg vannak a határai. Persze optimalizáltság, és felhasznált technológia kérdése is ez. (Ugye pl PS-en GOW3) Az is érdekes lehet, hogy egy új konzol mivel tudna többet nyújtani, mint a mostaniak. Mert a szebb grafikától a játékmenet - mechanika, még nem fog változni, nem lesz innovatívabb. Na de mindig lesz pár geek, meg "vérpistike", akit a külcsínnel már meg is vettek.
42.
42.
armino8
41:Nekem is 250es slimem van,teljesen meg vagyok vele elégedve semmi baja,szeretem nagyon.Most sokan osztják a sony-t a psn miatt,de most ők jöttek a sorban.Live-ot is ugyanúgy fel lehetne törni,csak most psn-re mentek rá.
41.
41.
genius95
Én talán csak akkor mennék át ha vmi. nagy fejlesztést látnék az uj generációba ,amugy fölösleges nekem hisz én nekem egy 250gb-is Slim gépem van de azért szurkolok a Microsoftnak!!!!:))
40.
40.
Split
#21: Hát sajnos ez valószínű! :D
39.
39.
soap mactawish1982
szerintem pedig meg jó pár éve fejleszthetik az új generációt!!és nem csak a Microsoft-nál!szinte biztos hogy a Sony is készíti az új generációs gépét.vagy legalább is van tervük.de majd kiderül!
38.
38.
armino8
Kiváncsi vagyok,hogy ha elkezdenek bejelentgetni pl
Wii 2,esetleg új box akkor mit lép a Sony!Véleményem szerint mindenkinek van már egy jó 60-70% os fejlesztése,és egyik sem akar lemaradni a piacon szal ha microsoft bejelent lehet,hogy a sony is dob vmit!
37.
37.
Yami
Nem tudom honnan szedtétek ezt a "kapkodást", de baromság. Az eredeti tervek szerint az új Xbox 2012 körül jött volna ki. Aztán a Kinect megjelenésének közeledtével elindultak a pletykák arról hogy, az Ms kitolná az Xbox 360 élettartamát 2015-ig. Most meg szintén csak pletyka szintén fölreppent hogy talán már 2012-ben kijöhet az új konzol.
Szóval itt maximum az eredeti tervhez való visszatérésről lehet szó, nem pedig a fejlesztés siettetéséről...
36.
36.
itomi
#32: Arra énis nagyon kíváncsi lennék:)

Amúgy ha a Wii miatt kapkodik a MS az uj xbox-al, akkor tutira megvárom az uj PlayStation-t.
35.
35.
Habbobitas
Hajrá Microsoft!!
Te vagy a jobb!!
34.
34.
p3ti
#33: Mi csoda lesz korai ? 2011 nyarán be jelentik és 2012 év végére hozzák ki . Szerinted ezt tényleg pár hónapja fejlesztik ? Ne légy már ennyire ostoba komolyan . Másfél évet várnak mire kidobják , arról nemis beszélve hogy már rég óta fontolgatja az MS hogy a boxot cseréli , mivel a hardware feszegeti a határokat .
33.
33.
McDuff
ez gyerekek,sztem megint kurvára el lesz b.szva,korai ez még...a kapkodásnak megint meg lesz az ára,az MS amúgy sem tanul,ez a Slimnél kiderült...
32.
32.
p3ti
Az ütne ha az Apple a semmiből be dobna 1 konzolt :) Azért azt meg nézném.
28.
28.
p3ti
#26: hajjajj itt több beépített magyar is dolgozik szakértőként a microsoftnál illetve a Sonynál . Arra tényleg nem gondolt senki hogy 2005 óta az MSnek is le esett milyen hibákat csinált a 360nál ? És hogy már nem fejlesztik évek óta a következő konzolt ? De még jó hogy ennyi beépített informátor van itt baz*ki
27.
27.
strike19
Remélem az MS és a Sony nem add ki konzolt vagy 2016-ig.
26.
26.
K/G.
Komolyan mondom, öröm ide feljönni és olvasni a töménytelen hülyeségeket. Elkapkodják? Mégis mit? A hat éves generáció leváltását? Ráadásul addig még egy év eltelik. Szóval addigra már hét. Mit gondoltok mióta tervezik? 3 hónapja? Mikor kijött a 360, már elkezdték tervezni a következőt stb.... A másik, hogy kétlem, hogy megint megengednék maguknak, hogy elhibázott felépítésű konzolt adjanak ki a kezükből.
25.
25.
l.rics16
ha tényleg kijön akk nagyon város lesz de nem fogom megvenni a első évben xbox 360 on is vártam 1 évet hogy legyen is rá pár játék addig sima xbox on volt egy rakás utána meg is vettem és igazam lett nem volt elég jatek hozzá :S szal remélem azért mutogassák másoknak hogy már elkezdhessenek előre rá gyártani jatekokat :P
24.
24.
Bisur1996
#23: Jaja... csak ha Sony bebukik a támadások meg a PSN leállás, perek stb miatt. Akkor MS lesz a vezető, elkapkodnak majd mindent, nem figyelnek majd a minőségre, jah és minden vacakért pénzt kérnek majd.
Ne legyen igazam!
23.
23.
vuliem
Már vártam ezt a bejelentést, ha a Nintendo bejelent, akkor az MS is biztosan összedob majd valamit... és ahogy többen megjegyezték előttem: megint el fogják kapkodni és megint a PS 3+x-ben lesz jobb hardver.

Nem baj, tipikus MS.
21.
21.
Bisur1996
#11: És te leszel az is aki elsők között tapasztalja majd a hibákat ^^
20.
20.
p3ti
Remélem ki hozna vmi jó erős gépezetet.. És nem esnek abba a hibába mint anno az első szériás boxal és a 3 piros leddel :) Város lesz az ideig E3
18.
18.
shatterhand
#17: Még jó,hogy nem akarunk 5-6 évente új gépet venni csak azért mert az aktuális pc szépen fut.
Ettől még a kőkorszaki ps3ban/xboxban ütős játékok jelennek meg.

Se az uncharted, se a Gears of war nem fotorealisztikus, de ettől még élvezet játszani vele.
17.
17.
Donpedro
Ha igaz a hír, ha nem, ideje lenne már a köv. generációnak. Akik kommentekben hangoztatják állandóan hogy húúúú, nem kell még új konzol meg milyen fain még a mostani, azok meg szimplán nem akarnak újra költeni ;)
Ha ütősek lesznek, lehet meggondolom hogy beruházzak egyre, ellenkező esetben maradok a PC-nél.
15.
15.
Kumite
És azóta már meg is erősítették, hogy az egész csak kitaláció:

EA's Jeff Brown denies reports that it has the successor to the Xbox 360. "This story is a total fabrication -- 100 percent not true," he told Kotaku.
14.
14.
amd33
Én még jócskán vártam volna vele a Microsoft bekaphatja:D
13.
13.
vytros
Szerintem is és mások szerint is túl korán jön az új konzol. Még van benne mit ölni, bőven van, de szerintem azért a többség nem fog egyből új konzolt venni a régi x360 mellé. Legalábbis normális ember nem dobná csak el úgy egy kipróbálatlan konzolért az egészet.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...