E3 2011: Hardcore címekkel erősít a Wii U

  • Írta: fojesz
  • 2011. június 7.
  • Bejelentés
Link másolása
A Nintendo Wii az alkalmi játékosok paradicsoma volt, s ahogy a 3DS-en viszonylag sok hardcore játék jelent meg a DS után, úgy a Wii U-n is számos fanatikusoknak szánt cím mutatkozik be. A Nintendo mottója az, hogy minden játékost ki kell szolgálni - nem számít, hogy ki, milyen táborba tartozik.

A Nintendo Wii U jóval erősebb a Wii-nél, s bár a konkrét hardverről nem tudunk semmit, azt a Nintendo is megerősítette, hogy a gépben egy többmagos IBM processzor dübörög. Nem túl sok gameplay anyagot láttunk egyelőre, de a gyártó a konferenciáján egy techdemóval indított: állítólag erre képes a masina.

A Nintendo az E3-on hat darab Wii U játékot, illetve alkalmazást mutat majd be, sajnos ezek közül a legtöbb nem tűnik kifejezetten érdekesnek egyelőre, legalábbis a konferencián szintén megnevezett anyagokhoz képest. A HD Experience 1 konkrétan a fenti techdemót takarja, állítólag olyan mint egy interaktív film. A Chase Mii-ben négy játékos üldözi egymást a Wiimote-okkal: az új kontroller amolyan térképként szolgál. A Battle Mii egy Metroid-szerű lövöldözős játék, kissé hasonlít az előző címhez, a Shield Pose egy mozgásérzékelést használó ritmusjáték, a Panorama Viewval nézelődhetünk, a HD Experience 2 pedig egy rövid Zelda demó - erre nagyon kíváncsiak vagyunk.

 

A Nintendo két Super Marióról is beszélt. Az új Super Mario Bros. Wii U-ra és 3DS-re egyaránt el fog készülni, a fejlesztést az új Kid Icarust készítő csapat végzi - talán pont ezért nem árultak el róla semmit. A másik projekt a Super Mario Mii, ebben nem csak Mario-karakterekkel, hanem a Mii-kkel is játszhatunk majd. A külsős címek azonban érdekessebbek, több olyan játékkal is találkozni, amelyeket korábban PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra már bejelentettek. A Nintendo szerint a nyitócímek között szerepel a szabadon bejárható világgal érkező LEGO City Stories, Darksiders II, a Ghost Recon Online, a Ninja Gaiden 3, az Aliens: Colonial Marines, a DiRT, a Metro: Last Light, a Tekken, a Batman: Arkham City, az Assassin's Creed és a Raving Rabbids. Az Electronic Arts vezérigazgatója, John Riccitiello példátlan együttműködésről számolt be, melynek keretében többek között a Battlefield 3 is a konzolra költözik - igaz, konkrét bejelentés nem volt, a cím csak a prezentációban tűnt fel.

A konzolról a fejlesztők is ejtettek néhány szót. A Sega West vezérigazgatója, Mike Hayes szerint a Wii U új lehetőségeket nyit meg a kiadók előtt, ezért a Sega teljes mértékben kiáll a gép mögött. A gearboxos Randy Pitchford szerint a csapat teljesen lehidalt a Wii U-ban rejlő potenciált látván, míg a Ubisoft vezérigazgatója arról beszélt, hogy a konzol hihetetlen mértékű inspirációs forrást biztosít a fejlesztőknek. Még interjú itt:

 

10.
10.
Mathia$
A rendszerinfójára kiváncsi vok, meg majd jó lesz nézni a comparison videókat ahol már nem 2, hanem újra 3 képet hasonlítanak össze. Mint pl anno még cod3-nál :)))
9.
9.
strike19
8.
8.
K/G.
Igazából egy ilyen konzollal kijönni szerintem nem most kellett volna. Teljesítméyben nincs a jelen generáció fölött, igazából nincsenek rá komoly exkluzívok. Aki erős konzolt akart venni, az már megtette egy box, vagy ps személyében. Csak mert jött egy új Ninntendo konzol nem hiszem, hogy sokan rohannának a boltba. Esetleg az új kontroller miatt, ami tényleg újít.
7.
7.
Van valaki aki úgy látja, hogy a Nintendo újra nagyon különleges gépet csinált? Én szerintem ez a U nem akkora újdonság mint anno a Wii vagy a DS. Igazából mindkettőt összegyúrták eggyé, ahogy a vezető faszi is elmondta. Amikor hardcore game-et mutatnak, az egy nagy képernyős DS-nek fogható fel: a tv-n megy a játék, a kezedben meg nyomkodhatod a potion-öket meg válthatsz fegyvert, nézed a térképet, stb.
A többi feature meg kissé olyan feleslegesnek tűnik...
6.
6.
cast22
Az okéé hogy most új meg minden.. de még mindig nem értem miért érdemesebb ezt megvenni, mint akármelyik másik konzolt, vagy épp pc-t. Gondolom ha most jelenik meg akkor drágább is lesz, és tudtommal ezek a címek más platformokra is kijönnek. És igaz h nem a régi Wii grafika fogadott, de ezek a gamek elmennek minden máson is..
5.
5.
Dresa
A WII vel inkább szerintem az volt a baj (hardcore megközelítésből) h kevés nagy név volt rajta (számomra).. itt most ezt bepótolni látszik, rájöttek h CODokkal meg Haloval meg MSG vel lehet eladni a konzolt, Több exklúziv cim és több bluckbuster csak jót fog tenni a cégnek, én el is döntöttem h egy ilyet be fogok szerezni, kerül amibe kerül :)))
4.
4.
Slik
és egyébként az volt a legnagyobb hátránya a nintendo-nak, hogy csak gagyi lebutított játékok jelenthettek meg rá... ideje volt, hogy változtassanak rajta
3.
3.
Slik
végre nem ps2-es látvány fogad
2.
2.
gagyinho
1.
1.
gucho
a Nintendonak kell is az ersősítés
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...