Kinect - itt a hivatalos PC-támogatás

  • Írta: zoenn
  • 2011. június 16.
  • Hír
Link másolása
A pletykák igazak voltak, a Microsoft a mai napon kiadta a Kinecthez tartozó SDK bétaverzióját Windowsra, így a PC-s felhasználók immár hivatalosan is belevethetik magukat a mozgásérzékelős szenzorral való kísérletezgetésbe. A szórakozás mellett, reméljük, a tudomány területén is hasznunkra válik.

Megannyi lelkes próbálkozás született már a nem hivatalos forrásból származó drivereknek köszönhetően, melyek szinte a mozgásérzékelős technológia startjával már elérhetőek voltak. A Microsoft eddig a napig várt a hivatalos támogatással, lelkesen várják az önjelölt fejlesztők munkáját, hiszen a Kinecttel számos ötletes varázslat születhet meg.

A fejlesztői csomag egyelőre még bétafázisban leledzik, de már tölthető a redmondiak oldaláról.

A csomagban hozzáférhetünk a nyers adatfolyamokhoz - beleértve a mélységérzékelőt, a színes kamerát és a négy elemből álló mikrofont -, illetve magához a csontvázkövetéshez és a fejlett audiofeldolgozási képességekhez. Az újoncok számára számos minta és részletes, 100 oldalas dokumentáció érhető el az SDK-hoz, valamint a program telepítése is igen egyszerű folyamat.

Hajrá, kedves otthoni és profi fejlesztők, aknázzátok ki a Kinectben rejlő lehetőségeket!

34.
34.
Yami
#33: Memóriád működik, nem?
"Box-ból csak azért lett annyi eladva, mert a kezdetek óta törhető, arról nem is beszélve, hogy ha bannolnak vkit, az illető pedig szeretne még live-on gamelni, akkor rögtön szalad új gépet venni..."

Szóval Box-ból CSAK azért adtak el sokat mert törhető...
Nem kéne ilyen arrogánsnak lenned ha te beszélsz össze-vissza...
33.
33.
R8020
#32: Szövegértés megy, ugye? "...rengetegen csak azért vettek, ismétlem rengetegen, nem mindenki."
32.
32.
Yami
#30: Sok PS3 tulaj meg csak azért vett PS3-at mert előtte PS2-je volt. Az első Xbox tizedannyira se volt sikeres mint a PS2 így annál ez a faktor nem ilyen nagy.
Szóval nem azt akarom mondani, hogy az nem igaz, hogy sokan azért vették az Xbox 360-at mert törhető, viszont az oltári nagy butaság kijelenti, hogy a Boxot csakis azért vették ilyen sokan mert törhető. Egy komplex egész egy-egy aspektusát kiragadva nem fogalmazhatsz meg abszolút igazságokat...
31.
31.
myrte
Itt valami készül. Jön majd az új windows, fejlesztik a live-ot, az új konzolt, megvették a skype-ot. Ha minden kompatibilis lesz egymással, az lesz a királyság. Az emberek nagy százaléka windows user, s nem vesznek inkább a felhasználók egy olyan konzolt, mi az operációs rendszerükkel könnyedén kommunikál? Ez egy komplett multimédiás hálózat a javából. Már nem csak annyi, hogy a vinyóról lejátszok filmeket és örülök. Sorry, ha egy kicsit érthetetlen, késő van már nekem.
30.
30.
R8020
#29: Vannak kivételek, jelent esetben te magad, de rengetegen csak azért vettek, ismétlem rengetegen, nem mindenki. Nem egy oldalon voltak olyan kérdések, hogy "melyiket vegyem", a válaszok is azok voltak, hogy boxot mert törhető, nem kell költeni a gamekre... Na de hagyjuk is, eltértünk a témától. :)
29.
29.
Yami
#28: Én is veszem a játékaim, mégis az Xbox-t részesítem előnyben. De biztos azért döntöttem így mert az törhető...
28.
28.
R8020
#26: Nem fanboyságból lett írva, mivel nem vagyok az, de szerinted mit vesznek jobban? Azt ami nagyon rövid időn belül törhető lett, vagy azt amire 4 évig vásárolni kellett a játékokat? Gondolkodj el egy picit...
#20: Ne feledd, hogy amerikaiakról van szó, ott pedig elég sok kretén...
27.
27.
Azon nagyon röhögnék (bár kétségtelenül az adott okok miatt baromi kicsi az esélye) ha a pc-s driverből kiindulva valaki csak demó jelleggel bemutatóra csinálna ps3 + kinect kombós játékot (nem full, csak egy ilyen demót). Naaaagyon mókás lenne :)
26.
26.
Yami
#19, #21: Jó érzés ezt hinni, mi? :D Na de nem akarom én ezt elvenni, ez biztos megnyugtatja a mostanság oly sokat hányattatott PS fanboy szívetek. :)
25.
25.
Cooper911
#24: "az uj pc-s játékokban először úgy fog működni, hogy mittomén autoban ha jobbra balra nézel, akkor forog a kamera (amit sose értettem, mert ha jobbra balra nézel akkor a monitort nem látod rendesen, csak a szemed sarkából, mert az ugye nem mozog :))"
Erre már régóta ott a TrackIR (http://www.naturalpoint.com/trackir/) bár leginkább repülőgépszimulátoroknál van értelme és nem kell 90 fora oldalra forditani a fejed elég kb 10-15 fokot forditanod ahonnan még kényelmesen láthatod a monitort.

Amúgy hip hip hurrá, hogy PC-n is müködni fog. Én nem vagyok nagy konzolrajnogó, de pont a kinect meg a move az amit leginkább konzolon tudok elképzelni. Benyomom a konzolt aztán elugrabugrálok elötte a családdal.
24.
24.
hagyma
ez sztem egy nagyon jó hír. és nem kell vészmadárkodni mert:
1. rengeteg fusi fejlesztés lesz, amik vszinű nagyon gyorsan hoznak eredményt.
2. az uj pc-s játékokban először úgy fog működni, hogy mittomén autoban ha jobbra balra nézel, akkor forog a kamera (amit sose értettem, mert ha jobbra balra nézel akkor a monitort nem látod rendesen, csak a szemed sarkából, mert az ugye nem mozog :))
lehet hogy kinect patchel már kiadott játékokhoz is csinálnak ilyet.
3. nem kell portolni, mert nem xboxos játékokat hoznak át pcre, hanem uj pcs játékokba teszik bele a kinectes funkciokat, mert alapvetoen a kinectnek a támogatáson kivul semmi köze a boxhoz. ezért biztos hogy nem kell éveket várni. egykét hónap és menni fog.

Kicsit félek hogy megdrágul pont amiatt hogy nő a piaca, de lehet én is fogok venni egyet, ha látom értelmét, mert lesznek rá olyan játékok. Engem zavar a 200 ms-os késés, remélem ezt is optimalizálják.
Ami nagy szívfájdalom, hogy a pc-s játékosok kisebb monitoron játszanak, ülve, a kinect meg TV előtt állva kihasználható. Persze lehet okoskodni h nappaliba a laptopot vagy asztali pc-t, de mindig pakolászni elég fárasztó.

A leghamarab szerintem a felhasználói programokban, egérként fog jelentkezni a kinect, esetleg ilyen media lejátszókhoz hasonló menüben lehet majd lapozgatni a kezünkkel a nappali közepéről :)
23.
23.
Henry82
#21: Ne aggódj tesó, szerintem én értettem amit írtál újmagyar nyelven, arra céloztál, hogy így a PS3 eladásai megelőzik majd az X-Box-ét, mivel sokan csak a kinect miatt vették a boxot, de így, hogy már PC-vel is működik, nem lesz miért boxot venni, azaz ha konzol, akkor PS.
Jó a megfejtés?

Azért így is azt mondom, ne halgass túl sok Fluort! :))
22.
22.
PcSanyko
#21: Lehet,de szerintem az X360 stabilabb termék mint a PS3...Nem akarok én belekeveredni ebbe a fanok közti harca szal. LÉCCIII ne ordítsatok le! :DD
21.
21.
AssaX
Ja azt szerettem volna írni hogy szerintem az xboxot azért vették mert exkluzív volt rá a kineckt !!!
20.
20.
problemchildren?
#19: A felével totálisan egyet értek(előbbi),a másik fele baromság(utóbbi)...
19.
19.
R8020
#16: Box-ból csak azért lett annyi eladva, mert a kezdetek óta törhető, arról nem is beszélve, hogy ha bannolnak vkit, az illető pedig szeretne még live-on gamelni, akkor rögtön szalad új gépet venni...
18.
18.
Folti90
#11: Vagy jó a buli 21:12-kor, vagy van baj!!! Sokan válaszolnának a kérdésedre, de hát nem értik/értjükXDXD
17.
17.
nero66
#11: Durva a tag... Ilyet még nem pipáltam, leírt egy szöveget értelmes szavakkal -csak éppen nem megfelelően a most használt magyar nyelvtan szerint - és egyszerűen nem fogom fel xD elolvasom többször és semmi... se hang - se kép xDDD

Amúgy nekem is tetszik az ötlet, de igaza van Antiheronak, hogy még jó pár év mire mi is használatba vehetjük. Én úgy emlékszem egy ehhez kapcsolódó cikkben amiben ugyan ezzel foglalkoztatok, hogy a Microsoft hivatalosan is ki akarja majd adni a szoftvert, azt mondtátok, hogy a windows 8-al lesz kompatibilis ez az egész......
16.
16.
problemchildren?
#11: hámbáláhámbálá,am a ps3 eladási meglepő módon akkor nőttek meg amikor feltörték...vajon miért? ::D
15.
15.
-T0ng-
#14: Tegyük hozzá, hogy a PS3 véleményem szerint mindig is nyerőbb választás volt, jóllehet nekem nincs konzolom. Megnyerte annak idején a formátumháborút, a rendszere stabilabb, és a kalózok próbálkozásait jóval tovább bírta, mint az Xbox.

Ettől függetlenül nem látom, hogy csak ezért miért vennének többen PS3-at. Attól még hogy van Kinect PC-hez, nem kapjuk meg a kifejezetten Kinectes progikat, csak lehetőségünk lesz a Kinect lehetőséggel is élő játékokban élni ezzel az opcióval.
14.
14.
-T0ng-
#11: Ne izéljetek én vágom a vakerát.... Assax a dél Küzmügisztánban divatos szlenget használja: Azt akarja mondani, hogy így többen fognak Xbox-ot venni, mert eddig a Kinect exluzivitása egy kapó dolog volt. Küzmügi kollégám csak azért volt ilyen érthetetlen, véleményem szerint, mert az utolsó PS3 helyett Xboxot akart írniXD
13.
13.
X-Master
#12: Nyugi, én se, bár szerintem azt akarta mondani, hogy sokan a Kinect miatt inkább X360-at vesznek, mint PS3-at.
12.
12.
randall13
#11: Csak én nem tudom értelmezni magyar nyelven azt, amit írtál?
11.
11.
AssaX
hat így mar tuti veri a ps3 az xboxot mert sokan ha vesznek vagy vesz konzolt szerintem csak e miatt választották a ps3-at vagy nem lehet hogy rosszul gondolom ?
10.
10.
Kreto
De ne legyen már rajta hogy XBOX 360 :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...