Hackertámadás érte a Segát is

  • Írta: InGen
  • 2011. június 19.
  • Érdekesség
Link másolása
Folytatódnak a játékfejlesztőket, kiadókat és konzolgyártókat egyaránt érintő hacker-támadássorozatok. A legújabb célpont a Sega, melynek Sega Pass rendszerét sikerült szétkapniuk a támadóknak, aminek eredményeképp 1,3 millió felhasználó fiók biztonsága sérült.

Még pénteken hatoltak be feltételezhetően az utóbbi pár hónap támadásai mögött álló LulzSec hackerei a Sega szervereibe. Egészen konkrétan a Sega Pass szolgáltatást vették célpontba, melynek egyébként annyi a lényege, hogy a céggel kapcsolatos újdonságokról, friss megjelenésekről tájékoztassa a regisztrált felhasználókat.


Ezeknek a regisztrált felhasználóknak az adatait lopták el a hackerek. A Sega ma reggeli bejlentése szerint közel 1,3 millió fiókot érintett a támadás, de a szolgáltatás jellegéből adódóan a rendszer legalább nem tartalmazott semmilyen bankkártya-adatot vagy más, pénzügyi jellegű információt, így főleg csak felhasználói nevek, jelszavak és e-mail címek kerültek ki.

Az esetet követően a Sega azonnal lépéseket tett, elnézést kért a felhasználóktól, s a cég képviselői elmondták, hogy a jövőben még nagyobb prioritással kezelik a rendszereik biztonságát. Vajon ki lesz a következő?

Köszönjük, Speper!

25.
25.
Lordnekroseth
aha...azt akarom hogy onan látszódjak akkor van egy eredeti ip-m amit az isptől kapok kapcsolódáskor és ha valahova "átkapcsolódok" akár 1000 szolgáltatón át is...vissza lehet követni akár 1000kapcsolaton át is azt az ip-t.
Persze most ne értsetek félre...nem ip ről van szó már 1000 éve,csak így egyszerűbben megértitek mire gondolok. De egyébként a retardált túlbonyolított azonosítós szarok miatt akarják egyébként az ip-s rendszert visszavezetni-_-
24.
24.
Mortician
#8: Nem tudom mire reagáltál, mivel moderálták. Azonban, nézted az Xbox Live feltörésével kapcsolatos linked dátumát? 2007 nem tegnap volt.
23.
23.
Tocy
#22: "...így főleg csak felhasználói nevek, jelszavak és e-mail címek kerültek ki." Jelszavak? Ezek szerint... visszafejthető titkosítással tároltak jelszavakat? Vagy titkosítás nélkül? LMAO! Amint megbizonyosodtam volna erről, a SEGA "vezérkara" helyében én másnap reggel felállíttattam volna egy nyaktilót a székház előtt, és aki csak közvetve érintve volt az IT személyzet részéről ebben az ökörségben, gyorsított eljárásban "távolítottam volna el" a cégtől...
22.
22.
dareal
#16: talán mégsem olyan egyszerű a dolog nem? proxy mond valamit? ha akarom, egyik pillanatban x országból látszódom, a másik pillanatban y országból.
sok esetben meg zombigépeken keresztül megy az efféle móka. gondolom annak meg nem örülnél, ha nálad kopogtatna a rendőrség és bevinnének, mert a te géped volt az egyik átjáró. valóban közöd sincs hozzá, de a szolgáltatói adatok alapján mégis a te gépedről (is) indult a támadás.
21.
21.
Ra1D3n
#8: Kissé aktualitását vesztett dologgal dobálózol, de mindegy :)
20.
20.
Extol
#11: Steamot ne is piszkálják, még csak az kéne... Szégyen, mindenki látja hogy mi zajlik egy ideje mégsem bírnak felkészülni??
19.
19.
Cooper911
#16: Ahogy azt móricka elképzeli... Nyilván a kis hekker gyerek otthon ücsörög és a saját netkapcsolatáról mindenféle védelem nélkül törögeti a cégek szervereit. Hát persze...
18.
18.
Zoom3r
#17: http://gamekapocs.hu/hir/23900/megtamadtak_az_eve_es_a_minecraft_szervereit
17.
17.
Speper
LuLzSec-et asszem fel is lehet hívni, hogy milyen célpontot ajánlunk a legközelebbi támadáshoz. Ugyanez a csapat meg pár nappal ezelőtt még a Minecraftot fenyegette... azt nem érte törés azóta?
16.
16.
Lordnekroseth
ez olyan baromság...a szolgáltatóknak kötelessége lenne kiadni az adatokat amit vissza lehet követni annyira kurva egyszerűen....ez szánalmas..
15.
15.
vytros
#4: Csak az esetleges gyanúsított csoport nevét tudják, a tagjait nem ismerik, és a tartózkodási helyüket sem :)
14.
14.
kebi90
Kíváncsi vagyok mit érnek el ezzel, azért kicsit már durva :) Pénzt szerintem nem kapnak vagy csak üzleti fogás ez is?
12.
12.
huszti
#11: :D ahhoz is van crack...
11.
11.
pokolsrac22
mindent feltörnek meg hackelnek fura eddig 1 olyan dolog van amit nem sikerült megkerülni feltörni crack-et csinálni az a steam
10.
10.
AssaX
ilyen könnyű feltörni vagy csak ők ilyen profik ???
9.
9.
Griewer
Ezekre ki fogják baszni a halálos ítéletet, ha egyszer elkapják őket az tuti.
6.
6.
Khaszás
"elnézést kért a felhasználóktól, s a cég képviselői elmondták, hogy a jövőben még nagyobb prioritással kezelik a rendszereik biztonságát." Nem azért de minden nap van 1 ilyen hír amit nem csak mi kapunk meg hanem mindenki a világon tehát a cégek játékfejlesztők stb.. Nem tom csak én vagyok így vele ? ha én olvasnám ezeket a híreket és én lennék a főnök vmeik fejlesztőnél azonnal állattanik 1 külön csapatot a védelemre... de persze lehet én vok a naiv (meg tök 1értelmű h a hacker v cracker tudom is én h kicsodáknak ez az célja h rávilágítson h mennyire rosz a védelme 1es cégeknek) A Sony is ezért nyalta be túlságosan elbízta magát jó én se a hackerek pártján állok meg nekem is ps3-am van és rosz volt a kiesés de Sony rájött végre h van ami még nem tökéletes náluk... xbox-nak a Live rendszerét meg gondolom azért nem törték fel mer most naon oda figyelnek rá, mivel fizetős és ha még így is betörnének (ami nem lehetetlen inkább kockázatos gondolom) akkor 3x akkora bukta lenne mint a sony-nál..
4.
4.
Adamknight
De ha tudják hogy kik voltak miért nem tesznek ellenük valamit? Vagy nincs elég bizonyíték?
3.
3.
Hubert Cumberdale
#1: Ez jó XD "-Te Gabe! A valve-t meghekkelték már? -Nem -pff de szarok vagytok" xDxD
2.
2.
AnimeWarlord
1.
1.
Robbie17
Leállhatnának már...:S
Lassan ciki lesz ha valakit nem hackelnek meg.xD
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...