Nos, azt mi sem tudjuk sajnos, a projekt annyira kezdeti fázisban van, hogy a fejlesztők egyáltalán nem beszélnek róla. A dolog mégis érdekes: úgy kezdődött ugyanis, hogy Josef Fares, aki ott északon állítólag egy igen-igen neves filmes író és rendező, megkereste a Starbreeze-t egy ötlettel, aminek nem tudtak ellenállni.

 
"Percekkel azután, hogy Josef belekezdett a prezentációba, tudtuk, hogy mi ezt a játékot le szeretnénk fejleszteni,  s még aznap elkezdtünk dolgozni a koncepción" - mondta Mikael Nermark, a Starbreeze ügyvezetője.

Fares elmondása szerint már régóta próbál összerakni egy játékkoncepiót, s minél többet dolgozott ezen, annál inkább úgy érezte, hogy szilárd talajon áll a dolog. A The Story Lab nevű céggel ezután közösen összehoztak belőle egy anyagot, amit aztán prezentáltak a Starbreeze felé.