A heti játékmegjelenések és filmpremierek

  • Írta: fojesz
  • 2011. október 4.
  • Megjelenés
Link másolása
Megint sűrű hétnek nézünk elébe, több olyan cím is szerepel a felhozatalban, amivel mindenképpen érdemes lesz futni egy kört. A leginkább várt anyag természetesen nem más, mint a Rage: John Carmack és az id Software vadi új címmel és engine-nel mutatkozik be a héten, mi pedig nem győzünk várni rá.

Az id Software, illetve a friends & family körükbe tartozó csapatoktól ugyan folyamatosan kapjuk a nyalánkságokat, teljesen új IP-vel ezer éve nem rukkolt elő a stúdió, és az utolsó engine-váltás is régen volt, hiszen ismerjük Carmackot: ő addig ül egy-egy motoron, amíg az utolsó extrát ki nem passzírozza belőle. A Rage az első értékelések alapján jól sikerült, hamarosan jön a mi tesztünk is!

Mivel tudunk még játszani a héten? Például kosárlabdázhatunk, meglepően sokat, lesz NBA 2K12 és új NBA Jam is. A templomos lovagok szerelmesei a The Cursed Crusade-be vethetik bele magukat, de végre megjelenik a Crysis első részének konzolos változata is - anti-PC-seknek itt az alkalom: megismerkedhetnek az egyik legjobb látvány-FPS-sel. A hardcore nehézséget kedvelők a Dark Soulsszal tegyenek egy próbát, és végül, de nem utolsósorban vessetek egy pillantást a Portal 2 legújabb, ingyenes DLC-jére is!

PC:

  • Hearts of Iron: The Card Game (október 3.)
  • NBA 2K12 (október 7.)
  • Portal 2: Peer Review (október 4.)
  • Rage (október 7.)
  • The Cursed Crusade (október 7.)


PlayStation 2:

  • NBA 2K12 (október 7.)


PlayStation 3:

  • Chrono Trigger (október 4.)
  • Crysis (október 4.)
  • Dark Souls (október 7.)
  • Eufloria (október 4.)
  • NBA 2K12 (október 7.)
  • NBA Jam: On Fire Edition (október 4.)
  • Portal 2: Peer Review (október 4.)
  • Rage (október 7.)
  • Resistance 3: Survival Pack (október 4.)
  • Spider-Man: Edge of Time (október 4.)
  • The Cursed Crusade (október 7.)


PlayStation Portable:

  • 1000 Tiny Claws (október 4.)
  • NBA 2K12 (október 7.)
  • Speedball 2 Evolution (október 4.)


Nintendo Wii:

  • Just Dance 3 (október 7.)
  • NBA 2K12 (október 7.)
  • Spider-Man: Edge of Time (október 4.)


Nintendo DS:

  • Spider-Man: Edge of Time (október 4.)


Nintendo 3DS:

  • Face Racers: Photo Finish (október 4.)
  • Gabrielle's Ghostly Groove (október 4.)
  • Purr Pals (október 4.)
  • Spider-Man: Edge of Time (október 4.)
  • Tetris Axis (október 3.)


Xbox 360:

  • Crysis (október 4.)
  • Dark Souls (október 7.)
  • Just Dance 3 (október 7.)
  • Motion Explosion! (október 4.)
  • NBA 2K12 (október 7.)
  • NBA Jam: On Fire Edition (október 5.)
  • Orcs Must Die! (október 5.)
  • Portal 2: Peer Review (október 4.)
  • PowerUp Heroes (október 7.)
  • Rage (október 7.)
  • Spider-Man: Edge of Time (október 4.)
  • The Cursed Crusade (október 7.)


Filmpremierek (október 6.):

  • A Hópárduc talpra áll
  • Az ördög városa
  • Álmok otthona
  • Egy szép, szép világ
  • Harry Brown
  • Néma csönd
  • Vasököl


DVD-premierek:

  • A harcos (október 6.)
  • A pap - Háború a vámpírok ellen (Blu-ray, október 5.)
  • A sas (Blu-ray is, október 6.)
  • Bogyó és Babóca - 13 új mese (október 6.)
  • Dóra, a felfedezõ - Kalandra fel! (október 6.)
  • Dr. Csont - 1. évad (október 5.)
  • Félédes álom (október 5.)
  • Király! (október 6.)
  • Rémálom az Elm utcában (Blu-ray, október 5.)
42.
42.
gyerecske
#41: "nem" nélkül

Ezt a konzol vs pc vitát meg felejtsétek már el, szerintem szépen kiegészíti egymást a 2.Ugyanez érvényes a Ps vs Xbox-ra is. ;-) Agyő!
41.
41.
gyerecske
Itt nem nincsen semmi gond a Rage-el :-)

http://www.youtube.com/watch?v=TWxh902LPoo&feature=related
40.
40.
kharami
#39: Akár mennyire is nehéz elképzelned, ismerem a játéktörténelmet nem vagyok már mai gyerek!;) Én is tudom, hogy van több platform még a c64 időkben is volt az amiga és még megannyi más gép is, itt amit én ki akartam emeleni az az, hogy sosem volt olyan, hogy csak konzol és a pc le van szarva! Régen hol voltak ilyen optimalizációs gondok mint itt? Régen hol szoptak a pc-sek a konzolok miatt? Hmmm? Most én is mondhatnám ha picit is ismernéd a dolgokat akkor tudnád, hogy régen nem volt ez ilyen trendi, hogy vacak konzolportokat kapunk!;) Rage ben még csak graf minőséget se lehet állítani és itt nem holmi kilógó textúrákról van szó! Azért mert a konzolban van a pénz, ettől még elkészíthetnék normálisan pc re is, hamár bevállalták a multiplat. fejlesztést! És régen lehet voltak exluzív címek konzolra és kevesebb volt a multiplat cím (még psx es időkben) de ha ki is adtak olyat ami az összes gépre megjelent azt normálisan csinálták meg! És régen IGEN IS a multi címeket pc re fejlesztették először és nem konzolról portoltak!
39.
39.
p3ti
#38: Igen , ezért volt a psre meg a nintendora 5 tonnan exclusive cím , meg a kazis konzolok stb .... milyen pár évről beszélsz ? Sose volt olyan hogy elsődleges platform , ha kicsit is ismernéd tudnád hogy volt több platform , és mindennek meg volt a játék "specialitása" . Ami trend lett hogy mostanában minden platformra ki akarnak adni mindent , és néha le csúszik a PC mert abba nincsen annyi zsé . Itt akkor lenne meg a jó arány , ha minden platformnak meg maradna a saját játék tára ... az hogy most a sz*ros Ragebe majd számolod a kilógó pixelekek a ház szélén az ennek az átka , azért ámokot nem kell futni.
38.
38.
kharami
#37: Pontosan csak inkább nem válaszoltam rá! Okos enged.....!:)) Ez a konzol trend csak pár éve van igy, hogy az az elsődleges plat. az előtt mindig csak másodlagos volt, kivétel ez alól az exluzív cimek!
37.
37.
Darox
#33: Ez a a "PC Nem játékra van" szöveg kezd ósdi lenni. Ha nem játékra lenne (Azért az eredeti fő cél mellett de a mai esetben) akkor minek lenne hozzá olyan Hardver amilyen?
36.
36.
Hubert Cumberdale
#35: Én nem vagyok elvakult pc fan, ha lenne rá keret, simán vennék egy konzolt. Ez az egész versengés hülyeség szerintem, de ennek ellenére azt is hülyeségnek tartom amit írsz, de tényleg fölösleges ezen vitázni.
35.
35.
Jinbobo
#34: Természetesen mindenki azon játszik amin akar. Bocs, lehet rosszul fogalmaztam az előző kommentemben, lehet játszani pc-n is, de az elsődleges platform a konzol. Persze hogy jönnek a gyorsabb hardverek pc-re, nem maradhat egy bizonyos szinten az sem, fejlődik a korral. De aki csak játszásra használja a pc-jét, az buta, mert játszás terén igen is jobb a konzol. Azért is adják ki elsődlegesen a játékokat konzolra, mert övék az elsődleges megtiszteltetés. De ebbe ne menjünk bele részletesen, te elvakult pc-fan vagy én meg elvakult ps fan. Csak vita lenne. De miért vitáznánk amikor a tények magukért beszélnek?
34.
34.
Hubert Cumberdale
#33: Szerintem meg azt mindenki maga dönti el, hogy min játszik. Ez meg alapból baromság, hogy nem játszásra való a pc. Gondolom azért csinálják a gyorsabbnál gyorsabb hardvereket, meg a 20-30 K-s egereket meg gamepadokat, hogy az irodában az excel jól fusson és könnyű legyen kezelni....
33.
33.
Jinbobo
#32: a pc nem játszásra való.Legalábbis elsősorban nem arra van, ezért akiknek a játékok vannak az elsődleges helyen azoknak ott a konzol, nyílván hogy az övéké az elsőbbség. Egy játék konzolon élvezhető a legjobban, nem pc-n és ez nem is vita tárgya!
32.
32.
kharami
#30: de ettől még lehetne pénzük, hogy pc re csinálják meg a kódot és azt butítják konzolra! Kivenni jóóóóóval egyszerübb mint hozzáadni!
31.
31.
kharami
#28: Na igen jobban de nem eléggé! Tudod sajnos nem annyi a fizetésem( és szerintem rajtam kivül sokak igy vannak vele), hogy idézőjelbe téve ilyen hulladékokat megengedhessek magamnak, amik csak patch után lesznek jók és közben meg várjak is rá mikor kiadtam 10 ezret egy játékért!:S
30.
30.
simon 555
#29: amint mondtam ez is pénz kérdése.
29.
29.
kharami
#27: Teljesen egyetértek! Leprogramozzák konzolra és csak utána pc re ami egy szemét! :S Nem lenne egyszerűbb tisztelt fejlesztők úgy csinálni, hogy előbb az erősebb hardverre PC majd utána a gyengébbikre lebutítani!.....No commenT!
28.
28.
simon 555
#25: ja az lehet de nem is ok nélkül...
tudod a fejlesztők a pénzért csinálják a játékokat nem azért,hogy mi jól szórakozzunk.mivel a konzolos verziókban van a pénz ezért azzal foglalkoznak általában a legtöbbet,de azért a PC verziónak sem kell soha szégyenkeznie mivel mindig jön patch az ilyenekre.jött a GTA4-re is patch ami optimalizálta jobban a játékot.
27.
27.
crytek
Ej Carmack elmehetsz oda ahonnan jöttél magyarán vissza anyádba.Így kibaszni a pc-sekkel.Ennyire látványosan ne toloncolják már a népet a konzolok felé.

Jelen állapotában egy rakás fos ugy ahogy van a Rage 3dvd-s lett majd ugyanekkora méretű patchtől remélhetőleg rendbe is jön majd!
26.
26.
kharami
#24: És ezt úgy mondom, hogy nem vagyok elvakult pc párti van egy 360 om!
25.
25.
kharami
#24: Az a köze, hogy a konzolok miatt nagy átlagban szarnak a fejlesztők a pcs porta! ala crysis 2 ez gta4 és még sorolhatnám! Mondja valaki hogy nincs igazam!
24.
24.
simon 555
#20: ennek már megint mi köze van a konzolhoz?
az,hogy a fejlesztők nem tudnak optimalizálni nem a konzolok hibája...
23.
23.
kharami
#21: nézd meg a lenti videót!;) Jelenleg ilyen!:S:D
22.
22.
kharami
#19: viszavontam ezt a hszt!;)
21.
21.
adriano28
rage nagyon érdekel remélem jó lett :)
20.
20.
kharami
#18: Hmmm akkor megint szopik a pc a konzol miatt! GRATTTTTTTTTTTT!!!!
19.
19.
kharami
#5: Én addig nem vonok le semmit, amíg nem teszteltem a saját gépemen és szerintem addig senki ne vonjon le semmit!;) Bááár emlékezzünk anno a doom3 ra, akkor az is hardverzabáló volt!
18.
18.
savior10
#16: Tévedtem. Utánanéztem meg a videót is megnéztem még egyszer amit lentebb linkeltek és írják máshol is,hogy baj van a pc-s verzióval de majd kiadnak egy javítást meg egy hi-res texture packot hozzá.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...