Nem kell többé Microsoft Ponttal fizetni?

  • Írta: fojesz
  • 2012. január 24.
  • Pletyka
Link másolása
A pletykák szerint a Microsoft az év végétől lelövi a Microsoft Pontos fizetőrendszert, és a jövőben minden tartalomért helyi valutával kell majd fizetni. A pontrendszert ugyan sok kritika éri, de a biztonsági szakértők az adathalászat ellen védekezésként mindenképpen ajánlják a használatát.

Az Inside Mobile Apps meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a Microsoft 2012 végén lelövi a Microsoft Pontos fizetőrendszert, és a döntés érinti az Xbox Live, a Zune Marketplace és a Windows Phone alkalmazásboltját is. A rendszerekben így kizárólag helyi valutával (tehát a magyar Live-on forinttal) lehetne fizetni, ahogy egyébként bizonyos tartalmakért, például a teljes játékokért már most sem kell Microsoft Pontokat váltani.

A pontrendszert számos kritika érte, kétségtelen, hogy kissé körülményesebbé válik a vásárlás általa, sokszor zavaros az átváltási árfolyam, ráadásul a felhasználóknak mindig több pontot kell vásárolniuk, mint amennyire szükségük van. Az is biztos viszont, hogy előnye is van a rendszernek, a szakértők azt javasolják, hogyha biztosra akarunk menni a különféle adathalász-támadásokkal szemben, akkor ne bankkártyával, hanem Microsoft Pontokkal fizessünk az online rendszerekben.

Az App Store-ban és az Android Marketen most is csak valódi pénzzel lehet fizetni, ahogy a PlayStation Store-ban sem kell külön pontokat kiváltanunk a vásárláshoz. A Microsoft természetesen nem volt hajlandó kommentálni a pletykákat.

16.
16.
givi6
A PayPal-ról tényleg ne felejtkezettek meg, azzal biztonságosan lehet fizetni, mi is így fizetünk, mindenki aki biztosra megy PayPal-al fizet !
15.
15.
Azt ne mondjátok, hogy nem lehet PayPay-al fizetni, mert akkor sírva fakadok a röhögéstől. Annál egyszerűbb, kényelmesebb és biztonságosabb online fizetést el sem tudok képzelni. (Egyszerűen bankkártya nélküli account és mindig annyi pénzt tolok fillérre pontosan az accountomra, amennyit fizetni fogok, oszt jó napot ! :)
14.
14.
Vopesz
Ez hatalmas szopacs lenne, nem tudnék az angol live-omon vásárolni.
13.
13.
Joco74
#12: Lehet angol live-ja van azért ír fontot? :)
12.
12.
PcSanyko
#9: Olvasd el jobban:"A rendszerekben így kizárólag helyi valutával (tehát a magyar Live-on forinttal) lehetne fizetni"...
11.
11.
Joco74
Maradjon csak az Ms pont. Nem mindegy, hogy egy játékért kiadok pl. 3000ft-t, vagy Ms pontokból megveszem 2400ft-ból. Amúgy szerintem túl fogják árazni forintba a dlc-ket és az arcade játékokat. Szóval maradjon csak.
10.
10.
Boncsika
Nekem nincsen semmi bajom az MS pontokkal, szerintem e-bay-en, egyébb helyeken olcsóbban hozzá lehet jutni a pontokhoz, mint ha kártyával fizetnék....
Csak nem törlik el...
9.
9.
ilor14
szerintem maradjon,nem akarok azért venni most fontot,hogy bírjak cuccokat venni... :/
8.
8.
Batman
#6: Hát ez az :/ 30 perces munka kb egy Batman kosztüm megtervezése és 400 Microsoft pont :/
6.
6.
TrojaiPF
#4: "egyes ruha indokolatlanul drága" főleg, hogy nem jó semmire :PP
4.
4.
Batman
Valóban jó lenne ha kivonnák a forgalomból és pénzzel kellene fizetni.
Mellesleg az Avatar cuccok árait is átszervezhetnék,mert egyes ruha indokolatlanul drága :///
3.
3.
Gubi
Ez még hagyján, az adathalászok ellen minden rendszerben úgy védekezek, hogy amikor vásárolni kell, beregisztrálom a bankkártyám. Ha nem kell, kitörlöm a rendszerből...

A Microsoft rendszerében viszont ha törlöm a kártyát, azzal kell szembesülnöm hogy utána kb két hónapig nem tudom visszaregisztrálni, mert a máshol tökéletesen működő Mastercard kártyámat nem fogadja el a rendszerük. Azt a kártyát, amit múltkor simán elfogadott. Ha pedig elfogadta, jöhet az újabb 2 hónapos procedúra, hogy a rendszerük ne azt írja ki hogy hiba történt a tranzakció közben, hanem működjön rendesen.

Mindenhol normálisan megy ez, még a legpitibb cégeknél is, csak a Microsoftnál ilyen gagyi a fizetési rendszer. Eddig sehol nem voltak ilyen jellegű gondjaim. Azért ezt már tényleg nevetségesnek tartom... inkább ezt javítanák már ki.
2.
2.
Optimus Prime
Hát addig sajnos nem tudok várni, bár nem vagyok milliomos. Tény, pocsék ötlet a fix pontos rendszer, én eddig 2x vettem, de sikerült úgy beosztanom, hogy most nullán vagyok. Még kétszer kell vennem 500-500 pontot a Minerva's Den és S( Seek and Destroy DLC-ékrt, így csak 40 pont marad függőben.
Egyébként nálunk tényleg iszonyat körülményes pontot venni. A bolti kártya meg piszok drága.
1.
1.
jookrisztian
Az nem volna baj, ha így döntenének!!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...