HWSW: Kifelé mászik a gödörből a Nintendo

  • Írta: fojesz
  • 2012. július 26.
  • Biznisz
Link másolása
Noha a Nintendo első pénzügyi negyedéve veszteséges volt, a fény már látszik az alagút végén. A vállalat üzemi vesztesége lényegesen kisebb mint tavaly, és a 3DS is növekedési pályára állt - már csak Japánon kívül kellene feljebb tornászni az eladásait, írja nagytestvérünk, a HWSW.

Nehéz időszakot tudhat maga mögött a Nintendo, de a 2013-as pénzügyi év első negyedének eredményei alapján úgy fest, jó irányba halad a kiotóiak szekere. A nehézségeket az jelentette, hogy míg a DS és a Wii fokozatosan kiszorulnak a piacról generációváltás miatt, a 3DS tavalyi rajtja nem sikerült jól, a konzolgyártó csak óriási árcsökkentéssel tudta vásárlásra bírni a játékosokat.

A júniussal záruló negyedévet 84,8 milliárd jenes (1,08 milliárd dollár) árbevétellel zárta a vállalat, tavaly, ugyanebben az időszakban 93,9 milliárd jent (1,2 milliárd dollár) könyvelhetett el. Közben jelentősen olvadt a Nintendo üzemi vesztesége, a tavalyi 37,7 milliárd jenes (482 millió dollár) mínuszt sikerült 10,3 milliárd jenre (132 millió dollár) csökkenteni. Ebben kétségtelenül közrejátszott a 3DS konzol fellendülése: a negyedévben 1,86 millió darab kütyüt értékesített a cég, ami a tavalyi 710 ezer darabhoz képest jelentős fejlődés.

A Nintendo most a szombaton érkező 3DS XL rajtjára készül - a teljes cikket a HWSW-n olvashatjátok el!

14.
14.
frenkyboyhun
#13: :DDD ebből már úgy sem húzod ki magad Avaj :DDD
13.
13.
Gamelord
#12: Azért bírom amikor az embereknek annyira nincs jobb dolguk, hogy ebbe kell belekötni :D. Egyébként nem Tajvan hanem az iráni Avaj akart lenni, csak becsúszott egy t betű.
És azért írtam, hogy nem sikerült elsőre jól értelmezni, mert kétértelmű is lehet a mondat, miszerint TAVALY 710 ezer darabot adtak el. De egyébként igen, nyugodtan jöhet még építő jellegű hozzászólás:)
12.
12.
csoki0619
#6: Nem tavajt akart írni, hanem Tajvant!Ne sértsd meg szegényt!:D:D:D
11.
11.
frenkyboyhun
#10: Én is de meg mennyire :)
10.
10.
DON GONDOCS
Nintendo él és virul. Várom már a Wii u-t
9.
9.
daenath
Jobb kesobb mint soha P)))))
7.
7.
Kumite
#4: Nintendoéknál a pénzügyi év április elsejével kezdődik.
Igazából úgy lenne jó írni, hogy a 2013 március 31-én záródó pénzügyi év.
6.
6.
nagyhasÚúúú
#3: Ha a tavaly szót tavajnak írod le, nem csodálom hogy nehézkes volt értelmezni. BÁ-DÁ-TSS!
5.
5.
frenkyboyhun
Örülök mindig is szerettem a nintendót sok sikert nekik :)
4.
4.
randall13
Én a 2013-as pénzügyi év első negyedét nem értem.
3.
3.
Gamelord
Először nem értettem a tavaji 710 ezret, de már tudom értelmezni a mondatot.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...