Előzmény lesz a God of War-film

  • Írta: InGen
  • 2012. augusztus 31.
  • Cooltúra
Már szinte el is felejtettük, hogy készül, ugye? Elég régen jelentették be a God of War filmváltozatát, ám a projekt azóta is halad, bár néhány változtatásra szükség volt. A néhány változáshoz tartozik az is, hogy szinte teljesen újraírták a forgatókönyvet, hogy aktuálisabb legyen.

Marcus Dunstan és Patrick Melton írták újra az eredeti God of War-fogatókönyvet, elárulták ugyanis, hogy az még a 300, a Titánok harca és a Titánok haragja előtt készült. Ezek a filmek amúgy is erősen merítenek azokból a történetszálakból, amikből a játék is építkezik, így szükséges volt némileg aktualizálni a szkriptet, hogy ne tűnjön elmaradottnak vagy lerágott csontnak ezekhez a mozikhoz képest. Ráadásul a sztori is alakult némileg, az írók szerint körülbelül olyan előzménybemutatásra számíthatunk, mint amit Nolan csinált a Batman: Kezdődik esetében.


Az írók elmondták, a film első fejezete még arról fog szólni, hogy Kratos halandó, családja van, és egyszerű spártai katonaként tevékenykedik. Majd jön a jelenet a játékból, ahol a barbárok támadnak, és főhősünknek Árész segítségét kell kérnie. Innentől aztán beindul a mészárlás, és előkerül a jó öreg, mindenki által kedvelt hentes Kratos. Melton és Dunstan szerint a bevezetésre azért van szükség, hogy jobban megértsük Kratos motivációit, és lássuk, hogy emberként milyen volt és hogyan viselkedett, így később jobban át tudjuk majd érezni a cselekményt.

29.
Peti887
Véleményem szerint is Steve Austin lenne a legjobb szereplő rá.Már a Trójában gondoltam rá.--->http://assets.adamriff.com/images/nathan_jones_4.jpg Vin dieselnek nem való ez a szerep.Maradjon a kocsiknál. Szerintem azért annyira nagyon nem kéne összeszűrni a levet a Titánok Harcával és haragjával.
28.
konor78
#26: Vin Diesel? - Steve Austin ő még úgy is néz ki!
26.
kisbiflos
Vin diesel joo szinesz, de a legjobb Kratos CG-s lesz
25.
giga321
#22: Szerintem a Riddickben elég hiteles de a fast five ban meg a többi autó filmben meg kb annyi szerepe van hogy " Akkó' most dumálunk vagy versenyzünk?" XD moziba szakadtam ezen.
24.
2pacal
Gondoltuk,hogy nem 2óra hentelés lesz...Ajánlom,hogy a film méltó legyen a játékhoz...
22.
keiji maeda
Vin diesel amugy is egy szörnyű szinész , szerintem nagyon nem hiteles ahogy szinészkedik , neki tényleg kifejezetten ezek a kocsiban ülök és kemény vagyok filmek valók, ha csak az arcjátékát figyelitek nem lenne jó kratos szerepére semmi féleképpen, the rock a pankrátor szerintem testalkatileg nagy darab és merev, ráadásul ő már kiöregszik lassan amugy is disney üdvöske lett mostanában belőle rengeteg disney gyerekfilmeket csinál , számomra ős sem lenne jó
21.
KeXxX
#20: Igen az első is nagyon király lett, a következő részekben már rengeteg újítás jött és még jobban a brutalitásra helyezték a hangsúlyt.
20.
roli33
#19: Szerintem az első rész örök és utolérhetetlen. Ja, attól függetlenül azokból is lehetne csinálni.
19.
KeXxX
szerintem a 2. vagy a 3. részből kéne csinálniuk filmet
18.
Kazuya
Jó szinész lenne mondjuk: The Rock vagy Dominic Purcel
17.
roli33
#16: Igaz, ez is elég. Hogyha valaki mindent belead a munkájába, és élvezettel is csinálja, akkor abból rossz dolog nem sülhet ki, max. ha az illető nagyon nem ért a szakmájához.
16.
Kocsis92
#10: nem feltétlenül kell rajongó rendezőt találni hozzá, abból nem szokott jó kisülni. találjanak egy JÓ rendezőt, aki tiszteli az adott munkáját és az tökéletes is.

Vin diesel egyértelműen csak pletyka, valami potnso válaszra gondoltam, de látom nincs. Valami nagyon nagy nevet kéne szerezniük hozzá, hogy blockbuster legyen, elvégre játékok nem nagyon szoktak hatalmas sikerek lenni.
15.
Ra1D3n
Nem feltétlenül Kratos hasonmást akarok látni a szerepben. Ha már igényes filmet akarnak a vászonra fektetni, akkor egy megfelelő fizikumú tehetségesebb színészt látnék szívesen a vásznon. A hangot meg egy kis rásegítéssel és utókeveréssel Kratos szerűvé tudják varázsolni. Például Tom Hardynak tudnék örülni Kratos szerepében. Csak kérdés, hogy mennyire gondolják komolyan ezt a filmet és a büdzsét amit rákívánnak fordítani.
14.
keiji maeda
ugy látom nem szoktátok figyelni a god of war facebook közösségi oldalát , ha ilyeneket mint v,diesel képzeltek el kratosnak , ezt a fickót már szinte kratosnak hívják szerintem
http://realkratos.com/
13.
azureknight0715
Titánok harca nem tudom mért lett ritka gyenge film. Szerintem nagyon jó volt. Jó lehet hogy elsősorban a látványra építettek és a 3D-re de szerintem egy jó film lett és a története is rendben volt. Szal szerintem simában építkezhetnek rá. Az már másik dolog hogy a folytatása a titánok haragja tényleg egy összecsapott szar film lett. Na annak a történetének tényleg se füle,se farka, szal remélhetőleg arra nem fognak építkezni. Várom már nagyon a filmet, csak azt sajnálom hogy a játékot csak kipróbálni tudtam. Egyik részével sem játszottam, amit sajnálok is.
12.
kebi90
http://thegamershub.net/wp-content/uploads/kratos.jpg

Ő megfelelő lenne színésznek :)
11.
Harkat
Lehet nem hiszitek, de én egy az egyben így képzeltem el a filmet, abban az esetben, ha én lennék a forgatókönyv író, rendező :D Csak még nekem ez álom, addig valakinek valóság. :) De örülök, ha ezen a vonalon kezdik el. Csak aztán ne rontsák el.
Viszont így nem biztos, hogy bele kerül Kratos és Árész csatája, és nem lesz isten a spártai gyilkológépből. Ezért God of war cím se lenne jó szerintem. Bár tuti úgy is azt adják, mondván, hogy azzal jobban el lehetne adni a filmet. De egy Ghost of Sparta cím szerintem jobban illene rá.
10.
roli33
Jól hangzik a sztori. Ebből nagyon jó filmet is lehet csinálni, csak olyan rendezőt kell találni, aki nem csak tehetséges a szakmában, hanem szereti is a God of War-t. Ez fontos. Sokat hozzáadhatna a filmhez jó értelemben. Na persze ami talán nekünk még fontosabb, a szereplők. Nincs tippem ki lehetne Kratos.
9.
zola90
Már várom de remélem nem cseszik el. Csak Kratost ne Vin Diesel játssza mert akkor már bukás lesz a film. "olyan előzmény-bemutatásra számíthatunk, mint amit Nolan csinált a Batman: Begins esetében." akkor csak minimális változások lesznek az eredeti történethez képest juhuuu
#8: milyen igaz XD
8.
giga321
http://www.halolz.com/wp-content/uploads/2010/03/halolz-dot-com-godofwar3-couragekratos-fuckdeath.jpg
5.
Kocsis92
már most érzem h túlzásba fogják vinni a halandó részt, de ha jól megcsinálják az se baj. még csak forgatókönyv van? arról nem tudunk ki fogja játszani Kratost?
3.
DevilGamer
#2: Pont ezt akartam mondani..... íze... írni. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...