Így nézett ki Kratos eredetileg

  • Írta: fojesz
  • 2012. december 17.
  • Érdekesség
Link másolása
A God of War-sorozat atyja, az azóta idegen utakon járó David Jaffe a blogján tett közzé egy képet, amin Kratos eredeti megjelenésében látható. A fejlesztők a Diablo II miatt nyúltak bele a dizájnba.

Érdekes sztori látott napvilágot David Jaffe blogján. A God of War-sorozat atyja ugyan egy ideje más utakat jár, legutóbb éppen Twisted Metalt készített PlayStation 3-ra, nosztalgiázni viszont ezek szerint imád.

A bejegyzésben közzétett kép (fent) tanúsága szerint Kratos eredetileg "Hupikék Törpike" volt, vagyis a jól ismert vörös tetoválása kékről indult, illetve más apró, külső részletek is eltértek a játékokból megismert karakter kinézetéhez képest. Jaffe elmondta, az utolsó pillanatban váltottak vörösre: "Az első játék sajtóbemutatója előtt szó szerint napokkal így nézett ki Kratos, majd valaki megmutatta a Diablo II barbárját."

"Játszottam a Diablo első részével, de a kettővel soha, ezért ez újdonság volt számomra, ahogy sokaknak/mindenki másnak is a csapatban, ez volt az első alkalom, hogy hallottunk a karakterről" - vallotta be Jaffe, aki szerint a túlzott hasonlóság végül változtatásra kényszerítette őket.

9.
9.
2pacal
Wow! Már láttam úgy 7-8 éve...
8.
8.
AkosTorok88
A legjobban kratos a psp-s spud of war costumeban festett XD(egy nagy krumpli alufoliaval a seggén :D
6.
6.
Kenny88
Én is láttam az extrák között. Azért a vörös fényévekkel jobb - szerintem. Ez mondhatni egy szerencsés véletlen, hogy a Diablo II kényszerítette változtatásra a csapatot. Ennek jelen esetben, látva a végleges Kratost, nagyon örülök:)
5.
5.
roli33
Ez még nem is a legelső verziója Kratosnak, volt előtte ilyen goblin-szerűség, akkor hosszúhajú páncélos tarzan-feelinges harcos (XD), szemfedős-csuklyás Kratos stb. A legjobb akkor is az eredeti Kratos piros csíkokkal:)
4.
4.
vuliem
#2: Jaja, az első rész kioldható videói közt benne van a fejlesztői naplóban. Anno néztem is, mikor először megláttam.
3.
3.
shatterhand
#2: Épp akartam írni. Az első rész extráiban volt a Making of videó. Na ott volt vagy 20féle alak és szépen le lehetett követni,hogy alakult ki a végleges formája.
2.
2.
keiji maeda
ezzel semmi újat nem mondott ez az eredeti kratos kinézet aszem benne volt vagy az első rész vagy a második rész extrái között is
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...