Blogajánló: Hobbit, karácsony és az év játéka

  • Írta: fojesz
  • 2012. december 19.
  • Hír
Link másolása
Az utolsó blogajánló következik karácsony előtt, és talán az éppen ünnep miatt, de az utóbbi időben kicsit kevesebb írás született. Sebaj, azért találtunk olyan posztokat, amik a fogunkra valók!

A blogajánló természetesen nem áll le, sőt a két ünnep között különösképpen érdemes lesz visszanézniük a bloggereknek, ugyanis a tavalyi évhez hasonlóan idén is eláruljuk, hogy melyik posztok voltak a legolvasottabbak. Addig egy kis szubjektív, íme:

  • Az év játéka: A Gamekapocs is készül szavazással természetesen, addig is viszont érdemes szétnézni, mi újság a tengerentúlon. A Gamespot listáját Cuppak osztotta meg velünk.
  • Telefonbetyár Skyrim: A telefonbetyárkodáson még jókat nevettünk tíz éve, ma már viszont több kell ide; vuliem a műfaj skyrimes változatát mutatta be.
  • Hobbit: A Hobbit az idei év egyik leginkább várt filmje volt, meg is osztja a közönséget, ahogy az lenni szokott. Slawter filmkritikája itt olvasható.
  • Emberek vagyunk? Yanez érdekes témát boncolgat, és lássuk be, ijesztő belegondolni mennyi időt töltöttünk el az életünkben játékkal. Persze egy cseppet sem bánjuk.
  • Boldog karácsonyt! Ez a karácsony előtti utolsó blogajánló, természetesen nem is maradt ki a kötelező ünnepi poszt: gamelord kíván nektek kellemes ünnepeket!
12.
12.
drat576
#10: szerintem meg pont jó hogy bele írta a saját véleményét is
11.
11.
Uhu123
Kár hogy amikor én írtam, egy meglehetősen hosszú blogot, akkor nem volt blogajánló.
10.
10.
Bone 02
#3: De legalább ha írsz egy "cikket", ne írd már minden mögé, hogy "nyertes nálam". Fejemet fogtam... Ez egy építőjellegű kritika volt.
9.
9.
Yanez
Nah,ismét visszaolvashatom nevem a legjobbak közt,köszönöm!
7.
7.
QuartoDestra4
direkt megvártátok amíg nem posztoltam egy ideje, ugye? :C
6.
6.
alexcargooo
hát a skyrimesen szakadtam xDDD rohadt nagy :'D
5.
5.
Necreon
A Skyrim-es zseniális, hálás köszönhet hogy kikerült, így eljutott hozzám is :).
4.
4.
Gamelord
Ó, és még én is kikerültem :)
kellemes ünnepeket!
3.
3.
Cuppak
Kikerültem, köszönöm! :D Következőleg 1 történettel próbálkozok :)
2.
2.
giga321
Jók lettek mint mindig.
1.
1.
vuliem
Úristen, kikerültem :D Köszönöm!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...