Mégsem égetik majd el az erőszakos játékokat

  • Írta: fojesz
  • 2013. január 10.
  • Érdekesség
Link másolása
Southingtonban a korábbi tervek ellenére mégsem égetik majd el az erőszakos játékokat, az akció kezdeményezői sajtótájékoztatón jelentették be, hogy lefújják a gyűjtést. Azt mondják, elérték, amit akartak.

A SouthingtonSOS lefújta tiltakozó akcióját, melynek keretében összegyűjtötte és elégette volna az erőszakos videojátékokat. Az eredeti elképzelés szerint a helyiek önkéntes alapon adhatták volna be az agresszív tartalmú anyagokat - filmeket és zenéket is elfogadtak -, amit a kezdeményezők 25 dolláros ajándékutalvánnyal háláltak volna meg.

Noha az akciót lefújták, Dick Fortunado szóvivő szerint a céljukat elérték a szervezők, a küldetésük ugyanis az volt, hogy felhívják a figyelmet az erőszakos tartalmakra, és arra biztassák a családokat, hogy beszélgessenek otthon a témáról. Miután mindez sikerült, felesleges megtartani az egyébként szombatra tervezett gyűjtést és égetést, ami ráadásul szükségtelen logisztikai feladatokat is a nyakukba akasztott volna.

24.
24.
IceColdKillah
A videójáték ipar a 90-es évektől kezdve robbanás szerűen emelkedett, és máig folyamatosan fejlődik. Hogy miért? Mert van rá igény! Ameddig az emberek pénzt adnak ezért, addig az állam nem fog ellene 'drasztikus' lépést tenni. Néha negatív reklám gyanánt meglobogtatja a vizes lepedőt, de mást nem tesz. A tiltás meg felesleges, amíg van torrent.
Mint tudjuk a bűnös megtalálásának legkényelmesebb módja a mutogatás és a bűnbak keresés. Ameddig van egy személy vagy tárgy amit felelőssé lehet tenni addig sajnos senki sem törődik a háttérrel! Véleményem szerint az a bizonyos háttér az esetek 90%-ban egy felelőtlen szülő!
22.
22.
Grabowsky30+
Erőszakos játékok helyett saját magukat égetik! :D
21.
21.
Hungary86
Szerintem meg tuti hogy eladjak amiket beszolgaltattak a tisztes allamplgarok! Több szazezer dollar ertekü jatekot semmisitettek volna meg, hagyad mar!:D szepen megint eladjak
20.
20.
Extol
#19: Az kapásból 2500 dollár DD
19.
19.
Extol
Szerintem meg elkezdtek számolni és rájöttek hogy nincs keret a sok sok játékra :D
Pláne ha valaki lemásolta 100x
17.
17.
bodortamas1
Szerintem alig vittek játékot... Meg mást sem nagyon.
16.
16.
Gorre
Hülyébbek mint eddig gondoltam.
15.
15.
Killerbee
#2: Vagy inkább nem akartak ajándékutalványokat osztogatni mégsem.
14.
14.
Gamer70
Aki idiótának született annak mindegy hogy erőszakos vagy nem a játék,úgyis hülyén hal meg!
13.
13.
Nem érte volna meg nekik, én vittem volna valami halálra megunt rongyos játékot ami 200 ft nem ér, és adtak volna 25 dolcsis utalványt :-)
12.
12.
Füles
Elvihettem volna az Alien Anarchy példányomat. legalább jó helyre kerülhetett volna de így még el kell viselnem egy darabig a polcomon :D
11.
11.
Mr. Wagner
Szerintem az erőszakos játékokkal, filmekkel, zenékkel nincs gond. Elvégre inkább ott élje ki magát a gyerek mint az osztálytársain. Persze mindig vannak kivételek..
10.
10.
salamon.andras77
"Dick Fortunado szóvivő szerint a céljukat elérték a szervezők" - Lefordítom politikailag inkorrekt nyelvre: "Hát, rájöttünk, hogy egy faszság az egész, és hogy ne égjünk akkorát amikor 1-2 ember jönne max. ki, úgy teszünk mintha azért fújnánk le, mert nemes célunkat elértük." XD
7.
7.
Kerub
Dick Fortunado: Ez az drágám, már 78 játékunk van! Akkora mágiát rakunk hogy még a Holdról is látható lesz!
Asszony: Te figyi Dick... emlékszel a múlthéten volt valami dokumentum film a TVben. Miközben takarítottam, ment a háttérben, de nem emlékszem miről szólt.
Dick: Igeeen, valami rémlik.
Asszony: Na abban voltak azok a fúra ördögi emberek, nem is tudom hogy hívják őket. Tudod a rossz emberek.
Dick: Őőőőő, itt van a nyelvem hegyén. Őket söpörtük le valamelyik nagy háborúban.
Asszony: Igen. Tudod, ők voltak a rosszak a Ryan közlegény megmentésében is.
Dick: Huhh. Megvan. Nácik!
Asszony: Na igen ők. Szóval abban a dokumentumfilmben amit takarítás közben néztem félszemmel, abban ezek a nácik nagy mágiát raktak könyvekből...
Dick: Uhumm..
Asszony:... és hát arra gondoltam h ez kicsit hasonló.
Dick: Hát... végül is nem venné ki jól magát ha valami hasonlót csinálnák mint a rossz emberek még ha ilyen nemes célból is....
4.
4.
abydos
#1: De nem butább a magyarnál (sóhaj).

Mellesleg érdekes, hogy az utalványok kiosztása előtt lefújták :D Kinek érte volna meg ugyanis? :D
3.
3.
Csoola
Beszélni kell ezekről a dolgokról mindenképpen, főleg szülőknek a gyerekeikkel, szerintem kötelességük is. Nagyon sok erőszakos filmet láttam, játszani még több erőszakos játékkal játszottam, zenék közül pedig főleg agresszívebb stílusú dolgokat hallgatok, mégsem vagyok sorozatgyilkos, bűnöző, de még idegbeteg sem. Szerintem ezek a dolgok kellő odafigyelés mellett teljesen ártalmatlanok (a "mélyebb" véleményem szerint ha ép és egészséges valaki, akkor még kellő odafigyelés nélkül sem okoznak benne kárt ezek a dolgok).
2.
2.
sleki666
Gondolom senki nem vitt egyet sem.
1.
1.
Lacek896
Duma duma duma. Beszélgetnek egyet otthon a témáról utána megnéznek egy vérben tocsogó filmet vagy sorozatot. Buta nép ez az amerikai. (sóhaj)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...