Készül a hatodik World of Warcraft-kiegészítő is

  • Írta: fojesz
  • 2013. november 12.
  • Hír
Link másolása
A Blizzard a jövőben gyorsabban adagolná a World of Warcraft-kiegészítőket, ezért az MMORPG történetében először két adalékon is dolgozik párhuzamosan. Persze a főszerep a Warlords of Draenoré.

A Blizzard társalapítója és elnöke, Mike Morhaime árulta el a Polygonnak, hogy a jövőben sűrűbben adagolnák a World of Warcraft-kiegészítőket: mint elmondta, a csapatnak most az a célja, hogy az MMORPG fejlődjön, friss és releváns maradjon, és ennek elérésére egy kiegészítő a legjobb eszköz.

Ez azt jelenti, hogy a World of Warcraft-csapatot is átszervezték, a hétvégén bejelentett Warlords of Draenor mellett pedig már egy hatodik adalékon is dolgozik. Erre még nem volt példa a cím történetében, a Blizzard mindig kiegészítőről-kiegészítőre haladt, ez a linearitás viszont nyilvánvalóan megengedhetetlen, ha nagyobb megjelenési tempót szeretnének a srácok.

Az új irányvonal aligha meglepő: a World of Warcraft előfizetői tábora lassacskán olvad (jelenleg 7,6 millió játékosa van az MMO-nak), miközben a Blizzard következő nagy gurítása, a Titan a vártnál tovább készül.

37.
37.
K3nz0
Azért a Warcraft lore nem kis terjedelmű, nagyon sok lehetőseg van benne. A MoP kissé nekem is csalódás volt egy WotLK és egy Cata elég borús hangvétele után (amiket imádtam). Mondjuk ez a WoD elég érdekesnek tűnik. Megpróbálják beleszőni a Warcraft 3-mat a városépítgetéssel?
Remélem a filmet nem szúrják majd el.
Mindazontúl a Blizzard nem kapkodta el soha a játékok kiadását. De ez kissé aggaszt, hogy hamarabb akarják a kiegeket kidobni. Remélem nem lesz rossz vége, és félkész kiegekkel vágnak át minket.
Az olvasott példákra annyi a véleményem, hogy a CoD sorozatot szeretem, voltak gyengébb darabjai (pl a World at war, vagy a Black Ops 2), de meg fogom venni a Ghost-ot is.
Apropó ghostok, imádtam a Ghost Recon AW-eket és a Future Soldiers-t is, BF4-et most vettem meg, szerintrm nem volt rossz a kampánya. Na de ez már más tészta.
WoW nekem bejött, meg fogom venni az új kiegeket is, mert jó a lore. A Mass Effect-ét nem ismerem (ha van egyáltalán a játékon megismerten kívül is),de az az érzésem, hogy meg sem közelíti terjedelemben a Warcraftét. Mimden karakterről, háborúról, fontosabb eseményről lehetne egy-egy nagyon hosszú filmet csinálni. Remélem rájönnek majd erre, és valaki megfilmesíti őket.
36.
36.
AssaX
#30: egyett értek a grafika pont jó így is sok az effect
35.
35.
AssaX
34.
34.
Elyas
Köszönöm a támogatást :)

Tervezek írni egy blog az itt megtalálható kommentelőkről... Csak egyrészt lusta vagyok másrészt időm sincs nagyon.
33.
33.
Giga0509
#27: +1 Végre valaki megmondja a tutit.Le merem fogadni h sok gyökér itt sose próbált még ki 1 Blizzard játékot se,csak fikázni tud meg okoskodni.Az mindig jól megy.
32.
32.
foolblack
Karira kérek egy wifi-s miner-t és lesz előfizetés, meg sok steames game is és mind eredeti :D Alíg várom, mert akkor wow is lesz eredetin! XD
31.
31.
markoci555
ez lehet hogy kicsit visszadobja a játékosokat, de meddig?
30.
30.
Pain
#27: Teljesen igazad van. Sehol nem mondták, hogy évente akarják kidobni az új kieget, vagy egyszerre kettőt akarnának, mint itt egyesek elképzelik(tipikus wow utálók...)

Innen már mindenkinek megy a komment :)
Arra senki nem gondol, hogy a 6. valami sokkal nagyobb szabású lesz? Azért kezdték el már most a fejlesztést? Amíg nem jelent meg nem értem miért kell valamit fikázni. Persze úgyis szar lesz, a Pandaria is szar volt... Vagy mégsem, csak jó fikázni, egy kipróbálás alapján ítélkezni, amikor a teljes tartalmat nem is ismerik. Szeretem ezt a mentalitást, jókat röhögök rajta, csak néha az ilyen figurák csendben maradhatnának, ha nem akarják magukat lejáratni. Ott a másik dolog, a grafika. El nem tudom képzelni, hogy ebbe a stílusba mi belekötni való van a grafika terén. Bőven elég ez, a cél, hogy mindenkinek menjen. Így is annyi az effekt egy 25 fős raidben, hogy meg bír fogni egy combosabb gépet is.
29.
29.
Elyas
Ah szóval így értetted... Azt hittem kevered a kiadót a fejlesztőkkel.

Magukba a játékba amúgy akkor szólnak csak bele ha már kb béta szinten van.
Ők megszabjàk a felesztésre szánt időt, költséget és hogy mit vàrnak a jàtéktól...
27.
27.
Elyas
Annyi idióta van ezen az oldalon hogy az màr fáj...

1. Az EA soha a büdös életbe egy db játékot NEM csinàlt. Az EA egy kiadó ugyan úgy mint az Activison-Blizzard.

Az EA meg az Activison is a tipikus lehúzó cégek: - van egy jól eltalált fasza jàték (BC2, MW) amiket aztàn minimàlis változtatàsokkal kiadnak évről évre. Ez üzleti szempontból megéri: "kis" pénzbefektetés mellett ÒRIÁSI haszon. Jàtékos szempontből én az MW2 mmel sporoltam kb 30000 Ft-t azzal hogy nem vettem meg az új részeket.

Van a Blizzard akik KURVA sok munkát fektettek 3 akkora univerzumba hogy 1600-2000 ig kevesebb dolog történt mint 1 be összesen. (Nyílván túlzàs, ugyis belekötöttek volna).
Szóval a lényeg hogy nagyba. Most folyatatni fogják az univerzumokat nyílván nem 1 játék miatt csináltak ~5000 oldalnyi történetet. Nem értem ki lehet olyan hülye hogy elvárja hogy új jàtékot csinàljanak...

2. Hol olvastatok ti olyat hogy évente fog megjelenni? Annyit mondot hogy közben készítik a kövi kieget... Ez Blizzard tempóban azt jelenti hogy olyan 2017ben megkapjuk.
Egyébként egy MMO ban ami ràadásul havidíjas nem , ismétlem NEM fognak kiadni félkész kiegeket mert egyszerűen nem tehetik meg -> elvesztik az előfizetőket.
Màrpedig a Blizzbe szorult kreativitàs nem is kevés ugyanis fel kellett àm építeni 4(!!!) olyan jàtékot amik minden téren feladtàk a leckét a rivàlisoknak.

4. Csak úgy a Blizz új játékairól:
- Hearthstone (lassan nyílvànos béta)
- Heroes of the Storm
- Titan
Ezek teljesen újjak lesznek ezeken kívül pedig:
- Warlords of Draenor
- 6. WoW kieg
- Protoss kampàny (Starcraft)
- Reapers of Souls (Dio III)
- Dio III portolàs a mostani és next genre is.

Ez 8 azaz 8 elfoglaltsàg... Szerinted van szabad emberük?
25.
25.
blaeres
Mekkora hülyeséget csinál megint blizzard. folyamatosan járatják le a nagyobbnál nagyobb címeiket, nem volt elég diablo az is egy szar volt az előző részhez képest most wowot is elcseszik, ez tényleg már csak a pénzhajtásról szól rohadt sok értelme van évente kieget kiadni havidíjas játéknál akkor inkább legyenek normálisak az updatek tartalmasabbak és jöjjenek két évente a kiegek azért szerintem kicseszés hogy kieghez még előfízetést sem kapunk meg már az új pvps szarságukat is meg kell venni a játékban történet meg már szinte egyáltalán nincs régen a wow és az azt megelőző blizzard játékoknak volt a legjobb történetük most meg szinte nevetséges az a gond hogy könyvet sincs értelme kiadniuk régen ősök háborúja ténylej jó volt de akkor europában még nem is volt wow. így folytatja blizzard akkor sokan nem maradnak előfizetők azért arról ne feledkezzünk meg hogy a wowon jóval több fejlesztő dolgozik mint egy átlagos mmon ezért ez a játék nem bírná előfizetéssel 1 millió emberrel
23.
23.
Lorthirash
#22: Van belőle olyan ami nem olyan jó de ez nem igaz.... Az Ősök Háborúja kifejezetten jó
22.
22.
Ooorky
#19: Egyszer kaptam kölcsön egy Warcraft könyvet, szánalmas hatásvadász hulladék...
20.
20.
Lorthirash
#14: azér nem rögtön jönnek sztem hanem rá 1 évre és nem 2 évre mint most
18.
18.
Lorthirash
#8: Amit mondasz azt borzasztóan nehéz megvalósítani egyébkétn emg szépen kis lépésekkel haladnak e téren most pl karakterek jönnek meg azoknak fizikájuk catában volt víz......
17.
17.
bodortamas1
#16: Bocs, bioshocknak 2K Games a kiadója, fuck logic.
(jó lenne egy szerkesztés opció)
11.
11.
Elyas
Mert mégis minek csináljanak új játékot? Van 3(!!!) kurvajó univerzumuk felépítve, a játékaikkal több millióan játszanak naponta, a kiegjeikbe meg annyi tartalom és újjítás van mint a 3 legutobbi CoD/Bf/AC ban összesen...

Most ezt dobják el egy teljesen új játékért? Hülye vagy te vagy csak nem értesz az üzlethez? 17 vagyok bazdmeg de még én is tudom hogy ez kurvára logikàtlan.
8.
8.
leigazoka
Nem egy rakás kieg, hanem egy összefüggő garf. pakk kellene ami az eddig megjelent minden részt frissit a WoW ban, tehát nem az van, hogy kiegről kiegre újul valami, hanem minden megújul..
Meg minek meg a beállításokban a DX10/11 ha észre se veszed a játékban.
7.
7.
Sznfctm
Célszerűbb lenne eltöprengeni, miért apad az előfizetői tábor, hátha esetleg valamit nem sikerült eltalálni pl a MoPban. De persze jöhet a kieg minden évben, az NFSnek meg a MoHnak is hogy bevált az a recept. :P
1.
1.
Gamerdavid
Remélem ez a kieg jobb lesz mint a MoP. Csak nehogy összecsapják.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...