Mi lesz a Black Tusk másik projektjével?

  • Írta: fojesz
  • 2014. január 28.
  • Hír
Link másolása
Most, hogy a Black Tusk átvette a Gears of War-sorozat fejlesztését, joggal merül fel a kérdés: mi lesz a srácok másik projektjével, amit a tavalyi E3-on jelentettek be? Nos, nagyon úgy néz ki, hogy semmi.

Sejthetitek: az, hogy most a Black Tuskot kinevezték Gears of War-felelősnek, valószínűleg azt jelenti, hogy a stúdiónak semmi másra nem jut majd ideje a Gears of War-epizódok gyártásán kívül.

A probléma ezzel csak az, hogy úgy tudtuk, eddig a Black Tusk egy másik játékon is dolgozott. A fejlesztés állítólag gigászi projektnek indult, a tavalyi E3-on még teaser is volt belőle, az viszont nem ígért sok jót, hogy a Microsoft még csak az anyag címét sem volt hajlandó elárulni, és az akkor levetített (fent visszanézhető) teaser sem sikerült túl beszédesre.

Nos, úgy tűnik, nem véletlenül. Phil Spencert, a Microsoft Studios fejesét többen is faggatták erről, és a nyilatkozatai alapján három dolog mondható el: először az, hogy a cég valószínűleg félre fogja tenni a projektet, másodszor, hogy nem is nagyon fáj a szíve érte, harmadszor pedig, hogy nem is nagyon volt mit félretenni.

Spencer a GamesIndustry Internationalnek azt mondta, hogy "semmi olyasmi nem volt tervben, ami most eltűnhetne", a Polygonnak azt, hogy a tavalyi teaser inkább afféle concept videó volt, míg a Videogamer azt kapta válaszul, hogy a Black Tusk más munkáival kapcsolatban most nincs bejelentenivalójuk...

2.
2.
DON GONDOCS
Egy "új" játék így válik áldozatul egy másik játék sorozat tömeggyártásának. Azért remélem az új gow nem csak egy szimpla folytatás lesz.
1.
1.
Raam989
Én tegnapig még a fejlesztőcsapat nevét sem ismertem, nemhogy a "másik projektet"... :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...