Leépítések a God of War fejlesztőinél

  • Írta: fojesz
  • 2014. február 26.
  • Gyászhír
Link másolása
Eleinte pletyka volt, nem sokkal később azonban a Sony is megerősítette, hogy leépítések voltak a Sony Santa Monicánál. A God of War fejlesztőinek állítólag egy projektjét is törölték ezzel párhuzamosan.

Először az IGN számolt be arról névtelen forrásokra hivatkozva, hogy leépítések voltak a God of War fejlesztőinél, nem később azonban a Sony is megerősítette ezeket a híreket. Állítólag ennek következtében a stúdió egyik projektjét is lelőtték, erről viszont már nem tett említést a hivatalos bejelentés.

Helyette viszont megkaptuk a szokásos sallangot:

  • A kirúgásokra a szervezeti hatékonyság javítása miatt volt szükség.
  • Az ilyen döntéseket sosem könnyű meghozni.
  • De néha muszáj.
  • Az érintetteken igyekeznek azért segíteni.


A Sony Santa Monica elsősorban a God of War-sorozatról ismert, de a csapatnak több olyan projektje is volt (illetve lesz), amiknél afféle inkubátorként működött közre: ilyenkor a kisebb stúdiók irodát és támogatást kapnak tőlük, így született meg például a PlayStation All-Stars: Battle Royale és a The Unfinished Swan is.

Jelenleg egy mezei kollaboráció keretei között dolgoznak együtt a Ready at Dawnnal a The Order: 1886-on, de segítenek az Everybody's Gone to the Rapture munkálatainál is.

12.
12.
roli33
Vajon a nemrég visszatért Cory Barlogot is kirúgták?
11.
11.
Neo1989
Ha ilyeneken dolgoztak mint a God of War akkor biztos felveszik őket.
Az efféle elméket nem hagyják parlagon.
10.
10.
Deadpool
#6: Év játéka lesz az Aliens CM, A Rambo játékból filmet csinálnak, és Páko indul az Euro dalfesztiválon, hogy képviselje a hazánkat. Sok ilyen jó dolog. :D (Persze ez csak vicc, remélem O.o XD)
9.
9.
cannondale
#6: Eladjak az autogyarakat, ha utana neznel, meglepodnel...melyiknek ki a tulajdonosa. Leszamitva a Nemet markat europaban is zajlik az elet..
7.
7.
Drazhar
Oké, tudom, hogy van egy Naughty Dog is, de mellettük nem ez a kiadó volt a PS mindenkori Numero Uno-ja? Ha már ők sincsenek biztonságban az elég ijesztő...
6.
6.
kopic
Ez a honap nem szolt masrol, csak a szarabbnal-szarabb hirekrol: bezar az Irrational Games, az az Elop nevezetu faszfej kerult az Xbox divizio elere, meg most ez.:/ Mi johet meg ?!:(
4.
4.
cannondale
Logikus. PS4-re konnyebb jatekot irni, mint PS3-ra..
3.
3.
dave1986hun
Majd átmennek valamelyik belsős Microsoft stúdióhoz.
2.
2.
DON GONDOCS
2014ben idáig is eljutottunk.
1.
1.
Ra1D3n
Érdekelne mi lehetett az a projekt amit lelőttek a leépítések következményeként. Remélem nem God of War volt...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...