Új stúdió állhat a Darksiders-széria mögé

  • Írta: Arell
  • 2014. augusztus 10.
  • Érdekesség
Link másolása
Az eredeti munkát végző Vigil Games csapata számos állomáson keresztül ért el oda, hogy saját fejlesztőcéget alapítsanak a Crytek USA-tól távozott vezetőkből - nem titkolt céljuk a Darksiders újraélesztése lesz.

A Crytek USA volt vezérigazgatója, David Adams a játékfejlesztő vállalat súlyos anyagi problémái miatt at önállósodás mellett döntött, és megalapította saját cégét, a Gunfire Gamest, mely úgy tűnik, a kisebb munkák mellett a Darksiders-sorozat rebootját tervezgeti.

A jogokat jelenleg a Nordic Games birtokolja, melyre tavaly áprilisban a THQ-csőd kapcsán tett szert, Adams nyilatkozata szerint pedig már meg is kezdték a tárgyalást a címet illetően. A Gunfire Games a Darksiders-széria korábbi 35 fős csapatának 7 tagú magjával dolgozik majd, akik mindannyian vezetők voltak a Crytek USA-ban a belső újraszervezésig, mikor is az austini gárda jelentős részét elbocsájtották.

14.
14.
N!ghtmare
#12: Nem a driverrel lesz akkor gond hanem a játék optimalizálatlanságában. Azt hittem csak a tört játék ilyen mert akkor megvettem volna eredetiben, nagyon szeretem a sorozatot. Sajnos már nem tudom támogatni a fejlesztőket, de a 3. részt biztosan megvenném miattuk.
13.
13.
Elyas
Várom, az 1. tetszett a többit is megprobálom szeretni
12.
12.
Split
#11: Eredetivel nekem semmi bajom nincs... néha mintha pár frame kimaradna, és ugrik egyet a kép, de ezt a videókártya-driver béta státuszának tudom be.
11.
11.
N!ghtmare
Valaki árulja már el, hogy a 2. rész PC-n eredeti verzióval is "akadozik"? mert a virágbolti nekem még frissítésekkel is.
10.
10.
Split
Nagyon örülök neki, hogy egy ennyire kiváló látványvilággal megáldott játék nem hajlandó elbukni, még ennyi hányattatást követően sem!
A grafika még csak nem is annyira kiemelkedő, de a leginkább az amerikai képregényekre hajazó művészeti stílust sikerült igen pazarul átültetni 3D-be, ezzel egy kis szeletet örökre kilopva a szívemből. :D

Örömmel hallom, hogy munkálkodnak! :)
9.
9.
DarkLord
Ez nem olyan reboot ez itt szerintem csak annyit jelent, hogy újraélesztik a sorozatot egy harmadik résszel...esetleg megtévesztő a cikkben.
8.
8.
KeXxX
Mi a fasznak reboot? Nem egy 1000 évvel ezelőtt megjelent játékról beszélünk. A hónap végén lesz 2 éve, hogy megjelent. Folytatást kérünk belőle.
5.
5.
DarkLord
#4: Már annyiszor leírtam, de nem lesz a többi lovasról játék egy lezáró 3. rész volt tervben , de az is a Nephalem-el és ezt fogják elkészíteni, majd jó pár év múlva kb.
4.
4.
Raam989
Milyen reboot? A kis f.szomat azt! Harmadik részt a többi lovassal!!!
3.
3.
aordog
Az első részt PC-n toltam.A másodikat meg Wii U-n. Sajnos az első végigjátszás alatt többször lefagyott, de a New Game pluszban a helyzet még ennél is siralmasabb.Olvastam, hogy sajnos másnál is előfordul, de megoldásról még nem olvastam. Ötlet valakinek? Esetleg ha kell elvihető 2900-ért.
2.
2.
Cristiano
Darksiders 3 kell semmi más
1.
1.
DON GONDOCS
Inkább Ne, Azmár nem Darksiders lessz, Majd úgy jár mint a Ninja Gaden Z.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...