Az ESPN fejese szerint az eSport nem igazi sport

  • Írta: fojesz
  • 2014. szeptember 8.
  • Hír
Még a gamerek között is állandó vita tárgya, hogy az eSport valódi sportnak számít-e, ezek után végképp érdemes elolvasni, hogy mit mond erről a világ vezető sportcsatornájának, az ESPN-nek a fejese.

Noha az eSport egyre nagyobb népszerűségnek örvend, ráadásul a körítését tekintve is egyre inkább hasonlít a hagyományos sportágakhoz, sokan azon a véleményen vannak, hogy a professzionális videojátékozás nem igazi sport. Így van ezzel John Skipper, az ESPN elnöke is.

Skippert a New York-i Code/Media konferencián kérdezték az Amazon-Twitch üzletről, az úriember pedig ezzel kapcsolatban fejtette ki a véleményét az eSportról: "Ez nem egy igazi sport. Ez egy verseny. A sakk is verseny, és a dáma is verseny. Engem leginkább az igazi sportágak érdekelnek."

Mindezt úgy mondta, hogy az ESPN épp a közelmúltban ült fel az eSport-vonatra: a 10 millió dolláros összdíjazású The Internationalt az ESPN2 és az ESPN3 is közvetítette, és még arról is pletykáltak, hogy a cég további versenyeket is a műsorára tűzne. Ez utóbbi híreket végül cáfolta, de azt beismerte, hogy a Dota 2 bajnokságot óriási érdeklődés övezte.

48.
floax
#47: Nem hiszem ,hogy sokáig ! 1 év max 2 ! De akkor is annyi cím van amit be kell pótolni ,ha meg nem akkor annál jobb :D ! De szerintem pár év múlva fel lesznek törve a mai gépek is .
47.
macilaci40
Floax azt mondtad a 90%-ka az megjelenik 360-ra és kábé ez hány évig lesz így ha nemtod tippelj
43.
Cipo3
Annyit had szóljak hozzá, hogy míg a sportokat űződ egészségesebbé válsz amíg nem élsportot csinálsz belőle. Ami ugye annyira megterhelő, hogy már egészségtelen. Jótékony hatással van a közérzetre. Kevésbé leszel depressziós..ezer jó hatása van.

eSportnál a monitor előtt gubbasztva nem leszel egészségesebb sőt minden pont fordítva zajlik mint a valódi sportnál. Nem mondom, hogy egy rohadt egészségtelen dolog, de jótékony hatása vajmi kevés és inkább egészségtelen mint egészséges. Valamint sokat űzve beköszöntHET a depresszió....
41.
daneelolivaw
#17: első sor: An activity involving physical exertion
ez bizony FAIL
38.
laktaz
A hír hallatán egy világ dőlt össze bennem, ma este tán aludni sem tudok. Kiderült, hogy ha a gép előtt ülök és játszom, az nem sport.... Eddig ez valakinek kérdés volt? Ezek alapján, ha TV nézés közben izgulok, az is sport... ja ez még nem... de ha a távszabályzót nyomkodom, akkor már igazi sportember vagyok. Be is nevezek egy világbajnokságra :).
Nem azzal van a bajom, hogy így híresztelik, meg pénzelik a "bajnokokat", csak ez sok ember, fiatal gyerek számára rossz példa. "Ülj a gép előtt és sikeres leszel"...Tudom, hogy "Végső soron mindenki magáért felel", de sokan mégis függők. A cégeknek mindegy, Ők csak meg akarnak gazdagodni, ami érthető.
37.
Mortician
#30: Esetleg egy golfozót nem akarsz beküldeni a ketrecharcosok közé? Komolyan ezek az átgondolt hasonlatok...
36.
floax
#35: Nem attól lesz valami sport ,hogy fizetnek érte mert te csinálod ....
35.
Skyer
Szerintem mindenki döntse el maga mit tart sportnak. Én elunom magam az összes sporton (F1 régebben szerettem, de valaki azt sem tartja sportnak), de a tournamenteket és championshipeket bármikor szívesen megnézem.

#31: Tegyük fel, hogy szoktál futni. Attól még nem leszel hivatásos sportoló, csak végzed, mint hobbi. Játszol, de ettől függetlenül még nem vagy versenyképes játékos.

Egyébként szerintem nagy jövője van az e-sportnak, kár vergődni. Hogy ez jó vagy rossz dolog, majd eldől.

NoRush: Dota 2 versenyzők között ha van kettő 90 Kg feletti játékos, lehet sokat mondok. Többi játékról nem tudok nyilatkozni, de ezt a túlsúlyos kocka sztereotípiát el lehetne már felejteni.
33.
kopic
32.
floax
#28: Amúgy ha veszel egy xbox360-at és az rgh-zod akkor ugyan ott vagy, a játékok 90% megjelenik rá úgy is !! Én is most fogom a 2008-as gépet majd, elég játék volt rá és a ps3 meg a nintendo ds-re majd úgy is veszek még !!
30.
NoRush
#25: Minek sorolnám, könyörgöm... Ha valaki ennyit nem tud, ott már komoly bajok vannak. Menj el játszani eSportra, utána meg menjél és vegyél egy edzést ketrecharcosokkal mondjuk. Na majd meglátjuk hogy áll a szád széle.
29.
floax
#28: ÉS ? Attól még nem lesz csúnyább a grafika,se kevesebb a tartalom ...
28.
macilaci40
NEMLENNÉK TÜRELMETLEN DE MIRE AZ KIJÖN CSIPELTETVE ADDIGRA A MOSTANI JÁTÉKOK RÉGIEK LESZNEK :(
27.
Stranger
26.
Stranger
Ez alapján szerintem könnyű eldönteni, hogy mi számít sportnak:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Sport

Kicsit összeolvasd a mozgással a fogalom, pedig ez nem így van. Mondjuk ott is van az e betű, hogy senki ne köthessen bele (email sem egyenlő a mail-lel), de hát úgylátszik hiába...
25.
SLi
#24: de hát hogyan is sorolnád...
fogalmad sincs miről ugatsz :)
24.
SLi
#20: inkább sorold a különbségeket személyeskedés helyett
23.
respectpele10
A játék maradjon meg szórakozásnak, de semmiképpen sem sport, akárki akármit mond. A sport az sokkal többről szól mint gombnyomkodásról. Ugyanez a véleményem a pókerről is szerintem az se sport.
22.
Juha
Sakkozzatok még pár kört, ég ott is a zsír rendesen :-) (van asztaltörlés is, gy.k.)
Amúgy az eSport sztem se sport, mint ahogy az eMail sem a fizikálisan vélt posta, hanem annak virtuális megfelelöje. Akarta már vki összemosni a kettöt?
21.
floax
De most azért azt is nézzétek ,hogy van fizikai illetve szellemi sport is ! De fölös ezt ragozni, az igazi sport az megköveteli a fizikai erők igénybevételét ! A sakk és a póker se igazán sport hanem hobbi !!
20.
NoRush
#7: "egy profi játékos élete egy az egyben ugyanaz mint egy sportolóé"

Ezzel pedig lehet pályázni az év ostoba emberének díjára.
19.
Giggsy
Az esport, nem sport, bármennyire is erősködnek egyesek, hogy az. Versenynek lehet mondani, de sportnak ne nevezzünk már valamit, amit napi tizenhat órán át a gép előtt tespedve is lehet művelni. Csak abba gondoljon bele valaki, hogy ha elmegy egyedül futni, az sportnak számít igaz? Ha sokadmagával megy el futni és nézik, hogy ki a jobb, az versenysport. Ezzel az erővel az is sport lenne (esport) ha valaki az otthoni magányában Assassin's Creedezik?
18.
NoRush
Fúj de utálom az ilyen embereket. A sportnak bizony semmi köze nincs ahhoz, hogy ülsz a valagadon. Ezek már inkább mániák.

Nekem senki ne mondja egy 150 kilós bálnára (de lehet átlagos testalkatú ember is), aki a gép előtt mondjuk megnyerte a LoL bajnokságot, hogy "sportoló". Elkap a hányinger :D

A sport összeköttetésben áll a fizikai fejlődéseddel. Pontosan. A sakk sem sport, eltaláltátok.

De már kezdem érteni, miért nincsenek kint a szabadban gyerekek. Mert az már nem sport. A gépek előtt kell sportolni, füstöltetve a billentyűzetet és rángatva az egeret. Gratulálok.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...