2016-ra csúszik az Assassin's Creed-mozi

  • Írta: zoenn
  • 2014. szeptember 19.
  • Cooltúra
A Hollywood Reporter szerint mégsem mutatják be jövő augusztusban a Michael Fassbender főszereplésével készülő Assassin's Creed-filmet, a gyártó 2016-ra tolta el a premier dátumát "ütemezési problémákra" hivatkozva.

Az elmúlt időszakban számos szóbeszédet hallottunk a közelgő Assassin's Creed-filmről. Szóba került, hogy a spanyol inkvizíció korában játszódik majd az adaptáció, emellett azt is pletykálták, hogy Robert Downey Jr. játszhatja majd a főhős barátját, Leonardo Da Vincit.

Nagyon úgy tűnik, hogy a gyártók sem tudnak zöldágra vergődni a filmmel, hiszen a Hollywood Reporter szerint a forgatókönyv többszöri átírása és a zsúfolt 2015-ös bemutatónaptár miatt csak 2016-ban mutatják be az alkotást.

Egyedül Michael Fassbender neve biztos, a főszereplő kilétét még 2012-ben erősítették meg az érintettek. A forgatókönyvet a relatíve ismeretlen Michael Lessie veti papírra.

8.
hurkagyurka2
A jó munkához idő kell. Szerintem az összes film forgatókönyvét átírják párszor, mire az illetékesek rábólintanak, hogy mehet. De ha túl sokáig kínlódnak vele, Fassbender is továbbáll. Én ráérek egyébként, tart ameddig tart, csak nehogy elcsesszék...
7.
Nahát, csak nem rájöttek végre, hogy fingjuk nincs még az egészről..

#1: +1
6.
floax
Nincs mit sokat gyalázni rajta .
5.
n_csacsi
#1: egyetértek, akkor inkább hagyják a fenébe a projektet...
2.
eldergirl
A Bosszúàllók 2 után ezt vártam 2015-ben a legjobban :( egyetértek abban h ami nem megy lehet eröltetni sem kéne, az eddigi játékadaptációkbol kiindulva (¥¥)
1.
ViktorG
Inkább töröljék az egészet, ilyen hozzáállással ebből még 2018-ra sem lesz film. Meg amúgyis csak meggyalázzák a játékot. Semmi értelme az egésznek.

G
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...