Új infókban gazdagra sikerült az idei N7 nap

  • Írta: Arell
  • 2014. november 8.
  • Érdekesség
Újra eljött november 7. és a már hagyományosan kapcsolódó Mass Effect-nap, melyre a BioWare-nél idén az évek során megszokottnál lényegesen nagyobb meglepetéscsomaggal készültek. Kerüljetek beljebb, és nézzétek meg!

Nagy a nyüzsgés a BioWare háza táján, ugyanis ma van a Mass Effect-univerzum félhivatalos ünnepnapja, melynek tiszteletére a fejlesztők minden november 7-én (N7) készülnek valamilyen programmal, cosplay kihívással, sőt, néha még egy-két izgalmas újdonságot is megosztanak a kitartó rajongókkal. 

Miután mostanra a többség tudja, hogy a csapat egy ideje dolgozik a következő játékán, a 2014-es ceremónia kétség kívül emlékezetesre sikerült és egyszerre két fontos Mass Effecthez köthető információ is útnak indult a világhálón, mely részben az eredeti szériához, részben pedig az új címhez kapcsolódik.


Az első jelentős tudnivaló, hogy a BioWare a tervek szerint valamikor a közeli jövőben egy újra kiadott, átdolgozott trilógiával készül nekünk. Ebben a tartalom meghatározásába bevont közösség legnépszerűbb kérései szerint 1080p-re és 60 fps-re optimalizált, HD textúrákkal átöltöztetett környezetben, javított shaderekkel, valamint átmenet nélküli, folytatólagos történettel (és természetesen az összes DLC-vel) élhetjük majd újra Shepard kalandjait.

A másik fontos adat természetesen a következő résszel kapcsolatos. Az infók szerint az új játékot eddig soha nem látott idegenek, hozzájuk tartozó egyedi bolygók és építészeti stílusok tarkítják majd, sőt, lényegesen nagyobb hangsúlyt kap a felfedezés is, mely a producer, Fabrice Condomina elmondása szerint "nem csak a földrajzról, de az idegen és emberi fajokról, valamint rólunk is szól". A korábbiakkal ellentétben új karakterünkkel ezúttal nem egy már felavatott hős bakancsába lépve állunk majd a galaxis oltalmazójának pozíciójába; bizonyítanunk kell majd rátermettségünket a feladatra, miközben kemény munkával megmásszuk a ranglétrát.

A képeken látható koncepciós rajzokon bemutatott helyszínek változatos környezetről, helyenként baljósan sötét és gépies bolygókról, élettelen holdakról, míg másutt buja növényzetű, gyönyörű planétákról árulkodtak, de az egyik képen felbukkant a Mako terepjáró is.

Ha részletekre szomjaztok, a fejlesztőcsapat közel háromnegyed órás beszélgetését az alábbi felvételen meg is nézhetitek.

Összegzésképpen a jelenlegi ismereteink alapján a Mass Effect következő része...

  • Nem folytatás lesz (a cím pedig nem Mass Effect 4).
  • Közvetlenül nem kapcsolódik Shepard történetéhez, de helyenként utalhat majd rá.
  • Xbox One, PlayStation 4 és PC platformokra készül.
  • A játékon Chris Schlerf is dolgozik, aki a Halo 4 vezető írója volt.
  • Új bolygókat, friss galaxistérképet és eddig nem látott idegeneket kapunk.
  • Visszatér a kooperációs multiplayer.
  • Lényegesen nagyobb hangsúlyt kap a kutatás és a felfedezés.
  • Visszatér a Mako terepjáró.
  • Lesz romantikázás és megmarad a játékmenet jellegzetes érzése.
  • A kiadás dátuma feltehetőleg 2015 utolsó negyedéve.
7.
Raam989
Condomina... Az ipar leghülyébb neve eddig... :D
6.
kryszisz
Tehát akkor ez most kvázi párhuzamosan fog játszódni a trilógiával? Akkor volt értelme azt mantrázni, hogy semmi köze nem lesz Shepard kalandjához, mert ez így ebben a formában elképzelhetetlen, már ha konzisztensek akarnak maradni történetet illetően. A Kaszás-vész túl fajsúlyos történés ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyják, játszódjék akármilyen messze a játék az ismert galaxistól! A képek ettől függetlenül nagyon hangulatosak, kellemesen baljósak, remélhetőleg egy jó komor sztorit kapunk, mondjuk mind a 2. résznek volt. Várós!:)
5.
Giggsy
Persze, mindenki a 60 FPS-t szorgalmazta, és nem azt kérte a többség, hogy gondolják újra a lezárást. Hihető.
4.
zsusensei
2015? nem lenne rossz de én inkább 16-ra tippelnék. Bioware-nél most dragon age láz van... nem tudom egy év elegendő lesz-e arra hogy teljesen rá fókuszáljanak. Bár az is igaz nem nagyon tudjuk milyen állapotba van a játék mivel csak concept art-okat látunk.
Na mindegy bárhogy is van remélem ismét egy jó játékot dobnak össze és ebbe a DA is bele tartozik nálam.
3.
N!ghtmare
"átmenet nélküli, folytatólagos történettel (és természetesen az összes DLC-vel) élhetjük majd újra Shepard kalandjait."

Ezt nem értem. Egy játékba lesz gyúrva a trilógia, olyan jó 50-60 GB-os méretben?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...