Marty Stratton stúdióvezető szerint az id Software szorosabbra fűzte a kapcsolatát a MachineGamesszel, miután a Microsoft idén nyáron elbocsátotta a Doom fejlesztőcsapatának nagyjából felét. Az IGN most újra neki szegezte a kérdést, hogy áll a legendás stúdió a létszámleépítést követően. Stratton biztosra állítja, hogy minden a legnagyobb rendben van. 

Nagyszerűen teljesítünk. Nem akarok legyinteni a leépítésekre, mert mindenki tudja, hogy stúdiónk fele érintett benne. De tudatos erőfeszítéseket tettünk annak érdekében, hogy ebben a helyzetben is életképesek maradjunk a játékfejlesztés és a technológia szintjén is. 

Ennek nyomán elmélyítették kapcsolatukat a Wolfenstein: The New Order és az Indiana Jones and the Great Circle fejlesztőjével, a svéd MachineGamesszel. Az id korábban csak felügyelte a Wolfenstein-játékok munkálatait, az aktív fejlesztésből nem vették ki a részüket, de ennek vége. 

Mindig szoros partnerségben voltunk, és a technológiafejlesztés terén már ott tartunk, hogy mindkét csapat hihetetlenül tehetséges programozókkal rendelkezik, és remek úton haladunk. Mindezt az év elején kezdtük, még a leépítések előtt, és nagyon optimistán tekintünk előre. 

Stratton nyilatkozata alapján arra következtethetünk, hogy egy ideje már szóbeszéd tárgyát képező Wolfenstein 3-on valóban közösen dolgozik a két csapat. Mondjuk nem is volt az id-nek más lehetősége, lévén nyáron az id Tech motorért felelős frankfurti részleg szakembereit a Microsoft szélnek eresztette, a MachineGamesnél pedig sokan kitanulták a technológiát, rengeteg kiváló engine-progamozójuk van, így érhető, hogy a technológiát együttes erővel fejlesztik majd a jövőben. És itt jön képbe a Wolfenstein 3, ami a következő lépcsőfok lehet ebben a kollaborációban. 

Erről is beszélgethettek majd az id egykori alapítójával, John Romeróval az idei PlayIT-en, amit december 5. és 6. között rendeznek meg az MTK Sportparkban. Ha van merszed, akkor akár egy 1v1 Doom-meccsre is kihívhatod a legendát, vagy elmélkedhettek a Wolfenstein jövőjéről. A jegyeket már megvásárolhatjátok a PlayIT oldalán.