Rory McIlroy lép Tiger Woods helyébe az EA-nél

  • Írta: fojesz
  • 2015. március 16.
  • Bejelentés
Link másolása
Az EA Sports 2013-ban jelentette be, hogy tizenhat év után ejti Tiger Woodsot, ezzel együtt pedig kényszerpihenőre küldte a golfjátéksorozatát. A PGA Tour idén vissza, a főszerepet Rory McIlroy kapja.

Nem csak Tiger Woodsra, magára a PGA Tour-sorozatra is ráfért már a pihenő: tavaly nem is kaptunk új részt hozzá, az E3-on hallottunk először a folytatásról, de ott is csak "A next-gen epizódként" emlegették a most (újra)bejelentett címet.


Az EA Sports közleménye szerint idén júniusban, immár Rory McIlroy PGA Tour néven tér vissza a sorozat, méghozzá kizárólag PlayStation 4-re és Xbox One-ra, és igen, egyelőre úgy tűnik, hogy évszám nélkül.


Kaptunk néhány látnivalót is a játékról, infóból viszont még csak egy kevés áll a rendelkezésünkre: ahogy azt is eddig is tudtuk, az új PGA Tourt a Frostbite motor fogja hajtani, amely egyebek mellett lehetővé teszi, hogy komplett pályákat töltés nélkül jelenítsen meg nekünk a játék.


Rory McIlroy egyébként mindössze 25 éves, tavaly ő nyerte meg a British Opent és a PGA Championshipet is.

1.
1.
gorgo
Csak más a név és ennyi!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...