Ő a Nintendo új elnöke

  • Írta: fojesz
  • 2015. szeptember 14.
  • Homo Nobilis
Szerdán lép hivatalba a Nintendo új elnöke, miután a kiotóiak előző vezetője, Satoru Iwata hosszas betegeskedés után elhunyt a nyáron. Tatsumi Kimishima nevét valószínűleg nem sokan ismerik, pedig régóta dolgozik a cégnél.

Tatsumi Kimishima. Jegyezzük meg jól ezt a nevet, szerdától ugyanis ő a Nintendo új elnöke - érdekesség, hogy a cég 125 éves működése ellenére még csak az ötödik a sorban.

Bal oldalt Kimishima, jobbra Iwata.

Kimishimát azután nevezték ki, hogy a kiotóiak előző vezetője, Satoru Iwata júliusban elhunyt, mindössze 55 évesen. Az azóta eltelt időszakban Shigeru Miyamoto és Genyo Takeda irányította a céget.

Habár Kimishima nevét a legtöbben valószínűleg most hallják először, valójában egész régóta dolgozik a vállalatnál. A pályafutását a japán bankszektorban kezdte, a Nintendóhoz pedig 2000-ben kezdett el közeledni, miután kinevezték a The Pokémon Company pénzügyi igazgatójának. 2002 és 2006 között ő töltötte be a Nintendo amerikai részlegének vezetői posztját, majd a helyét Reggie Fils-Aime vette át, ő pedig az emberi erőforrásért felelős részleg irányítását kapta meg feladatául.

11.
Grabowsky30+
A nintendonak nagyon kéne lassan egy wii-hez hasonló forradalmi ötlet! Sajnos a wii u nem tudta felvenni a versenyt a másik 2 nagy konzollal és hamarosan már a steam-es cucc is komoly veszélyt fog jelenteni rájuk nézve! Nincs az új góré könnyű helyzetben!
10.
Thevon
Nekem valahogy Iwata szimpatikusabb volt,mint ez az új tag...
9.
Norbiii
Szeretném, ha a Nintendo megmaradna Nintendonak, legyen még sok Yoshi, Toad, Donkey, Metroid, és persze Mario játék, de nincs kifogásom, ha ezek mellé társulnak más stílusú játékok is...

Sok sikert kívánok az úrnak!
8.
Thor Vath
Nekem a Genyó Takeda tetszik a legjobban :)
6.
Nottingham
úgy néz ki, mint Ponytail a Sleeping Dogsból
5.
zozo76hun
csak a mariobol meg a tobbi edi-bedi jatekbol nem lehet mar megelni a nintendonak sem.
4.
mestermagyar
#3: Valami nézetváltás lesz legalább. Xdd Mario horror xdd
3.
DON GONDOCS
#1: Majd milyen vidám lesz a színpadon az e3on.
2.
DON GONDOCS
Kíváncsi vagyok milyen változások fognak történni az ő vezetése alatt.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...