Gyengébben teljesített a Syndicate, mint a Unity

  • Írta: zoenn
  • 2015. november 5.
  • Biznisz
Link másolása
A Ubisoft közzétette a legutóbbi negyedévre és félévre vonatkozó pénzügyi jelentését. A franciákat érő kritikákat a számok is alátámasztják: a cég bevételei visszaestek, és az új Assassin's Creed sem teljesített úgy, mint a Unity.

A jelenlegi üzleti év első felében a Ubisoft 207,3 millió euró bevételt ér el, ami 57 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi évben produkált 484 millió, viszont így is meghaladta a vállalat becsléseit. Ebben az időszakban 65,7 milliós veszteséget írt le a kiadó, tavaly viszont 17,5 millió eurós profitja volt.

Ami a szeptember 30-án véget ért negyedév teljesítményét illeti, ott is 11 százalékos csökkenésről beszélhetünk: a 111 millió euró ennyivel maradt el 2014 hasonló időszakában elért 124 milliótól.

Szerencsére a digitális eladások tovább növekedtek, már a teljes bevétel 48 százaléka származik innen: a hat hónapos időszak alatt kereken 100 millió euró folyt be, ami 28 százalékkal több, mint tavaly. A kiadó 42 milliót zsebelt be a free-to-play címek tranzakcióiból és a DLC-kből.

A cég legfontosabb frencsájzai még mindig szép pénzt hoznak a konyhára: az Assassin's Creedből, a Far Cryból, a Just Dance-ből és a Watch Dogsból 183,3 millió euró folyt be, ami 53 százalékos növekedést jelent. 

A Ubisoft megerősítette, hogy az Assassin's Creed: Syndicate első heti eladásai gyengébbek voltak, mint tavaly a Unityé, igaz, a kedvező kritikák hatására a második héten már megugrottak az eladások. Pontos számadatok nincsenek.

A Rainbow Six: Siege bétájára rengetegen voltak kíváncsiak, ez volt az eddig legnagyobb bétateszt a cég történetében.

Yves Guillemot, a Ubisoft vezére elhintette, hogy a prioritást az AAA-s játékok élvezik, a mobiljátékok csak másodlagosak a cég számára.

A platformok terén a PlayStation 4 vitte a prímet, a cég több mint kétszer annyi PS4-es játékot ad el, mint Xbox One-osat: a hat hónapos időszak alatt az összes értékesítés 27 százalékát tették ki, míg a Microsoft konzoljára eladott címek csak a 12 százalékát. A második legnépszerűbb platform a PC, amely már az eladások 20 százalékát teszi ki (tavaly még csak 15-öt), a fekete bárány pedig egyértelműen a Wii U, a masina csak 1 százalékos részesedést produkált.

12.
12.
Vito01Zoli
Èn megvettem az első napon. Egèsz egyszerűen azèrt mert evidens volt hogy nem fogjàk összecsapni. Akik szintèn csalòdtak az előzőbe azoknak ezt bàtran ajànlom.
11.
11.
p3ti
Na, hátha végre leesik nekik hogy nem kell annyi embernek az évről évre megjelenő unalmas szaruk - hála az istennek.
10.
10.
Kazuya
Legalább leállnak majd a sorozat teljes kisajátításával.....
Amúgy már ki a rákot érdekel már ez az egész? Már a Brotherhood után mehetett volna a levesbe az egész,
9.
9.
Mekee85
#8: Mobil, ps3, x360...
8.
8.
crytek
#2: PS4 - 27 %
PC - 20 %
XOne - 12 %

És a többi 41% az mi a szar? azt ne mondják hogy a régi konzolok....
7.
7.
1.) Visszanyalt a fagyi tényleg - jó látni, hogy egy-egy fiaskó után óvatosabbak az emberek...
2.) PC-re közel kétszer annyi játék ment el, mint boxra és egy év alatt 5% erősödtek az eladások ! PC-MASTER RACE :)))) Ja és GRATULA a SONY-nak ( csupa nagybetűvel, mert megérdemlik ! :)
3.) Ilyen arányok mellett ( bár nem UBI relevancia ), de azt gondolom, már nem megengedhető egy Batmanó fiaskó egyik kiadó részéről sem !

6.
6.
Khaszás
Nem meglepő a bizalmat ki kell érdemelni ... :) Unity után nem lesz könnyű
5.
5.
hadzsime
4.
4.
tardisen98
A WiiU talán azért teljesít gyengébben, mert (már) kevesebb játékot fejleszt az Ubi oda.
3.
3.
tardisen98
Ahogy nézem kevesebben bíznak ebben a játékban.
2.
2.
Spectrum
PS4 - 27 %
PC - 20 %
XOne - 12 %

Végre van hivatalos adatunk az eladási arányokról.

"Yves Guillemot, a Ubisoft vezére elhintette, hogy a prioritást az AAA-s játékok élvezik, a mobiljátékok csak másodlagosak a cég számára. "

Ez egy jó hír, hogy ne csak köpködjük az UBI-t.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...