Assassin's Creed: Syndicate teszt

  • Írta: zoenn
  • 2015. november 3.
  • assassin's creed: syndicate, ps4, teszt
Ha elvesztetted a bizalmadat a sorozat iránt, van egy jó hírünk: az Assassin’s Creed: Syndicate nem lett olyan rossz, mint a Unity, tűzoltó feladatának eleget tett. A gyárkéményektől füstös viktoriánus London pedig kiváló miliővel bír.

Még nem múltak el bennem a Unity által okozott rossz érzések. Tény, hogy a francia forradalom idején játszódó iterációt a Ubisoft nem teheti be a vitrinbe, és most nem a technikai hibákra gondolok. A gyatra framerate-et és bugokat úgy-ahogy ki lehet gyomlálni, sokkal nagyobb baj volt, hogy a franciák nem tudnak mit kezdeni a megkopott Assassin’s Creed-formulával. A kiadó úgy a második rész környékén rálelt egy jól működő sandbox-receptre, amire bármilyen történelmi korszakot (és teljesen más műfajt, lásd Far Cry) rá lehet húzni. Közben csupán a szereplők és a történet változik, de még mindig ugyanúgy parkourozunk a háztetőkön, még mindig ládákat nyitogatunk és gyűjtögetünk, valamint módszeresen növeljük a dominanciánkat a játszótéren. A Unity után nyilvánvalóvá vált, hogy radikális lépésekre van szükség, ha a Ubisoft életben akarja tartani a sorozatot. A montreali brigádot idén pihentették, helyére az egészen korrekt Rogue-ot elkövető quebeci csapat ugrott be.


Hálátlan feladattal kellett hát megbirkóznia a fejlesztőknek, akiktől hiába is várnánk komoly változásokat, sorozatgyártás mellett ezt lehetetlen kivitelezni. Céljuk az volt, hogy legalább annyira ráncba szedjék az idei részt, hogy az vállalható legyen, és így visszahódítsák a csalódott vásárlókat. Szóval a srácok az első meetingen szépen leültek, leírták egy papírra, hogy milyen elemek voltak csapnivalók a Unityben, és pontról-pontra kicserélték azokat egy-egy bevált „változatra”. Biztonsági játék, igen, de pont erre van szükség – ha már újra stabil lábakon áll a frencsájz, majd lehet kísérletezni.


Nézzük az első pontot, a történetet! A Unity klisétengere után a Syndicate sztorija abszolút meglepetés. Noha ismét csak a templomosok és az orgyilkosok unalomig ismert ellentéte adja a narratíva fő vázát, a két különböző vérmérsékletű főszereplő, és a köztük lévő feszültség végig fenntartotta az érdeklődésemet. 1868-ban járunk Londonban, az ipari forradalom idején. A gyárak ontják magukból a füstöt, a tőkések szenvtelenül kihasználják a munkásokat, hatalmas szakadék tátong a két osztály között. Természetesen a nagyvárost ezúttal is a gonosz templomosok uralják, élükön Crawford Starrickkel, aki még az utcai bandákat is a kezében tartja. Hű talpnyalói nem válogatnak az eszközökben, gyerekek dolgoznak a vaskohókban, ha valamelyik munkás összeesik, bármikor tudnak újakat állítani a helyükre éhbérért. A Frye-ikrek azért jöttek a városba, hogy véget vessenek a kizsákmányoló templomosok uralmának, úgy, hogy szépen levadásszák a kulcsfigurákat és visszaállítják a valaha szebb napokat látott Testvériséget.


Jacob és Evie végre szerethető karakterek. A férfi inkább ajtóstól ront a házba, igazi nagydumás, talán a Robert Downey Jr.-féle Sherlock Holmeshoz hasonlítanám - a hangulatot tekintve a készítők igen sokat merítettek a Guy Ritchie-filmekből. Sűrűn szórja a poénokat, ami többeknek idegesítő lehet, nekem személy szerint bejött ez a suttyó stílus. De Jacobnak nem csak a szája jár, elemében érzi magát, ha kézitusára kerül sor – a legszívesebben rögtön indulna templomosokat ölni. Ezzel szemben Evie a higgadtság megtestesítője, a szegények életkörülményeinek javítása nála elsőbbséget élvez a templomosok elleni hadjáratnál, ahogyan a kánonból már ismerős Éden darabjának megkaparintása is. A lány inkább az elegáns megoldásokban hisz, lopakodni is könnyebb vele, és hiába bánik jól a kardot rejtő sétapálcájával, nem tud akkorát ütni, mint fivére. Az átvezető jelenetekben folyamatosan csipkelődnek egymással és másokkal, remekül kiegészítik egymást, a két eltérő habitust profin átadja a játék. Ha a főküldetések során nem is, a melléküldetéseknél szabadon válthatunk a karakterek között, így két markánsan eltérő stílusban eshetünk neki a mókának. De most őszintén! Ki választaná Jacobot, amikor itt van nekünk ez csinos és talpraesett hölgy?


A történetmesélés persze nem volt felkészülve a két karakterre. A kampány vége felé sajna parkolópályára küldik Evie-t, érezhetően Jacob és az ő arrogáns húzásai viszik előre a cselekményt. A sztori még mindig kiismerhető, viszont a remek párbeszédeknek és látványosabb, izgalmasabb és összetettebb melóknak hála végig fenntartotta az érdeklődésemet. A széria korábban szerencsétlenül lavírozott a fikció és történelemhűség között, így a végeredmény általában valami rosszul megírt katyvasz lett. Jó hír, hogy ezúttal egyik véglet sem válik tolakodóvá, jól megférnek egymás mellet a kitalált szereplők és a históriákban ismerős delikvensek. A Syndicate akkor mutatja meg az igazi arcát, amikor egy hosszúra nyúlt kutatás után végre sor kerül a célpontok likvidálására. Több lehetséges megoldás létezik, az áldozatok búvóhelye (ami általában London egy-egy ikonikus helyszíne) úgy van felépítve, hogy nem kell egyetlen útvonalat követnünk és végre nem rágják a szánkba a taktikát. A sasszem-látást bekapcsolva úgy tervezhetjük meg az akciót, ahogy szeretnénk. Akár feltűnésmentesen, egyenként likvidálva az őröket, vagy füttyentéssel elterelve a figyelmüket, a rejtett járatokat erőltetve.


Aztán ott vannak a kampányban érintőlegesen, a mellékmissziókban már annál nagyobb szerephez jutó valós történelmi alakok: Charles Dickens, Alexander Graham Bell, Charles Darwin, Karl Marx és Arthur Conan Doyle is keresztezik az ikrek sorsát. Sokkal életképesebb, mint névtelen bajbajutottak siralmait hallgatni. Az NPC-kkel egyébként mindvégig érdemes baráti kapcsolatot ápolni, és néhány szívességet teljesíteni nekik, hiszen a craftoláshoz fontos tervrajzokhoz és extra cuccokhoz juthatunk. Ha pénzhiányban szenvednénk, illegális bokszmeccseken vehetünk részt, vagy értékes rakománnyal megpakolt kocsikat lophatunk. A mellékes elfoglaltságokat némileg átdolgozták a fejlesztők, szorult némi fantázia is beléjük, és célszerű is teljesíteni azokat, hiszen az értük járó jutalmat fordíthatjuk felszerelésünk fejlesztésére. És bár még mindig arról van szó, hogy megnyitjuk a térképet, és kiválasztunk egy missziót, de most már arra is figyelnünk kell, hogy csak az aktuális szintünknek megfelelő megbízást vállaljuk el. Ám a tucatnyi ugyanolyan templomosvadászat és gyerekmunkás-szabadítás egy idő után már kezd unalmassá válni, a sorozat ezen a ponton nem lépett előre.


Tennivaló bőven akad, hiszen London összes kerületét el kell foglalnunk a Bástya névre keresztelt saját szindikátusunk számára. Ha már kellőképpen gyengítettük a befolyásukat (például gyerekmunkásokat szabadítunk fel) ellátogatunk a rivális kompánia székhelyére, ahol le kell pofoznunk az összes tagot, a bázis ezután a mi bandánké lesz. A helyi kiskirálynak immáron nincs hova bújnia, el kell fogadnia a kihívást, ami egy nagy tömegverekedésben csúcsosodik ki, ahol záporoznak a pofonok és dördülnek a fegyverek. Az ütközet hevében nekünk a bandavezér közelébe kell férkőznünk, némi üldözés után már nem lesz hova menekülnie. Ahogy növekszik a dominanciánk, úgy fogadhatunk fel magunk mellé testőröket, kocsisokat, parancsnokokat, de még a rendőröket is megkenhetjük, így a yard később szemet huny a gaztetteink felett. Testvériségünket folyamatosan fejleszthetjük, a végére már egy igazi hadseregünk lesz. Slusszpoén, hogy az ikrek bázisául egy száguldó vonat szolgál, ami folyamatosan mozgásban van Londonban. Ide mindig visszatérhetünk kiválasztani a következő célpontot, vagy teljesíthetjük a terebélyes masinisztahölgy kívánságait.


Az irányítást valamelyest finomította a kanadai csapat, de a parkour-részeknél a program még mindig nem tudja eldönteni, hogy mit akarunk. Alkalmanként képtelenek vagyunk egy 30 centire lévő kiszögelést elkapni: hiába nyomjuk a megfelelő irányt, a karakterünk nem csinál semmit. A harcrendszer sem az igazi, főleg egy Batman: Arkham Knight után, holott az alapok ugyanazok. Sima gombnyomkodással nem megyünk semmire, meg kell törnünk az ellenfél ellenállását, és a megfelelő pillanatban ki kell térnünk, netán jól pofán durrantanunk a delikvenst, de a gyakorlatban mégsem érezzük azt, hogy a kezünkben tartjuk a küzdelmet. Ha sokan esnek nekünk egyszerre, meg vagyunk lőve (olykor szó szerint, ha korábban nem likvidáltuk a snipereket), a rendőrök pedig irreálisan erősek lettek a furkósbotjaikkal, még szerencse, hogy nemcsak minket pécéznek ki. Pedig amikor minden simán megy, baromi látványosak a közelharcok, Frye-ék olyan csontrepesztő kunsztokat vonultatnak fel, amiktől én is elégedetten csettintettem – legalábbis az elején, elvégre túl sok az ismétlődő animáció. Ami a szimpla ellenfeleket illeti, a Syndicate ott sem erőlteti meg magát: van itt keménykalapos fickó, egy magas és kopasz izomagy, egy nyakigláb perszóna és ennyi. Uniformisuk színe piros, csak a szintjük különbözteti meg őket és az, hogy olykor késekkel, botokkal és lőfegyverrel esnek nekünk. Roppant kiábrándító.


Karakterünket a Unityben debütált módon fejleszthetjük, igaz, a legfontosabb alapképességekkel már a kezdet kezdetén is fel vannak vértezve, egyikük sem mimóza alak. Az új képességek elsajátításával egyre hatékonyabb orgyilkos válhat a Frye-testvérekből. A harcra, a lopakodásra és a sasszemre vonatkozó skillfában bármilyen kunsztot megtanulhatunk, ráadásul, ha az egyik hőst irányítva képességpontot szerzünk, akkor a másik szereplőre váltva ugyanúgy megkapjuk a pontokat. Nagy különbség nincs kettejük kelléktára között: Jacob néhány egyedi képességet is szerezhet, amivel jobb lövésszé vagy bunyóssá válthat, Evie pedig később kaméleon módjára rejtőzhet el. A Unityben debütált módszer szerint cuccainkat is nekünk kell összeállítanunk, valamikor szó szerint, ha a kívánt darabhoz megvan a szükséges alapanyag. A menübe lépve új késeket, sétapálcának álcázott kardokat, revolvereket, öveket és egyéb ruhadarabokat is vásárolhatunk magunknak, ha a küldetések jutalmaival nem vagyunk kibékülve. A helyi kereskedőknél még mindig feltölthetjük megcsappant készletünket, ha fogytán vagyunk elsősegélycsomagból, dobótőrből, kábítólövedékből, vagy füstbombából.


A jó előre beharangozott lovaskocsikázásnak van értelme. Egyrészt azért, mert egy elkötött hintóval relatíve gyorsan leküzdhetjük a távolságokat, másrészt a küldetések során is fontos szerepet kapnak. Előfordul, hogy üldöznünk kell a szintén a menekülő ellenfelet, lőhetünk is a kocsiról, átugorhatunk az egyikről a másikra, de egy külön gombbal oldalba is kaphatjuk. Egy masszív postakocsi nyilván strapabíróbb szerkezet, mint egy gyors és kecses, könnyen irányítható egyesfogat. Ráadásul egy kocsi nem csak erre jó, például szépen elrejthetjük benne a hullákat, vagy azokat a kurafikat - már ha előtte ki nem szabadulnak a karmaink közül -, akiket elraboltunk. Kapunk egy új kütyüt is, nevezetesen a kilőhető horgot, amit egy az egyben átvettek a készítők a Batman: Arkham-szériából; bár használata korántsem olyan gördülékeny, mint ott, és csak biztos lábakon állva lőhetjük ki, de mégis gyorsan, hatalmas távolságokat győzhetünk le a segítségével és látványos merényleteket indíthatunk a magasból. Kétségtelenül megvan a varázsa, amikor a Big Ben és a westminsteri apátság tornyai közt kifeszített kötélen mászkálunk - a gyomrunk is beleremeg a magasságba. Azonban van egy másik fontos szerepe is horognak: ha egy csetepatéban vesztésre állunk, csak fel kell húzódzkodnunk egy közeli épület tetejére. Persze a verőlegények ide is kitartóan követnek majd, ha nem oldunk kereket, de ezt már megszokhattuk.


Külön öröm, hogy immáron nem kell társalkalmazást használnunk ahhoz, hogy a városban eldugott ládákat kinyissuk, mindent megszerezhetünk alapból, ha nyitott szemmel járunk. Noha a mikrotranzakciók továbbra sem koptak ki a játékból (ismét valódi pénzért szerezhetünk XP-növelőt és cuccokat,) de legalább nem tolják folyton az arcodba az ajánlatokat, és az erre hivatott ikon is szépen elbújik a menüben. Idén legalább van értelme az egységes online szolgáltatásnak: ha van egy Uplay-fiókunk, akkor automatikusan belépünk a Ubisoft Clubba, amely exkluzív cuccokkal honorálja a hűségünket. Tényleg nem kerül semmibe, és így szereztem be magamnak egy pompás hatlövetűt. Ráadásul a szolgáltatás mindvégig kifogástalanul működött, egyszer sem vált elérhetetlenné. Idén semmilyen kompetitív vagy kooperatív multit nem találunk a játékban, a fejlesztők inkább a single-re gyúrtak rá - és milyen jól tették!  A co-op amúgy is nyögvenyelős volt kissé, bár az újdonság varázsa szórakoztatott, a szerverek sokszor nem működtek, és összességében eléggé fapadosra sikerült.


A pályatervezőknek kezet csókolhatunk, hiszen London a maga macskaköves utcáival tényleg az egyik legjobb helyszín a sorozatban. Gótikus stílusban emelt épületek, széles utcák váltják egymást, a Temzén sűrű a gőzhajóforgalom, minden jellegzetesség a helyén van. Az eső nyilván sokszor elered, de amikor a nap meleg fénye megcsillan a pocsolyákon, a hatás elég pofás. Viszont a Unityvel összevetve már nem olyan meggyőző a kép: érezhetően visszavettek az effektekből, az új dinamikus bevilágítás nem olyan meggyőző, és a járókelők populációja is lecsökkent. Ezt bőven lenyelném, tudván azt, hogy így stabil 30fpst hoz az AnvilNext engine, de nem: olykor leesik 25-re, még úgy is, hogy mindkét konzolon 900p-ben fut a Syndicate. Ettől eltekintve a játék jóval optimalizáltabb, mint az elődje, de mókás bugok még mindig előfordulnak. Főszereplőink erős akcentusú hangját relatíve ismeretlen brit színészek kölcsönzik, de teljesítményük egyszerűen kiváló, tele van élettel – szerencsére a korrekt magyar felirat a legtöbb poént visszaadja. Ahol viszont kikezdhetetlen a játék, az a zene. A The Journeyről elhíresült és Grammy-díjra jelölt Austin Wintory vonós darabjai nagyban hozzájárulnak a remek atmoszférához. Soha jobb háttérmuzsikát!


Szóval ott tartunk most, hogy a sorozat szerencsésen visszakerült a térképre, de a győzelemre (hiába volt ez a munkacím), még várni kell. A Syndicate-tel élvezetes játszani, viszont amint rájövünk a fortélyokra, és minél több órát beleölünk, annál monotonabb és frusztrálóbb. Ez nem a történetre és az atmoszférára élvényes: van potenciál a szereplőkben, mindenről süt viktoriánus London hangulata, szabadjára eresztenek, szorult némi kreativitás a mellékküldetésekbe, és ugye az sem elhanyagolható tényező, hogy kevesebb a bug és simábban fut a játék. Ugyanakkor hibák még mindig akadnak, a harc többnyire élvezhetetlen, és az irányítást továbbra sem sikerült teljesen ráncba szedni. A Syndicate csupán időt nyert a Ubisoft számára, nem lenne okos döntés, ha a franciák elbíznák magukat, elvégre jövőre is hozzá kell tenniük valamit a recepthez. Nem irigylem őket.


126.
NemecsekErno
Jó kis cikk, minden szavával egyetértek. Még csak kb. 30%-nál tartok, de már kezd néhány dolog monotonná válni.
Viszont a helyszín kidolgozottsága észvesztő! Annyira részletes, mintha valaki kamerával vett volna fel mindent a korabeli helyszineken. Az is igaz, amit a szereplőkről írtál, ezért végi próbálom csinálni ameddig lehet a lánnyal. Jacob egy idegesítő f...sz...
Nekem eddig a Black Flag és ez a rész jött be nagyon.
Talán lehetne egy cikket írni a "Jack the Ripper" DLC-ről is, kíváncsi lennék, hogy érdemes lenne-e megvenni hozzá.
No, addig is csinálom tovább a küldetéseket.
125.
_NMI_
Nem sok AC játékkal játszottam eddig, egyedül a Black Flaget toltam jó pár órán keresztül, de a borzalmasan arcade amatőr hajózás elvette a kedvem tőle. Na mef a kihívás teljes hiánya.
Gondoltam megnézem ezt milyen, de ez is nulla. Semmi nehézség, semmi kihívás, kost komolyan, kiknek készült ez a játék?
124.
mad hatter222
Nekem ez volt a kedvenc ac részem,bár lehet elfogult vagyok mert Londont imádom,és pont az 1850-1900-as évek stílusába és hangulatába vagyok a legjobban "beleszerelmesedve",és a játékmenetben ez a fajta hangulat maximálisan fellelhető,a zenék,szinkron,látvány pálya design kiváló,és szerintem a két karakter is szerethető,ellentétben mondjuk az ac 3-al.
118.
Caleon
Most fejeztem be a fő-szálat. EPIC a játék, számomra a velencei második rész után a legjobb - vannak dolgok, amikben elmarad, de sok tekintetben azt is lekörözi.

Megyek is hamar a platinára. :-)
117.
Caleon
Egyetértek a kritikában megfogalmazott negatívumokkal, ugyanakkor számomra a Syndicate rendkívül szórakoztató. Nagyon hangulatos, és a repetitív sandbox-küldetések sem igazán unalmasak, mert közben fejlődik a karakter és így folyamatosan bővülnek a megoldás lehetőségei.

Nekem visszaadja a korábbi részek hangulatát, amelyek a szériát sikeressé tették.
115.
Comicboy
"Az alapok továbbra sem változtak"

Azoknak nem is kéne, a játék alapjai azok amik definiálják azt, ha azokat megváltoztatnák akkor ez már nem Assassin's Creed lenne. Az AC játékokban évről évre a történetnek és körítésnek kell változnia, de az feltétlenül igaz, hogy finomítani és a kezdetektől jelen lévő problémákat orvosolni kéne. (harcrendszer, irányítási hibák)
114.
Vito01Zoli
Üdv Mindenkinek.

A Syndicate-et bàtran ajànlom. A Unity nem kicsit volt csalòdàs de ez a mostani nagyon rendben van. Van törtènete, vègre nem 800milliò làdàt kell felnyitogatni, a szereplők szerethetők ès lehet velük azonosulni.
Persze ebben is vannak kisebb fiaskok, pèldàul a harcokra ràfèrne màr egy alapos frissìtès hogy ne csak kèt hàrom gombnyomàs legyen, deeeee igen engem a kèpernyőhöz ragasztott.
A vàros, a hangulat, zene..... imàdom. Nyugodtan mondhatom akik szintèn csalòdtak az előzőbe, ezzel nem nyùlnak mellè
100.
Spectrum
Látom, zajlik itt az élet azóta is. Közben elugrottam futni a Nyugatihoz a Life1-be, sajnos így este most a Sziget nem játszik. :-(

Nade tényleg... miért kellene most újra felmelegíteni az AC szar, az AC szar volt, az AC szar lesz témát, mint valami kommunista kiáltványt? Aki szereti a Syndicate-t, azt úgyse győzitek meg. Aki meg nem, az se fogja jobban nem szeretni.

dcakee, én nem láttam azokat a világverő érveket, sztereotípiát látok, de semmi egyebet.

@godach, Prey-t nagyon szerettem, piszok hangulatos volt. Sajnos a második rész már valószínűleg sosem készül el.
87.
godach
#81: Nem, nem. Olyasmire gondolok, mint amilyen a Prey2 lett volna.
Az Meg van? :D

https://www.youtube.com/watch?v=ufikwk7_AD0

Ja de megvan, presze. Elírtam, lebegő autókat akartam, a városban/fölött. Ezért vezethettelek félre titeket :D
81.
Spectrum
#79: Most erről a BioShock Infinite ugrott be. :-)
76.
godach
Jajj hagyjátok már rá. Úgyis, mindig, mindenért dünnyög. Valószínű, hogy itt kieresztheti a fáradt gőzt, elmondhatja a saját véleményét, mert itt nincs aki befogja a száját.
Gondolom a való életben, sajnos nem így működik nála.
Hagyjátok, had élvezze már ki Durcikám ;)
46.
Spectrum
#45: Vannak, magam is meglepődtem, milyen jól elbeszélgettünk egyszer. De nem veszi észre, hogy ezek a kis posztok azon túl, hogy másokat bánt vele, nem jók semmire?
45.
godach
#44: Vannak értelmes gondolatai is, de tényleg irritáló már néha.
44.
Spectrum
#43: Csak azért jön be, hogy "bedobjon egy követ a vízbe és nézze a hullámokat". Már rég bannolni kellett volna.
36.
crashpipi
#35 +1
#30-31.
Én nem az AC széria mellett fanboykodok, tisztában vagyok a hiányosságaival, viszont én is az ár/értékre utaltam, ahogy Te is jelezted.
Így 7,5 pontosan is simán megéri az árát. Nem okozott csalódást.
Ha belegondolok, hogy ha elviszem az asszonyt valahova egy péntek vagy szombat este, akkor a 18000 nem állítja meg az estét és az csak egy a hónapból, ezzel vagy egy hasonló gémmel meg vígan eljátszom 3-4 hétig is és szórakoztat/kikapcsol.
33.
godach
Viszont, el kell ismerni, meg kell érteni azt is, hogy valakinek többet jelent az AC mint a Fallout.
Ezzel nincs gond.
Ha ő fizet érte, minden évben csinálnak neki egyet. Te meg úgysem veszed meg, mert nem érdekel.
Akkor, aki AC Fan az kinek árt? Vagy fordítva?
30.
br1Koo
#25: Én sem warezolok, a Steam könyvtáram tele van, nem azért írtam a torrentet. Csak, hogy szemléltessem hol állnak az Assasins Creed játékok Ár/Minőség kategóriába. A Fallout 4-ért például szemrebbenés nélkül fogok fizetni 13-at, amikor november 10.-én ideér a futár, de azért megéri kiadni annyi pénzt, mert van mögötte tartalom, és nem egy Disney Infinite szerű mászkálós gyerekeknek készült műanyag, csak erre próbáltam utalni.
29.
logic5
28.
Macifasz
#18: Ez tény, szép nagyon, de minden más tekintetben szánalom. Nagyon jól indít, odáig, míg hivatásos assasinok leszünk remek, de onnantól kezdve lejtmenet. Unalmas történet, unalmas környezet, szerethetetlen (ejjj de szépen megaszontam) karakterek, semmilyen, nulla érzelmet kiváltó befejezés, jelentéktelen jelen szál stb. stb. Egy AC-n se unatkoztam még annyit, mint az Unityn.
26.
mjay94
hát,nem is tudom....azt hogy jobb mint a unity,nem kéne megdicsérni,ez alap dolog,hogy egy játék játszható legyen,nem szabad túlságosan elnézőnek lenni.
25.
crashpipi
#21: Szívesen adok pénzt videójátékra és szerencsére nem kell warezzal bohóckodnom. :)
Tény, hogy szerintem is reálisabb volna így két év után, ha lejjebb csúsznának a szoftver árak 15 ropi alá, de még így is annyival szívesebben játszom konzolon, mint PC-n, hogy ha nem nagy a különbség minőségre, inkább adok 18-at egy konzolos címért, mint 12-őt egy PC-sért. Az előbbi legalább, ha rosszul sül el, eladható.
21.
br1Koo
#11: Komolyan képes voltál kiadni 18 ezret egy AC-ért? Hol éltek emberek, őszintén? Én erre a játékra azt az időt se szánnám szívesen amíg leszedem torrentről.
20.
Mekee85
Kicsit sajnàlom hogy màr valószínűleg sosem lesz olyan a sorozat mint a 2/bh idelyén, az volt az igazi ac.
Megvettem ugyan, hasznàltan, de valószínűleg végigjàtazàs utàn megy.
Sajnàlom hogy kivették a modern kori szàlat, azt hogy tudtam hogy miért vagyok az animusban és mit keresek.
Enélkül egy sima tps lett, elveszett sokmindennek a miértje, nincs aza wtf érzés, nincs az mikor ezio nyomaiban kellett bejàrnom desmonddal a modern kori villànak a titkos alagutjait...
Nincsenek azok a fejtörők...
19.
Ruga
#18 Szépnek szép, de amint megszokod dögunalom lesz a játék. Anno törtet nyúztam, de hamar törlésre került. Egyszer még lehet nekifutok, már csak 5 rongy a g2a-n, de most jön a swbf meg fallout4, nameg a syndicate is jobban érdekel, biztos nem mostanában kerül rá sor..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...