Két új Marvel-filmmel erősít a FOX

  • Írta: Shifty
  • 2016. február 29.
  • Cooltúra
Link másolása
A Deadpool elképesztő sikere láttán a FOX már rég elfelejtette a tavalyi esztendő egyik legnagyobb bukását, az új Fantasztikus Négyest, így nem csoda, hogy a stúdió is nekikezdett saját univerzuma építgetésének.

A BoxOffice.com értesülései szerint a FOX alaposan felforgatta korábbi megjelenési ütemtervét, és ha tippelnünk kellene, akkor ebben vastagon benne van a Deadpool - kritikánkat itt olvashatjátok el - váratlan sikere is. A stúdió ugyanis pont annak a Gambitnak a kárára hozott új döntéseket, amelyet már eddig is húzott az ág.

Egyrészt korábban A majmok bolygója: Lázadás rendezője, Rupert Wyatt hátrált ki az eredetileg most októberre időzített film mögül, majd Channing Tatum is hátraarcot hirdetett, de végül őt sikerült meggyőzni. Időközben új rendezőt is kapott a legújabb Marvel-adaptáció, mégpedig annak a Doug Limannak a személyében, aki korábban A holnap határát és a Bourne-rejtélyt is dirigálta. Ennek ellenére a FOX nem nagyon bízhat a projektben, mert váratlanul eltolta annak premierjét, ráadásul egyelőre nem tudni, hogy mikorra.

De akkor mit kapunk helyette? A BoxOffice.com szerint két új Marvel-filmet, bár nem kizárt, hogy ezek egyike egyébként pont maga a Gambit lesz. Az egyik ilyen titkos projekt 2017. október 6-án debütálna, míg a másik a 2018. január 12-én támadná be a filmvásznakat. Ez utóbbi azért tűnik érdekesnek, mert a Szárnyas fejvadász második része is ekkor kerül mozikba, és meglepő húzás lenne a FOX-tól, ha két, nagyobb filmjét egymás ellen küldené csatába. Azért arról se feledkezzünk meg, hogy közben jön a Deadpool második része és az X-Force is kap egy adaptációt, de azt sem lehet kizárni, hogy az új Marvel/FOX-dátumok pont ennek a két címnek a premierjét takarják.

Végül az új Alien-film, az Alien: Covenant is új dátumot kapott, így a korábban beharangozott 2017. október 6. helyett sokkal korábban, már augusztusban megnézhetjük, hogyan is folytatódik a Prometheus. Az új dátum egészen pontosan 2017. augusztus 4.

A szintén a FOX-hoz tartozó vadonatúj Predator-film első részleteiről és megjelenéséről itt emlékeztünk meg.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...