Komoly bajba kerülhet az Ark: Survival Evolved

  • Írta: Shifty
  • 2016. március 24.
  • Hír
Link másolása
A Kotaku által megszerzett dokumentációk szerint a Trendy Entertainment beperelte Jeremy Stieglitzet, aki a távozása után aláírt szerződés több pontját is megszegte, így akár az Ark: Survival Evolved is gondba kerülhet.

Nem kizárt, hogy a jelenleg Steamen és Xbox One-on is korai verzió formájában beszerezhető Ark: Survival Evolved végét jelenti az a per, amit épp a Dungeon Defenderst is fejlesztő Trendy Entertainment indított a cég egykori társalapítója, Jeremy Stieglitz ellen. És hogy ehhez mi köze a játéknak? Csak annyi, hogy a fejlesztésért felelős Studio Wildcard társalapítója pont Stieglitz felesége, illetve rengeteg egykori Trendy-alkalmazott dolgozik jelenleg a játékon.

A stúdió azt állítja, miután a társalapító elhagyta őket, aláírattak vele egy szerződést, amiben elfogadta, hogy távozása után egy évig nem bátorít egykori alkalmazottakat a távozásra és nem végez a céget negatívan érintő tevékenységet - vagyis mondjuk fejleszt egy új játékot. A Kotaku által megszerzett dokumentumok szerint a Trendy Entertainment keresetében az is szerepel, hogy Stieglitz tőlük lopott technológiákkal segítette az Ark: Survival Evolved fejlesztését, így a Dungeon Defenders fejlesztői szeretnék elérni, hogy amíg a pereskedés tart, addig álljanak le az Ark fejlesztései és lehetőség szerint az Early Access kínálatából is kerüljön ki a dínós játék.

Valószínűleg az április 27-én esedékes következő tárgyalás után már körvonalazódni fog, milyen irányt vesz a pereskedés.

A játékhoz egyébként nemrég jelentett be a Wildcard egy free-to-play mellékszálat, míg magáról a címről itt emlékeztünk meg.

12.
12.
crytek
Nem is baj egy optimalizálatlan fos.
11.
11.
Juha
#9 nagyon jól tudom, de ha a fejlesztők értesítve voltak a kezdeteknél, akkor tudhatták, hogy ez lesz, amennyiben kétséges lenne a per kimenetele, akkor nem öltek volna ennyit a fejlesztésbe, ha elbukhatják, mint ahogy a cím utal rá.

Szerintem egyébként jogilag sincs még teljesen tisztázva ez az EA-cucc, most akkor te, mint játékos egy terméket veszel meg, vagy mint "befektető" vagy lekönyvelve a kiadó/fejlesztő részéről? Adózási szempontból qvára nem mindegy, lehet ezért nem lesz soha kész egy EA játék... (Csak elmélkedem, qvára nem vágom az adott kör adózási dolgait).
10.
10.
Cooper Channel
Szép próbálkozás, de nehéz lesz bizonyítani, hogy őmiatta mentek át a dolgozók, illetve hogy a felesége álltal vezetett stúdió az ő álltala megszerzett adatakoból dolgozott. De legalább beszélnek az ARK-ról, ez is reklám :)
Amíg kiderül mi lesz ebből addig is nyomatom a játékot :)
9.
9.
Ooorky
#7: Egy céges per elindítása nem 2 perc, akár hónapok, évek is eltelhetnek mire eljutnak az első tárgyalásig...
8.
8.
Ooorky
#3: Sok helyen aláíratnak ilyet, Mo-n is volt belőle per, ha jól emlékszem Gundel Takács Gábor jelent meg újra tv-ben az 1 év lejárta előtt egy másik adón.
7.
7.
Juha
Szép reklámfogás, most mindenki az Ark fejlesztőit fogja támogatni, grat! :-)

Azt ugye senki nem hiszi el, hogy eddig nem vették észre mit csinál éppen a volt alkalmazottjuk, ugyanmár...
5.
5.
Shifty
#3: Pontosítottam, mert egy évig nem tehette volna ezt.
4.
4.
Edgar26
#3: Sok érdekes jogi és erkölcsi kérdés merül fel ilyenkor. De abban például biztosak lehetünk, hogy nem ingyen írta alá azt a korlátozó szerződést mikor kilépett. Egyébként teljesen elfogadottak az üzleti életben az ilyen szerződések. Például, hogy nem dolgozik a szakma bizonyos szegmensében valaki, vagy nem használ egy bizonyos eljárást. És ott van még a titoktartás is, mert lehet, hogy éppen az előző cég információit felhasználva csinál valami újat. Persze azt nem emeli ki, hogy az alapján dolgozik:) És még lehetne folytatni a gondolatmenetet.
3.
3.
TheCube
Azért mondjuk az is sokat elmond egy fejlesztőről, hogy a kilépő társalapítóval olyan szerződést íratnak alá mely szerint : "nem végez a céget negatívan érintő tevékenységet - vagyis mondjuk fejleszt egy új játékot". Ez olyan, mintha egy autóversenyző elhagyja az egyik csapatot és aláíratják vele, hogy jó, de soha többé nem versenyezhetsz ha nálunk nem teszed. Szó se róla, elhiszem én, hogy vannak ilyen szerződések, de szerintem elég pofátlan az a cég, aki ilyet használ a kilépőknél. Arról már nem is beszélek, hogy mekkora utolsó, személt lépés ezt a pert akkor elindítani, amikor a kilépett fejlesztő játéka már népszerűvé vált és rengetegen vásárolták meg. Az első pillanattól kezdve szerződésszegés volt a játék fejlesztése, akkor miért nem lőtték le már az elején az egészet?
2.
2.
mestermagyar
Pedig a survival zsáner egyik éljátékosa :(.
1.
1.
Moltes
Ez megint csak kinek lesz a leg roszabb? Azoknak akik meg vettek x ezer forintert a jatekot es nem lesz majd ra uj javitas.....gratulalni tudok csak.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...