Egyszerre két új Xboxon is dolgozik a Microsoft

  • Írta: Shifty
  • 2016. május 26.
  • Pletyka
Link másolása
A Kotaku értesülései szerint a Microsoft két új Xboxon is dolgozik. Az egyik a már korábban pletykált Slim lesz, a másik pedig egy jövőre bemutatott, állítólag négyszer gyorsabb vadonatúj Xbox One.

Egyre inkább úgy tűnik, hogy igaznak bizonyultak a korábbi szóbeszédek, miszerint a Microsoft egyszerre több Xboxon is dolgozik. A Kotaku megbízható forrásokra hivatkozva ugyanis arról számolt be, hogy a korábban pletykált Xbox Slim mellett egy állítólag négyszer erősebb Xbox One is készül. Előbbit most az E3-on mutatják be és idén augusztusban kerülhet boltokba, utóbbi viszont csak 2017-ben jelenne meg.

Az Xbox Slimről egyelőre annyit lehet tudni, hogy jó eséllyel megkapja a 4K-támogatást, 40 százalékkal lesz kisebb a mostani modellnél és a kontroller is új külsőt kap, tovább 2 TB-os belső tárhellyel szerelnék fel a konzolt. A Polygon úgy tudja, ez lesz minden idők legkisebb Xboxa.

A 2017-re datált változat Skorpió kódnéven fut és a PlayStation 4 Neo miatt már jövő hónapban bemutatják. Az új konzol állítólag négyszer gyorsabb GPU-t kap, ami azt jelentené, hogy a mostani 1,32 teraflopos teljesítményről óriásit ugrana az új Xbox és ezzel teljesítményben az Nvidia GTX 980 Ti és a Titan X között helyezkedne el. A gép állítólag fel lenne készítve az Oculus Rift támogatására is, a Microsoft saját VR-szemüveg hiányában ugyanis inkább kollaborálna, így szeretnék szorosabbra fűzni a kapcsolatot az Oculus csapatával. A Skorpió természetesen ugyanazon szellemiségben készül, mint a Neo, vagyis a már megjelent Xbox One-játékokat is támogatná.

A Polygon emellett arról is beszámolt, hogy a Microsoft kitart a Windows 10 és az Xbox One szorosabb kapcsolatának kialakításán. A Project Helix kódnéven futó projekt célja, hogy a jövőben egy teljesen egységes ökoszisztémát alakítsanak ki, aminek az is része lesz, hogy a készülő játékok egyszerre jelennek majd meg mindkét platformon.

Egyes vélemények szerint a Microsoft a mobiltelefonos piac modelljében gondolkodik. Vagyis nem 5-6 éves ciklusokban kapnánk az új konzolokat, hanem éves-kétéves ciklusban. Az újonnan érkező modellek pedig visszafelé kompatibilisek lennének.

76.
76.
Aanash
A játékok legyenek faszák és ne legyen ez a pofátlan lehúzás ami jelenleg megy.
Mindent kiárulni dlc áradat formájában.
Tudom eddig is volt ilyen, csak szerintem nagyon pofátlan mértéket öltött.
Killzone, InFamous, Driveclub, Uncharted 4, AC Black Flag, Ufc, Witcher 3.
Igencsak jól kinéző játékok, ha ilyet sikerült már letenni az asztalra, akkor mehetne másoknak is.
Menni is fog, hátra van még a God Of War, The Last Of Us 2, Horizon stb.
Ezzel részemről nincs is probléma.
A tartalommal van a legnagyobb gond.
Fizess minden szarért, mert kivágni a játék felét és eladni újra az jó dolog.
Játék kell, nem minden évben új gép.
72.
72.
kopic
http://arstechnica.com/gaming/2016/05/developer-were-working-on-an-xbox-one-vr-game-for-2017/
67.
67.
Thor Vath
#48: Hát ha a Sony is évente akar ezentúl egy új PS-t a piacra dobni, akkor meg leállok a játékkal. A franc se akar évente ennyit költeni erre... PC-re se akarok :) 4 éve vettem mint gyenge közepest, azóta se cseréltem benne semmit. Játékra meg se próbálom használni. 4-5 évente 120 ropiért még megéri ez a hobbi, de ennyi.
66.
66.
dzsiádzsó
Kicsit szánalmasak ezek a konzol hírek, pont azokkal szúrnak ki, akik hittek bennük, mi meg akik első specifikációk hallatán röhögtünk és fájtoltunk az agyhalott fanbojokkal most meg készítjük a popcornt, ez szép menet lesz, hozzátok csak ki a turbo konzolokat, ez az iparág akkor is elásta magát erre a generációra, anniyra gyenge lett, mondom ezt igazi x360 fanként, sőt előbb vennék ps4-et, mint ezt a fost, amit most árulnak az MS-ék.
64.
64.
SLi
ez azért multiplatform játékosokkal elég kemény kib@szás
ha az ember ennyi pénzt költ erre a hobbira, nyílván sok választása nem lesz mint lecserélni a gépét a jobb verzióra.
63.
63.
Norbiii
#62: Jó így oké, én túlnyomó részt csak telefonálásra használom, meg néhány fotó, videó és egy kis zene...:)
62.
62.
ollie92
#60: Hát Norbi, nemtudom mennyire követed a telók fejlődését, de évente majdnem a dupla teljesítményt hozzák. Sajnos az a gond a telefonokkal, ha napi szinten nyüstölöd, akkor azért 2 év után jó lecserélni. Évek után csak az apple telefonok, amik jól bírják az időt, android hajlamos behülyülni.... Persze azoknak akik csak telefonálásra használják, meg évente 10 kép nem kell.

Konzol váltás pedig úgy lenne értelmes, ha beviszed az előző gent és fél áron viszed az újat...Mert másképp nincs nagyon értelme, csak a felhasználók szívnának vele. De tény, hogy az XO/PS4 nem bírná ki 2020-ig a jelen HW-val.
60.
60.
Norbiii
#58: "Telefont is nem 5 évig, hanem max 1-2 évig használunk aztán upgrade"

Ez biztos? Többnyire a tinédzsereknél van ez a jó szokás, (nem mindenki..) hogy 1-2 évenként cserélgetnek telefont, a többség véleményem szerint pont, hogy nem...
59.
59.
john1259
#58: Szia!

Lehet igazad van, csak ebben az esetben a konzol elveszti a lényegét.
Én személy szerint azért vagyok hajlandó megvenni drágábban a játékokat, mert legalább a hardvert nem kell 2-3 évente cserélni.

De ha maradnak a 19-20 ezres játékok, meg 2-3 évente kell cserélni a konzolt, akkor inkább nyomom pc-n.
58.
58.
ollie92
De most komolyan, az várható volt... Annyira fejlődik a technika, hogy képtelenség lenne megint kihúzni 8 évet egy konzolgenerációval. A 2-3 éves preiódus lenne az ésszerű. Telefont is nem 5 évig, hanem max 1-2 évig használunk aztán upgrade ( a többség)
55.
55.
delphijos
Azért a piac néha felrúgja a terveket. Ha a Sony csinája, nekik is kell. Olyat meg senki nem fog nyilatkozni hogy "gyenge a cucc, kell egy erősebb".
A Wii nagy siker volt, az MS és a Sony is gyorsan kihozott valami hasonlót. Az sem hiszem hogy tervben volt eredetileg.
52.
52.
Falcon
Ez mekkora kamu pont a legsoherebb gyárto rakna jo cucot a gépbe na hagyuk már 360 asnál hütésen sporoltak meg gagyi DVD az on meg harmatgyenge multimédiás standbox
50.
50.
kastorhun
49.
49.
kulibuli
Nem értettem soha miért kell azon vitázni, hogy ps vagy xbox slim vagy fat meg vhs lejátszóra hasonlít le se kakilom főleg hogyan néz ki úgyis a képernyőt bámulom játék közben aki meg a konzolra veri a békáját annál baj van nem kevés. Én pl azért döntöttem a boxnál mert egyszerűen olcsóbb volt épp 70 euróval és gta-zni akartam szóval megvettem a konzolt+gtaV, kicsomagolásnál észre vettem, hogy valami nem stimmel nem volt usb kábel a gamepad-hez oké gondoltam akkor hogyan töltöm fel az aksit, aztán hoppáré ceruzaelem. Utánanéztem és tényleg, de ps4-ben volt, na baszki montam magamban. Szóval gtaztam smitoztam és eladtam a pic..ába, többet se veszek konzolt szerintem de azért nem szeretnék ugy meghalni, hogy nem játszottam az Uncharted sorozattal xD
48.
48.
Gykrizsi
#47: Ott ugyan ez a helyzet, ott is két verzió lesz, vagyis nem nyersz vele semmit. Ha ez zavar, vegyél pc-t, de jelenleg mint két gépen ugyan az a helyzet, vagyis mindegy melyiket veszed meg.
47.
47.
Thor Vath
Na most állok át PlayStation-re.
46.
46.
Attaca
Én arra lennék kíváncsi, hogy mennyi kesz az ára a négyszerte erősebbnek. Úgy érzem, hogy ez valójában arról szól, hogy nem lehet egy új, erősebb konzolt (ami VR képes) kidobni egyedüli konzolként sokkal drágábban, mert azt sokan nem fizetik meg, kell mellé a jelenlegi olcsóbb változat. Ezzel kalkulálva szerintem ennek se megy majd le jelentősen az ára, a választás meg a vásárlóké lesz, hogy melyik kell. Nem félek attól, hogy a X1 jelenlegi nem lesz eladható, mert még X360-at is vesznek emberek.
45.
45.
s4jtqkac
Ha szarok a mostani játékok, szerok a konzolok, drága minden akkor miért ez a hobbitok?
44.
44.
Ra1D3n
#43: Pont ugyanígy gondolom én is. Szerintem ez egy jó dolog. Kidobják jövőre az erősebb gépet, aztán esetleg 2-3 évre rá a következőt, és akkor az ember ráér 5-6 évente gépet cserélni ha akar.
43.
43.
Nando
Picit kibickedek, mert engem már nem igen érint a téma, legfeljebb a telefonomat nyomkodom, de...

Szerintem ez egy tök jó ötlet: a konzolok is átállnak az evolúciós fejlődésre, a revolúció helyett! Semmi baj nincs ezzel, rengeteg pozitívum mellett! Pölö a visszafelé kompatibilitás máris megoldva, illetve generációváltáskor sem kell mindent kukázni, mert Cell processzor helyett X86-os proci lesz a gépben, stb...
Ez nagyon hasonlít az apple telefon-kiadásaira, ott sem kell minden évben megvenni a legújabb változatot, simán lehet várni két három másik generációt, attól még működik rajta midnen app...
42.
42.
Seggeszkexkluzív
Ami várható az emberek nagykanállal fogják zabálni az új konzolokat, mert arra lesznek a "jobb" játékok és a régi teljesen támogatás nélkül marad. Ja meg az új erősebb konzolokon is a mostani játékok HD remasterjét fogják nyomni.
Hát csodás fest a jövő videójáték generációja.
39.
39.
delphijos
#37: Az én környezetemben legalább ennyi ember van aki meg MS + Live jobb + barátlista 360-ról miatt meg X0-t. Az hogy melyik "erősebb" szóba sem került. Úgyhogy.....
38.
38.
Slan
Jön a VR vonat, s a mostani generáció gyenge ahhoz, hogy felszálljanak rá, így kénytelenek lépni. Ha az új játékok kompatibilisek maradnak, s játszhatok velük 720p-n 4K helyett, akkor nekem az új mini, hordozható XO tökéletes választás lesz, megfelelő áron.
37.
37.
Ra1D3n
#22: Egyszerű indok van a háttérben. Minden hírt figyelemmel követek és korábban még a PS4K felmerülésekor volt egy olyan hír Phil Spencertől, hogy már nem éri meg a 0-ról felépíteni egy felhasználói bázist egy új konzolgenerációval, így inkább hajlanak a generáción belüli konzolfejlesztésre. Tehát több Xbox One lesz, amivel kompatibilisek lesznek a korábbi játékok, a játékok meg beállíthatóak lesznek magasabb felbontásra és plusz effektekre az erősebb variánson.

#8: Hidd el sokan az erő miatt vettem. Több helyről is olvasom főleg fb-n, ismerősöktől is hallom, hogy azért vettek PS4-et, mert az erősebb, az exkluzív címekről meg fingjuk sincs az illetőknek.
35.
35.
#33: Azért szerintem a kettő messze nem ugyanaz, de te tudod :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...