Mégis lesznek Xbox One-exkluzív játékok?

  • Írta: Shifty
  • 2016. július 7.
  • Hír
A hét elején jelentette be Yusuf Mehdi, a Windows & Devices Group vezetője, hogy a Microsoft Studios jövőben megjelenő alkotásai egytől egyig csatlakoznak az Xbox Play Anywhere kezdeményezéshez. A cég most visszakozik.

Két nappal ezelőtt számoltunk be róla, hogy Yusuf Mehdi, a Windows & Devices Group vezetője egy blogbejegyzésben megerősítette, az idei E3-on bejelentett Xbox Play Anywhere kezdeményezés minden a jövőben megjelenő Microsoft Studios-játékot érinteni fog, ami azt is jelentette, hogy az Xbox One rengeteg jövőbeli exkluzív címtől esik el.

A Microsoft azonban időközben megváltoztatta az akkor kiadott közlemény szövegezését, így abban már úgy szerepel a bejelentés, hogy csak az idei E3-on bemutatott játékok csatlakoznak a kezdeményezéshez. A sunyi módon eszközölt módosítást a Videogamer szerkesztője szúrta ki.

Ez valószínűleg azt is jelenti, hogy a jövőben is lesznek Xbox One-exkluzív játékok, vagyis hiába csillant fel a remény, hogy például a Halo 6 már Windows 10-en is elérhető lesz, erre nem biztos, hogy sor fog kerülni.

Az Xbox Play Anywhere program első fecskéje egyébként a szeptember 13-án bemutatkozó ReCore lesz. Hozzá később olyan címek csatlakoznak, mint a Forza Horizon 3, a Sea of Thieves, a Scalebound, a Halo Wars 2 vagy a Gears of War 4.

131.
Neo1989
Azért a Motorsport 7 ki lesz adva PC-re is.
130.
PaprikaJancsi
#126: Azért zavar, amiért téged az avval.
127.
CoreyT
#123: Ok...bocs nem írok többé semmit inkább.
126.
CoreyT
#121: Bocs de ez téged miért is zavar?
Engem pl az zavar hogy az "azzal"-t úgy írod hogy avval.
De fátylat rá barátom ;)
Megbocsájtok ;)
123.
Yanez
Oke skacok, mostantol ez az utolso figyelmeztetes arra, hogy hagyjatok abba az offolast, szemelyeskedest es a moderatori munka megkerdojelezeset. Ez kulonosen azoknak szol, akik allandoan ezt csinaljak, mint most pl Freed, Querty meg Corey.

Szoval ezutan tobb figyelmeztetes nem lesz, azonnal megy a 2-3 napi nemitas, s ha azutan is folytatjatok, akkor a bann. Ennyire lagyszivu meg egy modi sem volt, mint en meg Norbiii, mas mar bannolt volna.

Szoval remelem joban leszunk, mert en ebben remenykedem!
121.
PaprikaJancsi
#115: Csak szólok, hogy megkönnyíthetnéd a moderátorok dolgát, avval, hogy nem írsz mindent tele.
120.
Norbiii
#116: Te és Freed nagyon a moderátorok, de inkább ellenem mentek, akárhányszor megszólalok, ráadásul egy rossz szót nem szóltam hozzátok! És mi az értelme, hogy állandóan támadtok minket, vagy engem? Még véletlenül sem a feszkó gerjesztése ugye?

Freed. Milyen más állásponton van annyi? Te már nem elsőre találsz meg engem, és mégis itt vagy nem? Nem lettél bannolva, és a kritikus hozzászólásodat sem moderálom, szóval felesleges ezt csinálni, mert ez nagyon rosszindulatú!

119.
Freed
#117: Ja...de kár belekötni.
Hagyd mert nincs értelme.Aki más állásponton van annak sanyi.
118.
Freed
Nahát Szejko!
Eskü ahol te feltűnsz ott komment nem marad :D
117.
Qwerty0001
#112: A moderátort nem lehet moderálni?! :-D :-P
116.
Qwerty0001
#115: Ja hozzászólhatsz nyugodtan bármikor,csak ha nem tetszi akkor bann,azt csá :-D
115.
CoreyT
#112: Oké oké...csak egy kicsit furcsállottam.
Az ha valakinek azt írom hogy "szerintem túlságosan felkapja a vizet", abban semmi sértő vagy lázító sincs.
113 as hozzászólónál már annál inkább érezném lázítónak,úgy hogy neki viszont szinte egy kommentje sincs :-/
Sorry
113.
PaprikaJancsi
#111: A kommentek egy negyede a tiéd, és teljesen feleslegesek is nagyrészt.
112.
Norbiii
#111: Aki moderált gondolom elakart kerülni egy offolást, mint a múltkori cikknél. Önmagában talán nem feltétlen a hozzászólással volt gond, hanem szerintem megakart előzni egy 200 kommentes offolást, reakció viszont reakció stb... Véleményezni lehet, és nem kell egyetérteni vele, de arra kérek mindenkit, hogy ha lehet, ne kifogásoljunk szinte már minden moderálást, lassan már moderálni sem lehet, mert jön valaki, aki kifogásolja a moderálást, vagy beírja, hogy de miért lett moderálva...?!
Moderátori döntést egyébként sem lehet felülbírálni! Köszönöm!
Visszatérve. Remélem tudtam segíteni, szerintem ezért! Természetesen várjuk a hozzászólásaidat, csak bátran és nyugodtan! :)
111.
CoreyT
#110: Ezt bírom...semmi lázítót vagy hasonlót nem írtam :-/
Mint a KGB :D
Már lassan senkihez nem lehet szólni semmit.
110.
CoreyT
Na most megint mi van???
107.
CoreyT
105.
kopic
#94: SA 100x jobb, az a resze minden tekintetben korszakalkotó volt anno.
A 4 is jo meg minden, csak az visszalépés lett tobb tekintetben is Pl. alig lehetett benne csinalni valamit kikapcsolodaskent, küldetések nagy resze unalmas es a, vezetés is nagyon xarul lett megcsinálva.
103.
greenmelon
#81: A 360-nal így tettem anno, a One-nal is így lenne előbb-utóbb, ha pedig nen raktam volna össze egy PC-t akkor már most így lenne. Forzákon kívül nem igen játszanék más exkluzívot rajta, abba viszont végtelen mennyiségű időt bele tudok ölni.
89.
kopic
#65: Uc=Tr
Killzone=Halo
Gow=?
R&C=?
TloU=?
88.
delphijos
#85: Azért arról sem szabad megfeledkezni, hogy akkor volt az SD / HD váltás időszaka, akkor tényleg látványos volt a különbség, ez is benne van, hogy most ugye ennyire nem látványos a dolog, sok ember szerintem ezt nem veszi figyelembe, és hasonlóra számított. A felsorol címek nem rosszak, de az idő is szépíti a dolgokat, és valahogy az az érzésem hogy ma "semmi se jó". Az Assassin's Creed első része szerintem simán felejthető, A GTA meg a Fallout nem is ott indult. Az az igazság hogy akkor pl. mondjuk egy Gears esetében nem attól volt hangos a net hogy hány fps-el fut, meg hogy kielemzve minden képkockát lehetne szebb a textúra...
85.
Stranger
#83: Nem is a játékmennyiség volt ilyenkor olyan nagy, hanem az új címek. Az előző generációban ilyenkor indultak el olyan sorozatok mint az Assassin's Creed, Mass Effect, Gears of War, Bioshock, CoD MW, Uncharted, stb vagy olyan címek mint a Fallout 3, GTA 4, Oblivion. Most valahogy ez hiányzik. Rengeteg folytatás csak középszerű lett és az új címeknek sem sikerül robbantani.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...