Magyarországon is megjelent a Pokémon Go

  • Írta: fojesz
  • 2016. július 16.
  • Biznisz
Link másolása
Az imént Magyarországon is elrajtolt a Pokémon Go, a játék ingyenesen tölthető az App Store-ból és a Play Store-ból. A Nintendo-részvények közben elképesztő szárnyalásban vannak, 86 százalékot erősödtek az elmúlt héten.

A Niantic az imént bejelentette, hogy 26 újabb országban, köztük Magyarországon is elrajtolt a Pokémon Go, ez azt jelenti, hogy most már különösebb trükközés nélkül is elérhető itthonról a játék az iOS-es és az androidos eszközökre.

A Pokémon Gót a héten kezdték el Európában is terjeszteni, először Németországban, az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Portugáliában és Olaszországban debütált. A készítők szerint viszonylag tempósan veszik majd be az újabb és újabb országokat, hamarosan 200 piacon lehetnek jelen. Lényegében tehát az egész világon elérhető lesz a program, néhány kivétellel persze - Kína jó eséllyel kimarad például.

A héten már többször is híreztünk a Pokémon Go körüli felhajtásról, megírtuk, hogy Amerikában a Twitterrel játszik egy ligában az AR-játék, amely eddig 14 millió dollárt hozott a készítők konyhájára.

A Nintendo például kifejezetten jól járt a Pokémon-mániával, a Reuters összegzése szerint pénteken újabb 10 százalékot erősödtek a kiotói cég részvényei, ami azt jelenti, hogy egy hét alatt 86 százalékos pluszt sikerült összerántaniuk a papíroknak. A Nintendo piaci kapitalizációja (részvények száma szorozva a pillanatnyi árfolyammal) így 17 milliárd dollárra rúg.

Érdemes persze hozzátenni, hogy bár a legtöbben (mi is) a Nintendót emlegetik a Pokémon Go kapcsán, a játékgyáros csak a háttérben asszisztált a projektnél: a Pokémon Go az Ingresst is fejlesztő Niantic Labs munkája, míg a kiadásért és a márkáért a The Pokémon Company felel, amelyben a Nintendo résztulajdonos.

Nem tudjuk, hogy a kiotói vállalat mennyit tett hozzá a Pokémon Góhoz, de az nem véletlen, hogy az ő neve kerül elő legtöbbször: a játék mögött álló cégek közül egyedül a Nintendo részvényeivel kereskednek nyilvánosan, tehát alap célpontnak számít a felhajtást meglovagoló befektetők számára, és amúgy is jót tesz neki, hogy beigazolódott, meg tudja vetni a lábát a mobilos piacon.

A Pokémon Go-mániához közben egyre több partnercég csatlakozik. Amerikában a helyi T-Mobile új akciója keretében egy évig nem kell fizetni a Pokémon Go mobilos adatforgalma után, és úgy fest, hamarosan jöhetnek az első szponzorált helyszínek is: ha hihetünk a pletykáknak, a McDonald's lesz az egyik első ilyen.

74.
74.
Juha
Már várom az ulra-mega hardcore Dragonball játékot, ahol 7db sárkánygömb van a világban elszórva, és aki mindet megszerzi, az nyer egymillió dollárt :-)

Persze ha másnál van, azzal meg kell verekedni érte! Ez az igazi testmozgás!
73.
73.
vmiki88
#53: Huuu baszki, ilyen kicsinyes "egyedi hópelyhek" is írhatnak ide kommentet?
72.
72.
vmiki88
#46: Valaki kemény. XD
70.
70.
DON GONDOCS
#68: Aha mindenki ostobaságot ír, csak amit te írsz az nem. így már világos.
Mert "tegyük fel" teis játszol mobilon az rendben van, de ha mindeni pokemont játszik az már gyerekes.

Ez pont olyan hogy minden videójáték meg animációs film gyerekeknek való sztereotípia.
69.
69.
Norbiii
Anno kb 15 éve a suliban szinte mindenki gyűjtötte a tazókat. Vettük a sok chipset, kafa tazó, aztán indultak a nagy harcok. xd Juj de szép emlékek ezek. Egyszer a tanárnő elvette az egészet egy időre, a világ dőlt össze bennem.

Ezt még nem próbáltam. Jónak tűnik, ötletesnek tartom, igaz figyelni, és ügyelni kell, nehogy baleset legyen belőle, ha esetleg olyan helyre visz. (főleg gyerkőcök vigyázzanak!). Akinek meg nem tetszik, hát nem tetszik, van ilyen, az ellentábor is leírhatja a véleményét.
68.
68.
GAMEROD
Mondtam hogy nyugodtan játsszatok vele, nem kell itt bégetni mint a kisbirkák :) Akinek nem inge, úgyse veszi magára, mint ahogy én se ezt a sok ostobaságot amit összehordtatok :)
67.
67.
azureknight0715
Áh sok troll. Akárki akármit is mond aki anó pokémonon nött fel az ugxis kifogja probálni és nagy esélyel elis kezd gyüjtögetni. Persze akinek ez kimaradt persze hogy nem érti mire fel ez a nagy hype és szarozza, mert ugy gondolja ő itt a nagy igazmondó aki tudja a játékrol az igazat. Ilyenekkel nem kell foglalkozni, sosem fogja felfogni mért szeretik ezt az emberek. Játékról meg tetszik kicsit ráfügtem de még sok hiányosság van benne ami valószínüleg idővel potolva lesz. Én amugy jobban örülnék ha harcolni kéne a pokémonokkal mint a mesében, de így sem rossz.
66.
66.
s4jtqkac
#50: Jah, a witcher 3, az uncharted, a rocket league, a fifák.. Jah ezek mind szarok.. Mert populáris.. Igen.. Biztos király gyerekkorod lehetett..
63.
63.
garki
#50: Ezt azért remélem te sem gondoltad komolyan. Persze, sok minden szerves része a popkultúrának, ami tényleg egy szenny, de a legtöbb eléggé értékes. Sajnálom az ilyen kultúrprolikat, nem is tudod mennyi jó dologtól fosztod meg magad. A világ meg köszöni szépen, de k.rva jól el van a Pokémon GO-val: Én nem mondom, van egy határ, például, amikor ki kellett hívni a bányamentőket, azt már nagyon-nagyon túlzásnak éreztem, ennyit nem ér. De nem egy ember közülünk ezen nőtt fel és b.szott élvezetes kis mese volt, ahogyan ez a játék is. Azt se értem ezen mi az agymosás, de verd csak magad a nagy "egyediségedre", de szerintem ezt a romkocsmákban add elő álértelmiségi szabad bölcsészeknek, őket biztosan érdekli ez, meg még bólogatni fognak és azt is megbeszélhetitek, hogy az illumináti irányít minket és manipulált, futószalagon gyártott kis proli senkik vagyunk. Mi meg, a jól pénzelt kis Nintendo bérencek k.rva jól elleszünk a Pokémon GO-val és megszerezzük mind, mert a Pokémon annak idején már nem csak mese volt nekünk, hanem egy életérzés (mégha ez közhely is) és pont azt várom ettől a játéktól, hogy felidézze bennem az ta gyermeki csodálatot. (Azt itt zárójelben azért még megjegyezném, hogy te nem egyedi vagy, hanem csak simán sznob.)
62.
62.
ADMlN
Én valahogy kimaradtam a Pokémon érából anno, de most ezt letöltöttem és egész jópofa. Tetszik, hogy hosszabb sétákra sarkall, ez külön hasznos az olyan irodistáknak mint én.
61.
61.
adamsfamily
#50: Részben igazad van részben nincs.De tény,hogy a zene és a játékipar eléggé elkurvult,mert az emberek sajnos tényleg megveszik a szart.A zenék nagy részét szarrá auto tune-olják,hogy bármilyen tehetségtelen majomból lehessen énekes és csak az arcát adja hozzá.El lehet adni a egy játékot 3-szor át textúrázva és még sorolhatnám.
Elég egyedi ötlet ez a pokemon go,de szerintem is hülyeség és szomorú,hogy nagyon sok embert csak így lehet rá venni,hogy kimozduljon,mert ez valahol az ő szegénységi bizonyítványuk.De egyéni szoc problémájuk.
Az egyetlen gond ezzel az lesz,hogy a sok hülye gyerek úgy fog közlekedni,hogy a telefonját nézi ahelyett,hogy az utat figyelné.
60.
60.
respectpele10
"Populáris pedig mindig is egyet jelentett a gagyi szutyokkal" ahha, mesélj még kérlek.. amúgy nagyon bírom az ilyen embereket, akik leragadnak 10-20 évvel ezelőtti múltba, és ami új, ami más, ami populáris, az szerintük csak szar lehet. Meg ha már sokan játsszák, akkor ők mind agymosottak, mert ugyanazt csinálják.
59.
59.
kopic
GAMEROD: Kemeny vagy, mint a kad szele, vagy meg annyira sem.

Yanez: looooool
58.
58.
kopic
#35: Ugy latom csak ugy tombol az intelligencia egyes emberkeknel.
57.
57.
kopic
#21: xDDDDD
Nap kommentje szagot érzek.:D
56.
56.
DON GONDOCS
#51: Szerintem is mindenki röhögött volna hogy ezzel fognak játszani 2016 kártyák helyet.
Dehát na fejlődik a világ, változnak az igények és ingyen van. Már nem veszik yadik kártyát meg tazót. Amúgy régen is játszották ezt csak akkor gameboyon, most telefonon. Nahát mik vannak.
55.
55.
Hirosima-chan
#51: Szerencsére itt vagy Te az igazi nagybetűs felnőtt aki lesajnáló mosollyal kioktatod a sok agymosott felnőni nem akaró hülyegyereket. Mondjuk furcsa hogy nincs ennél jobb dolgod. Persze az is lehet hogy csak egy komplexusos műveletlen tahó vagy akinek nagyon kell a visszaigazolás hogy ő mennyivel különb a sok zombinál (SPOILER!: semmivel ).
KYS.
54.
54.
delphijos
#50: "Populáris pedig mindig is egyet jelentett a gagyi szutyokkal, akár zenében azért POP zene, akár játékban"

Ez mekkora közhely. már ne is haragudj. Egy csomószor bebizonyosodott ( főleg játékoknál ) hogy ha valami nem jó, azt hiába hype-olják. ideig-óráig működik csak. Majd kiderül itt is.
48.
48.
GAMEROD
Akkor használjátok egészséggel. Ide látom hogy az oroszok már otthon simán a laptopjuk előtt ülve érik el vele a jobbnál jobb eredményeket, míg ti bohóckodtok a kapualjakban. Ugyanúgy mint a GTA5-ben, 2 napja online-ozik de már 9999-es szinten van.
46.
46.
GAMEROD
#45 Agymosott embereket semmibe se nézem. Kutya nem tudná mi ez, csak már megy 2 hete az agymosás, a hírnek álcázott burkolt reklám hogy fú mekkora durranás. De igazuk van a japcsóknak, kiadnak ilyen szart és már emelkedik az országuk GDP-je vagy 6 százalékkal, mert a sok zombit be lehet etetni vele, vannak 2 milliárdan akiknek semmi egyénisége, hanem ugyanazt és ugyanúgy csinálják mint a társai.
45.
45.
greenmelon
#35: Kemény vagy, haver. Taníts minket!
44.
44.
Shannaro
#39: Anyukádnak se lehetett könnyű... mármint nem bébitápszert kellett vennie, hanem csapoltat a cumis üvegbe.
41.
41.
markoci555
Fene tudta, hogy ez ekkora urranás lesz, vettem volna részvényt valahogy :)
39.
39.
Yanez
#38: Én pl nem. 30 évesen születtem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...