Készül a StarCraft HD?

  • Írta: Shifty
  • 2016. augusztus 5.
  • Pletyka
Az egyik legnagyobb koreai magazin információi szerint szeptemberben jelenti be a Blizzard a klasszikus, 1998-as StarCraft grafikailag felfrissített változatát. Az első részletekre pedig novemberi BlizzCon rendezvényig kell majd várnunk.

Nem ez az első alkalom, hogy szóba kerül egy felújított StarCraft lehetősége, viszont ez az első alkalom, hogy meglehetősen konkrét információk is elhangzanak. Korea egyik legolvasottabb magazinja, az iNews24 ugyanis arról ír, hogy több forrásuk szerint szeptemberben, a Mexikóban rendezett StarCraft 2 World Championship Series döntőjén jelentik be a StarCraft HD-t.

A felmelegített változat állítólag alapos renoválást kapna, de a Blizzard csak a kezelőfelületet és a grafikát szeretné felfrissíteni, a játékmenethez nem nyúlna. Az viszont egyelőre bizonytalan, hogy a régi 2D-s nézet marad vagy már modern, 3D-s külsőt kap a játék. Az első részleteket állítólag a novemberi BlizzConon osztja meg a stúdió.

7.
Sechu
Ezzel egy álom válna valóra! :)
6.
PAtr0n
Pont erről beszèlgettünk 1 nappal korábban haverokkal, hogy milyen jó lenne egy felturbózott SC1, erre itt a hìr!
Áldásom rá, nagyon kellene, èn azt se bánom ha 1 plusz dologgal megfejelik.

Kenkill: de jó hogy ìrtad, meg is keresem!
5.
Antihero
Nagyon helyes. Áldásom rá. Csak egy dolgot kérek tőlük. Ne csináljanak több átvezető animációt, mint ami volt eredetileg is. Az első rész egyik leghangulatosabb része volt a megbeszélések a pályák előtt. Ha ezt megteszik, felkerül ez a kiadás is az első és második részek mellé a polcra.
4.
KENKILL
Már készült anno egy mod a SC2-höz amiben a teljes első rész kampánya végigjátszható (Brood War is) az új engine-en, a régi egységekkel és metával. Mass Recall a neve ha valakit érdekel, ajánlom keressetek rá, egész minőségi.
3.
Codehook1337
Megcsinalhatnak, hogy lehessen valtani az eredeti nezet es a 3ds kozott es akkor mindenkinek jo. Sot azt is, hogy a grafot is vissza lehessen allitani mint a haloba az eredetire ha akarjuk.
2.
markoci555
Én k*rvarég végigvittem egyszer, nemrég kezdtem bele újra és megakadtam, mert jön a PLEAGUE szemétláda, úgyhogy egy picit szüneteltetem, de örülnék neki, mondjuk ha befejeztem a 2-est is, simán nekiugranék újra az elsőnek.
1.
crytek
Azta de jó volna ha 1az1be ugyanaz lenne csak a 2 engineje futna alatta :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...