Frissítve: Kijátszották a Denuvo-védelmet

  • Írta: zoenn
  • 2016. augusztus 9.
  • Bejelentés
Link másolása
Zajosan telt a hétvége warez-körökben, hiszen egy Voksi nevű hackernek sikerült két vállra fektetni az osztrák szupervédelmet. Egymás után kerültek fel a netre a Doom, az új Tomb Raider és a Total War: Warhammer működő kalózverziói.

Szándékosan nem azt írtuk, hogy "feltörték a Denuvót", hiszen nem hagyományos törésről szó, hanem egy olyan megoldásról, amihez egy segédprogram és egy átalakított Steam-kliens szükséges. A "crackek" nem távolítják el a DRM-re utaló fájlokat a játékok adatállományából, csupán kijátsszák az osztrák Anti-Tampert.

Mindenesetre a módszer működik, így a hétvégén játszhatóvá vált a Doom, a Rise of the Tomb Raider, a Total War: Warhammer, a Just Cause 3, az Inside, az Abzu és a Homefront: Revolution kalózverziója.

A cs.bin.ru ismert fórumozója, Voksi publikálta elsőként a kópiák futtatásához szükséges fájlokat, amely a korábbi próbálkozásokkal ellentétben tényleg működik, noha kicsit körülményes.

Nemrégiben körüljártuk a Denuvo témáját, és a cikket átfutva nyilvánvalóvá válik, hogy sokkal bonyolultabb dologról van szó, mint azt elsőre hinnénk.  Azaz egyáltalán nem szabad temetni az osztrák védelmet - a kalózok most csak egy csatát nyertek meg, így nagyon is elképzelhető, hogy a fejlesztők hamarosan befoltozzák a hibákat és új verzióval állnak elő.

Update! A Denuvo máris orvosolta a problémát, így a Voksi-féle megoldással már nem lehet aktiválni a játékokat. Ezzel egy időben a Conspiracy csapata elérhetővé tette a Rise of the Tomb Raider hagyományos törését, így ezt a régóta várt címet sikerült két vállra fektetni.

155.
155.
Heldengeist
#154: Higgy, amit akarsz, amíg nem körülötted forog a világ, addig úgyis mindegy. A Destiny fejlesztési költsége egyébként 140 millió volt, marketingköltséggel együtt 500 millió USD, a Planetside 2-től meg csak ezt találtam.

Meg aztán kiadó és kiadó között is van különbség. A Destiny-t az Actividion jelentette meg, ők meg sosem voltak szégyellősek.
154.
154.
Stranger
#150: Megveszed a Destinyt úgy, hogy van benne mikrotranzakció, emellett fizeted a DLC-ket. Eközben letöltesz egy Planetside 2-t ingyen, megkapod a kiegészítőket ingyen és ugyan úgy csak exp boost, skinekből áll a mikrotranzakció ami nincs rád erőltetve.
Én ezek után nem hiszem el, hogy mindenért pénzt kellene kérniük a nagy AAA-s kiadóknak. Battlefield 1-ben is lesz mikrotranzakció, közben kb. egy átskinnelt BF4. Nekem ne mondja senki, hogy drágább összerakni mint egy MMOFPS-t, amit ráadásul sokkal tovább is támogatnak.
Szerintem gusztustalan irányba megyünk ezzel a mikrotranzakció, DLC áradattal (fizetős játékban!) és a legnagyobb hülyeség a kapzsi cégeket megvédeni.
150.
150.
Heldengeist
#149: A f2p játékok többségének fejlesztése töredék összegbe kerül, vagy amelyiknél nem (Old Republic Online), van havidíjas prémium magasabb szintlimittel és egyéb előnyökkel. A mikrotranzakcióból pedig több pénz folyik be, mint gondolnánk. Nekem is volt már olyan faék f2p aréna shooter, amibe több pénzt tettem 60€-nál.
149.
149.
Stranger
#148: Ha ilyen rossz a helyzet hogy létezhet egy f2p játék? Évekig támogatják a játékot, gyártják a tartalmat "ingyen". A mikrotranzakció elbírja tartani a költségeket. Eközben egy AAA játékban kifizetsz 20 ezret és még ezután sem kapsz évekig ingyenes fejlesztést hanem ki kell fizetned a DLC-ket egyre több mikrotranzakció mellett...
Na meg azért a leárazott játékokból is jön pénz. Lehet hogy kevesebb, de 10x annyian is veszik. Meg azért PC-re még simán árulnak 10 éves játékokat is, szóval éveken keresztül jöhet bevétel. Én nem sajnálnám a kiadókat és tuti, hogy ők lettek kapzsibbak. Lásd Uncharted 4 mikrotranzakciók. Most komolyan szükség volt rá?
143.
143.
delphijos
#138: Valóban nem szerencsés a lopás szót használni, mert egyrészt ez valóban nem az, másrészt meg egy újabb "kapaszkodó" amit megragadhanak a warezolók hogy "ez nem is lopás". Már csak azért sem, mert a szoftvert nem vesszük, nem kerül a tulajdonunkba, használati jogot veszünk. Mint már többször írtam, én sem ítélek el senkit aki csinálja, a "megmagyarázása" amit utálok. Amúgy én sem hsziem hogy a warez lenne a játékipar visszahúzója. Viszont nem a "mérhető veszteségről" van szó, meg arról hogy a kiadó szerint "minden warezoló potenciális vásárló" lenne, hanem a jogtalan szoftverhasználatról. És ha odáig fajul a dolog, akkor nem azért kérik el a szoftver árát mert "warez nélkül megvette volna", hanem mert HASZNÁLTA.
142.
142.
crytek
Egyébként elég nagy hülyeségnek tartom ,hogy nincs semmi szankció a warez ellen legyen az game/ film. Allandóan az állam a cégeket szívatja ilyen olyan + adó terhelés stb akik meg minket szivatnak.Az állam minnél több pénzt akar keresni ez teljesen érthető.De akkor miért nem aknáz ki egy olyan dolgot mint a warez annyi pénzt be lehetne szedni a büntetésekből nem is kéne adó magyarországnak.... Pár jogszabálymodosítás azt röpködnének a többszázezres bírságok.. Mindenki csak jól járna.
141.
141.
Gorrister
#139: Nem is mondom, hogy nem elítélendő, csak azt hogy én nem ítélem el.
Pár éve nagyon sok pénzzel megtámogattam egy kickstarter kampányt. Mikor a játék elkészült és vártam, hogy kiküldjék nekem a dobozos verziót, hogy végre játszhassak, láttam, hogy torrent oldalakra már felkerült a játék és elég sokan le is szedték (én is, mert már nem bírtam a várakozást), de ez bennem semmiféle rosszallást nem váltott ki azok irányába akik kvázi az én pénzemből készült játékot ingyen megszerezték. De ez legyen az én jellemhibám. :)
140.
140.
Norbiii
#138: A lopás szót csak a példa kedvéért használtam. :)
A warez esetében én sem szeretem a lopás szót, hiszen aki letölti az nem lop el semmit sem, csak leszedi azt, amit mások feltöltöttek...
139.
139.
Heldengeist
#138: Egyszerű embernek egyszerű a gondolkodása, csak fizikailag létező dolgokat tud felfogni. Ilyen egyszerű ember számára a digitális tartalomnak nincs értéke, a szellemi munka nem munka, stb. Erre a szintre le kell néha egyszerűsíteni a témát és morális értelemben a warez pontosan ugyanazon a szinten van, mint a lopás, még ha technikailag nem is pontosan ugyanúgy működik. Így pedig pontosan ugyanúgy elítélendő is.
138.
138.
Gorrister
Ja és még valami. Ne használjuk a lopás kifejezést a warez-re, mert egyszerűen nem igaz rá. Akik itt foggal körömmel a warez ellen vannak azok ne azzal jöjjenek, hogy ez lopás hanem megérthetnék legalább azt, hogy anyagi kárt nem csak lopással lehet okozni. Például ha felgyújtom a házad akkor is jelentős anyagi kár ér, na de történt e lopás? Nem. A warez esetében sem lopás generálja a veszteséget.
Meg más kérdés az is, hogy hogyan mérhető a veszteség. Míg a felgyújtott háznak vagy egy ténylegesen lopott fizikai terméknek van egy fix valós értéke addig a warez esetében csak egy vélt jövedelem kiesése jelenik meg, ugyanis a kiadó úgy véli, hogy minden egyes warezoló potenciális vásárló, ami persze nem igaz.
Végszóként még elmondanám, hogy én nem támogatom a warezt. Elsősorban nem támogatom azzal, hogy megveszem a játékot, másodsorban nem támogatom azzal sem, hogy a vásárolt játékot feltöltöm és megosztom mással. De nem ítélem el. Tudomásul veszem, hogy van és nem gyűlölködök azok irányában akik élnek ezzel a lehetőséggel. Szerintem messze nem a warez a jelenlegi játékipar legnagyobb problémája. Az ötlettelenség, a dlc-k, a remaster kiadások a pay to win, és a félkész játékok tengerében a warez csak egy elenyészően kicsi gondnak tűnik mondjanak bármit is a kiadók. Nagyon bosszant, hogy bármiféle hibát is kövessenek el a fejlesztők/kiadók akkor ésszerű magyarázat/bocsánatkérés helyett rengetegszer előhúzzák a bónusz kártyát és az kiáltják, hogy mindez a kalózkodás miatt van. És végtelenül ostobának tartom azokat akik ezt a bullshitet beszopták.
137.
137.
Gorrister
#135: "Warez: egy úgymond már ellopott játékot töltesz le ingyen."
Ez nem igaz, hiszen nem lopott hanem valaki által megvásárolt és megosztott játékot szedek le. Az persze már más dolog, hogy egy vásárolt szoftvert csak saját felhasználásra lehet használni, tehát nem lenne szabad feltölteni, sőt ha teljesen jogszerűen akarunk eljárni akkor még kölcsön adni és idővel pénzért továbbadni sem, hiszen így mások számára úgy teszem hozzáférhetővé a programot, hogy abból a kiadónak nem származik bevétele ergo meglopom a céget.
De ki ne játszott volna már kölcsön játékkal? Mindenkinek a lelkiismeretére bízom, hogy eldöntse ez mennyire erkölcsös.
Mindenesetre én azt látom, hogy drm ide drm oda az igazán jó játékokat így is úgy is megveszik sőt még a szar játékokat is megveszik, és itt most szar alatt nem az évente jövő COD-ot meg AC-t értem, hanem a tényleg szar középszerű játékokat amiknek a nevére se sokan emlékeznek. Látom hogy időről időre ezekből a förtelmekből is jön folytatás vagy az ilyet fejlesztő cég jön ki egy újabb borzadállyal, és nyilván nem azért csinálják mert veszteséges lenne. Szóval amíg ilyen szutykok is életképesek tudnak lenni a piacon, addig nekem ne mondja senki, hogy a warez miatt fog válságba kerülni a játékipar.
136.
136.
Neo1989
Tök féleleges mondani a warezosoknak bármit ez volt van és lesz is és nem is érdekli őket h mit mondsz. Bár vicces h van olyan fajtájuk aki kivont kardal száll szemben a játékot letöltökkel szemben. De ugyanez a filmnél , zenénél, appoknál... már nem zavarja.
Hiszen ő csak filmet tölt le játékot azt nem mert az lopás.
Komolyan sírok az ilyeneken.
135.
135.
Norbiii
Lopás: ellopod a másik tulajdonát. Warez: egy úgymond már ellopott játékot töltesz le ingyen.
Az első példánál az illető személyesen lopott, tehát ő maga a tolvaj, a másodiknál pedig nem, hiszen a lopást más végezte el, a letöltő a már fent levő játékot töltötte le.
133.
133.
crytek
#131: Jobb helyeken már a Just Cause 3 is...
132.
132.
manhunt1992
#129: A Kholat még 0.33$-t sem ér.
131.
131.
GODL1KE
Végre! Tomb Rider már fen van a *Core-on... ! :D
130.
130.
sasncore
#126: A kérdés inkább miért nem kap bírságot, illetve letöltendőt a félkész programért, illetve megtévesztésért, vesztegetésért (gamer, illetve it oldalak, cégek vezetői) a sok szoftver cég? Milyen alapon van az hogy egy autónak garanciája van, egy szoftvernek pedig nincs?
A nem szándékos hibákat ki kellene javítani, a haszonszerzésért előbb kiadott félkész programokért pedig fizetni kellene. Milyen szabályzásról beszélsz? Úgy károsítanak meg a cégek mint a huzat. Téged kellene rágalmazásért feljelenteni, hogy általánosítasz és egy országra mondod tolvaj.
129.
129.
crytek
Itt egy új bizonyíték,hogy egyszer minden lesz 5$ vagy az alatt:
Új Humbleba ott a Kholat 1$-ért 2 másik játékkal tehát (0.33$-ért)
So true story :)
128.
128.
Stranger
#126: Már 100 ezer? Gyors google után is azt látom hogy "csak" 50 ezer alatt van szabálysértés.
127.
127.
user101
#126: Ja és a mentesség nem alanyi jogon jár, méltányossági alapon "kapható" :D
125.
125.
zsocc-nrg
Régebben én is warezolgattam, viszont most már csak eredeti forrásból (Steam, Origin, Battlenet) származnak a játékaim és valahogy jobb érzés vásárolt címekkel tolni így mindig próbálom az adott címekre kiszorítani a pénzt, addig pedig tolom a többit ami még hátravan. Nem tudom mennyire játszott közre a Denuvo de az utóbbi években egyre több játék jelent meg pc-re, köztük olyanok is amik addig csak konzolon voltak elérhetőek. Remélem hogy ez a trend most nem fog ezzel visszaesni bár a Steam elég nagy húzóerőnek számít.
122.
122.
delphijos
@Heldengeist, @dcba:

Szerintem felesleges erőlködnünk. Tök vicces, hogy a végén még mi vagyunk a köcsög pénzeszsákok. Pedig szó sincs róla hogy szórnám a pénzt 0 day-es full áras játékokra. Ráadásul nem szidtam én egy warezolót sem, kizárólag az ócska kifogások keresését kifogásoltam. De felesleges időpazarlás. Ami válasz jön az :

1. Valami személyeskedés
2. Ugyanazoknak a kifogásoknak az ismételgetése
120.
120.
dcba
#116: Ez szar duma, visszaadjak a penzed, nem fog a Valve nekiallni ciganykodni, h ezt most nem fizetem ki. AMugy is egy tok automata folyamat az egesz, amennyiben megfelelsz a kriteriumoknak (2 heten belul vasarolt es 2 oranal kevesebbet volt jatszva), amennyiben nem, akkor is volt mar olyan, h mondjuk 5 ora jatek utan is visszakaptam a penzem. Leirtam, h probalgattam a beallitasokat es szarul futott a jatek, akarmit csinaltam es igy elvezhetetlen, vissza is kaptam a penzem, pedig 5 ora jatekido volt benne.

119.
119.
#113: Steam-et nem tudom de PSN-en van csomó demó, ha meg nem akkor kb ötvenszer ki lehet próbálni mindent technical testeken, alphákban, bétákban, csak jelentkezni kell...
118.
118.
Ecneb
#113: Személy szerint egészen addig, amíg nem lett munkám minden játékot lewarezoltam, ami érdekelt.

Most már megjelenéstől számított első teszteket megvárva megvásárolom őket.
Én legalábbis úgy fogtam fel, hogy szüleimet nem fogom lehúzni annyi pénzzel, mert tény, hogy több játék sokba kerül, most viszont, hogy magamra keresek, már megveszem őket (nem mindet).
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...