Fallout 4 - mégsem lesz modtámogatás PS4-en

  • Írta: fojesz
  • 2016. szeptember 10.
  • Gyászhír
Link másolása
Sőt, a The Elder Scrolls V: Skyrim újrakiadása esetében sem számolhatunk vele. A Bethesda szerint technikai akadálya nem lenne a támogatásnak, egész egyszerűen a Sony nem hajlandó beengedni a modokat a rendszerébe.

A Bethesda a tavalyi E3-on jelentette be, hogy konzolokon is bevezeti a modtámogatást, és bár a tévé előtt ülők nem bütykölhetik a játékukat, a PC-n készített kiegészítőket szabadon letölthetik és kipróbálhatják. Az elmúlt egy évben felvázolt terv szerint a támogatás a Fallout 4 és a The Elder Scrolls V: Skyrim - Special Edition esetében is működik, és Xbox One-on, valamint PS4-en is bevezették volna.

Volna. Míg ugyanis a Fallout 4-es modokat már május óta tölthetik az xboxosok, a PlayStation 4-en játszóknak azóta sem tudott jó hírrel szolgálni a Bethesda, a tegnap esti hivatalos bejelentésük pedig a maradék reménytől is megfosztotta a playstationös rajongókat. A kiadó-fejlesztőcég közleményéből kiderült, hogy elkaszálták a PS4-es modtámogatás bevezetését, és mint írják, nem technikai problémákról van szó, a Sony egész egyszerűen nem akarja jóváhagyni a fícsört a jelenlegi formájában.

Ahogy a PS4 Pro esetében, a Microsoft most is PR-akcióval válaszolt a bejelentésre, és tény: a két konzolgyártó közül mostanában valóban a redmondiak azok, akik nyitottabbak az efféle újdonságokra - lásd a keresztplatformos játékok helyzetét.

8.
8.
KeXxX
#7: Inkább "for those who bought Fallout 4.." akinek nincs meg, azt nem is fogja érdekelni.
6.
6.
exonic
Én annak idején megvettem a falloutot szezonbérlettel PSre de még nem kezdtem el, mondván még megvárom a modtámogatást. Borzalmasan nagyot csalódtam most a Sonyban.
Valahol azt ecsetelgettég hogy a modtámogatás nem "családbarát", értve ez alatt a sok "nude és violent content"et.
De könyörgöm, valakinek csak le kell ülnie és kiszelektálni egy délután alatt hogy melyik jöhet és melyik nem...
SHAME! *bellring*
5.
5.
Paller89
Ps fanboy vagyok és szerintem senkit nem érdekel a mod támogatás. Nem ezért fogunk boxra válltani.
4.
4.
anarchoid
ps4 fanboyok pont azt fogjak tenni amit a apple fanboyok tesznek amikor egy egy ffeatureval beeri androidot az iphonejuk :

a nincs az jo a mod support hianya csak jobba teszi a jatekot
3.
3.
hadzsime
#2: Az ilyen cikkek szoktak általában 100+ hozzászólást szerezni. Észrevettem, hogy ha valaki nem veszekszik a hozzászólásokban akkor az 50-et sohasem haladja meg.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...