Bármelyik játékot felpörgetheti a PS4 Pro

  • Írta: fojesz
  • 2017. február 5.
  • Hardver
A Sony előzetesen nem kommunikálta, de egy másik nagyon fontos funkciót is magával hoz majd a PlayStation 4 4.5-ös firmware-frissítése. A telepítés után a PS4 Prón aktiválhatjuk a Boost Mode-ot, ezzel bármelyik játékot felpörgetheti a konzol.

Jelen állás szerint ahhoz, hogy egy játék kihasználhassa a PlayStation 4 Pro extra kakaóját, a fejlesztőknek fel kell készíteniük, peccselniük kell az adott címet. Máskülönben az új konzol egy az egyben úgy kezeli az anyagot, mint a kistesója tenné, a nem támogatott címek futtatásakor a Pro CPU-jának órajelét a PS4 szintjére tekerik le, csökken a memória sávszélessége, a GPU esetében pedig az órajelcsökkenés mellett a számítási egységek felének is búcsút inthetünk.

A PlayStation 4 4.5-ös firmware-frissítésével bemutatkozó Boost Mode ezen a téren hoz óriási változást, a bekapcsolásával ugyanis lehetővé válik, hogy a patch nélküli játékok is teljes mértékben hozzáférjenek a PlayStation 4 Pro hardveréhez. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy-egy játék már nem feltétlenül küszködik majd a 60 vagy a 30 fps elérésével, a dinamikus felbontásskálázásnál ritkábban kell az alacsonyabb felbontás felé mennie, és a Sony szerint a töltési idő is csökkenhet. (Természetesen ettől maga a játék nem lesz szebb, és nem fog hirtelen 4K-ban futni, ez továbbra is fejlesztést igényel.)

Hogy milyen hatással lesz valójában a játékokra ez az opció, még nem tudjuk (a Digital Foundry már megkezdte a tesztelést), de adott esetben problémákat is okozhat: erre már a fícsör bekapcsolásánál felhívja a Sony a játékos figyelmét.

A Sony tegnapelőtt részletezte a 4.5-ös firmware-frissítés újdonságait, a Boost Mode-dal azonban - talán a tesztelők visszajelzéseire várva - nem dicsekedett kezdetben. Később hivatalosan is megerősítette a fejlesztés létezését.

149.
Norbiii
Egy mentős, tűzoltó legalább olyan sokat tesz le az asztalra, mint egy tanultabb mérnök, vagy vezető stb.... sőt....! Számomra az az igazán nagy és becsületes dolog, aki 80-130 ezer forintért (sokan keresnek ilyen keveset) beteg embereket gyógyít, vagy ment meg egy leégett háznál, na én ezekre az emberekre nézek fel igazán, és ezeket az embereket a kicsi keresetűkkel sokkal jobban meg kéne becsülni!
127.
Duken
#126: Félreértheto voltam.Úgy értettem hogy hosszútávon ami pl. 2-3 év múlva fog meglátszani.
126.
delphijos
#122: "akkor nagy esellyel be tudja hozni a sony elonyet"

Szerintem is jó ha nagyobb verseny van, senki sem tud belekényelmesedni, de én azért erősen kétlem hogy a drága Skorpóra majd most 25 millió ember ráveti magát, mert kb. most ennyi az előny. Vagy a sima boxot is elkezdik durván venni ( ezt is kétlem hogy a Skorpió megjelenése a sima bix eladásait megdobná ) Ja, és közben egy darab PS4-et se adnak el. Mert amennyit "közben" eladnak, annyival mindíg több boxot is el kéne adni. Szerintem ez már nem fog összejönni, de persze ez is csak magánvélemény.
124.
Yanez
#123: " Szerintem a fejlesztőket nem inspirálja hogy exkluzív játékot csinálnak, sőt... inkább zavaró lehet, hogy nem jut el mindenkihez."

És erre így hirtelen 30+ év múlva jöttek rá? :) Amúgy a fejlesztőket egy dolog inspirál, ami mindigis inspirált: a pénz. Ha pénzelik a studiót egy exre, akkor nem mondanak nemet, ezt hidd el.
123.
Stranger
#122: De nem kell már ez a belső studiózás. Szerintem a fejlesztőket nem inspirálja hogy exkluzív játékot csinálnak, sőt... inkább zavaró lehet, hogy nem jut el mindenkihez. A pénz persze fontos, de manapság ott a crowdfunding is, ha megálmodsz egy Star Citizent és jól teaseled akkor megkapod a zsét és megcsinálhatod.
Ráadásul a pénz sokszor megvan ugyan úgy multiplatform játékoknál is és jönnek is nagyon jó címek. Fordítva exkluzívoknál pedig ott tartunk hogy már több a középszerű cím. Ti is úgy beszéltek mintha meg sem jelent volna xbox-ra egy Quantum Break, Gears of War, Forza, Halo, Recore, stb... Ezek azoktól a várva várt studióktól jött, amikről most beszélsz, mégsem okoztak átütő sikert. (És nem kell hogy nekem essenek a PS fanok, ott is vannak ilyen címek, de most nem az a lényeg)

Egyébként meg túl nagy színesítést sem kell várni ezektől az exkluzív címektől, mert mindig a lehető legnagyobb réteg bevonzása a cél és hát mainstream játékból nehéz egyedit alkotni sztem. Persze ma már az exkluzív indie is divat, de annak végképp nem sok értelmét látom. Szóval szerintem felesleges ráizgulni erre az exkluzivitásra.
120.
delphijos
#109: Ja, ez csak egy p;lda volt hogy vannak "vállalható" házak nappaliba. Nem kell ocsmány fehér tornyot bámulni.
116.
CitromH
#114: Így van. Bár én nem vettem a PS2 óta konzolt, és ha van valami ami tényleg érdekel akkor kérek kölcsön egyet.(pl legutóbb az FF miatt) Ha most vennem kellene biztos a Ps vonalon maradnék, mert az ottani exclusive kínálat jobban passzol az ízlésemnek. Ez fontosabb szempont mint, hogy épp melyik gép az erősebb.
113.
Szerintem meg retardált az a studio,cégvezető aki nem a maximumra törekszik!Sony vagy Microsoft kemény pénzeket fizetnek az időleges vagy végleges exclusivitásért.Ez csak fix háttér a fejlesztőknek anyagi szempontból+ha jól sikerül akkor az eladásokból is!De sorolhatnék pár fos exc játékot :) Nem gondolom,hogy egy sokáig talpon maradni akaró cég magasról tenne a fejlődésre és azt mondaná jó lesz az úgy gyerekek mert az ea s srácok sem eröltették meg magukat ebben a stilusban!Multiplatform+mindegyiken a lehető legjobb minőség meg sokkal több geppa mint 3 exc cím erre mérget vehetsz!
111.
KopyAti
#110: Jól beszélsz papi! ;)
110.
Duken
#106: Miért fontos az exkluzívitás? Motiváció, verseny?Szerintem egyértelműen az exkluzivitásnak köszönhetjük hogy olyan játékok születtek mint egy God of War, Forza( ugye a gran turismo ellenében kezdetben)Halo, Uncharted. Ha megszűnne az exkluzivitás sokkal szegényebbek lennénk játékok terén. Elszürkülne a piac, mindenki biztonságra játszana. Legyen sikeres az ms az új skorpióval de ne azért mert steam-es játékokkal is nyomhatjuk hanem azért mert abból a hatalmas profitból amit termel ráfordít a belső studiókra. Hál Isten a játékosok többségét még mindig a játékok érdeklik a minőség és nem a mennyiség így a skorpió kurva nagy bukó lesz ha csak nyers erővel jön.Ha a nyers erő mellett exkluzív játékokat is mutat én leszek az első aki első nap megveszi.
109.
godach
#108: Nem olyan rossz az a ház, de nekem pl ilyen kártyám van. Szerintem nehéz lenne beleerőszakolni :D

https://i.ytimg.com/vi/mY_o7WF8sXc/maxresdefault.jpg
108.
delphijos
#102: "Régen sem bas.ztunk egy pc házat a dvd lejátszó helyett a tv mellé!Én ilyenért otthon ütnék"

Azért ez nem ördögtől ma már, egész jó áron pofás házakat lehet kapni. És ( persze ez pusztán magánvélemény ) a sima ONE nekem bűn ronda , egy nagy hodály, mint egy VHS magnó, semmivel sem szívesebben nézném a nappaliban. ( Teszem azt egy Cooler Master 210 semmivel sem rondább )

Az S az már igen, az nagyon "csinos" lett.
107.
Duken
#104: Nekem a pro vásárlásban sokat segített a Digital Foundry elemzése. Ha tényleg válaszokat akarsz akkor érdemes az oldalukat sasolnod ha tudsz angolul. :)
https://www.youtube.com/watch?v=ZOJHOyEBVI0&t=365s

https://www.youtube.com/watch?v=-USLdspwawY
106.
Hát kb C64 meg sinclair zx spectrum óta mindenem volt,amiga,sega,sony,xbox és igen van pc is!De én úgy gondolom sok ps tulajdonos akinek az volt örült volna a forzáknak,dead rising nek halo,gow stb mint ahogy a 360tulajok is sok ps címnek.Igen nem mindenki teheti meg,hogy megvegye mindegyiket én meg kiba.zott örülnék,ha eladhatnám a többi kacatot is mint a 360 at és nem kellene kis koboldként tartogatni a régi gépeket egy kis retro élményért vagy a gyerek miatt hogy rácsidálkozzon mi az :)
105.
godach
#94: 2002-ben lett PS2-őm. Az akkori grafika, olyan szintet ütött, hogy a haverok sokszor nem nyúltak a kontrollerért amikor játszani kellett volna, mert azt hitték renderelt filmet néznek, szóval tökéletesen egyet értek a PS2 értékeléseddel.
104.
godach
#101: Olvass lentebb kérlek, írtam hogy saját spekuláció.
És értem hogy miről beszélsz, nekem szokott tv-n lenni a gép, nem félek tőle, sőt nem csak X hanem PS kontroller is van rákötve a teljesség igénye nélkül, de akkor sem tudok x360 játékokat tolni rajta, és még csak xclassicot sem.
Na most azt mondtam, hogy ha megcsinálnák a classic támogatást, és ugye 360 kompatibilitás van, akkor a mostani két elite konzolomat eladnám, megpótolnám és vennék egy Scorpiot, a hálóba.
És bár spekuláció, ha ezt a steames dolgot meglépnék és lehetséges lenne, az már csak hab lenne a tortán.
Streamelhetek pc-t tudom, de x játékokat nem, így mindenféleképp szükségem van konzolra.
Most meg ugye ott fekszik egy 360, egy PS3 egy Wii és egy Sega Master System is a TV alatt. Még hely sem nagyon lenne, egy midi háznak sem. A beltéri és egyéb cuccok mellett, pedig még a stream cuccnak se nagyon :)
102.
#94: Azért a konzol egy kényelmi ill szórakoztató központ lett mára.Energia fogyasztás,külső a nappaliban!Régen sem bas.ztunk egy pc házat a dvd lejátszó helyett a tv mellé!Én ilyenért otthon ütnék.És igen örülnék egy pc hez hasonló tudású konzolnak mint szerintem sokan mások is,ha már win10.Azt meg nem értem miért okoz sok embernek fizikai testi fájdalmat,ha egy túlárazott exc játék nem csak egy adott platformon lenne végre elérhető!
101.
delphijos
#98: "még képes lenne steames játékot is futtatni"

Erről mondjuk sosem volt még szó sem, ez szerintem nem is érdeke az MS-nek. Az UWP-s játékokból meg nem túl sok van. ( És azok se Steam-en ) Én nem modnom hogy hülye vagy ( nem vagyunk egyformák ) , csak nekem fura hogy ennyi pénzért miért nem lenne jó akkor már egy RENDES PC, egy pofás házban, akár box kontrollerrel. És akkor mehetne a Steam....
98.
godach
Erre csak annyit mondok, hogy most is megveszik a boxot. Nekem az asztali nincs bent a hálóban. Viszont ha a mostaniak mellett, (x360 játékkompatibilitás) még képes lenne steames játékot is futtatni, főleg cross save funkcióval, na meg szó volt a sima xbox classic kompatibilitásról is (bár lehet hogy ez csak pletyka szint volt) nem tudom, én biztosan vennék egyet a hálóba.
De persze, azért mert én hülye vagyok ;)
94.
delphijos
#87: Azért ne viccelj már, akkor a PS2 ennyi pénzért "brutál" grafikát adott. Azt nem nagyon látom hogy miért örülnétek ennyire egy PC-nek XBOX dobozban ennyiért. 180e-ért én már összeraknék egy PC-t, és azon akkor minden megy. Mert az UWP támogatástól aztán nem fog az "öletekbe esni az ezer meg ezer játék" az egész biztos. Persze én senkit nem akarok eltántorítani, ez csak magánvélemény.

Phil Spencer nem buta ember, csak még kétszer nem nyilatkozta ugyanazt. Jó esetben az egyikkel csapta pofán az előzőt. A "nagyszerű" tettei meg azért barokkos túlzások, mert csinálnak mindent BC, szines kontrollerek, amik mind jó dolgok, csak közben a belsős fejlesztők meg szanaszét szaladtak.
89.
Na de öröm ünnep van mert megtalálta a rendőrség az augusztusban elemelt telefonom! :) Egy üveg bort kibontok!!!!
88.
#86: Pedig az uwp nek köszönhetöen nagy az esély rá!Ha meg rift támogatás is lesz akkor facebook meg miki támogatásával a tartalom sem marad el szerintem.
85.
godach
#82: Én nem azt mondom, hogy nekem nem elég. Azt mondom, hogy az ígéretekkel ellentétben, mit is kapott akkor a nép. Na de azt mondod, hogy a sony sosem mondott ilyeneket, csak a netes társadalom, pletykaszinten, akkor elhiszem.
83.
delphijos
#73: Ott van Admin blogja, persze nem írt minden játékról ( ami azért érthető ) , de szépen összefoglalta a dogokat. Halkabb, jobb wifi modul, van hátul is USB , a patch-elt játékok szebbek, a menü is gördülékenyebben megy ( azért volt haszna a plusz 512MB-nek ) stb...... és most jön majd a boost mód. Mindenki döntse el hogy Neki ez elég-e. Nem kötelező, van sima PS4 is.
82.
delphijos
#62: Azért az igazsághoz hozzátartozik hogy "PS4K"-nak kiazárólag az internetes közösségben nevezték amíg nem lehetett tudni a nevét és jól hangzott. A tisztesség kedvéért azt is meg kell jegyeznem hogy a Sony se mondta hogy ez most mindent 4k-ban fog nyomi 60fps-el. Egyébként ezért az árért nem is tudom ki várt volna ilyet. Minden gyártó tudna űberbrutál konzolt gyártani, nem arról van szó hogy "bénák" jobbat csinálni. De megtalálni azt az egyensúlyt árban, hogy vegyék a népek, az nem könnyű. Lehet ha túl drága lesz a Skorpió, pont az lesz a veszte, akármilyen jó is lesz. 200e-ért már én is inkább összeraknék egy gépet szerintem. Nem tudom. Nem könnyű ez. Nézd meg, a Nintendo-s híreknél meg a Nintendo pártiaknak az a hardver is jó ( legalább is ezt mondják ). A PS / ONE témában meg folyton azt hallom hogy "kevés" ( még Te is ezt mondod még a Pro-ra is, mert nem natív 4K ) Akkor? Most akkor mi a jó?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...