Frissítés hozza a Switch online funkcióit

  • Írta: fojesz
  • 2017. február 24.
  • Hír
Link másolása
A Wii U-hoz hasonlóan a Nintendo Switch-hez is le kell majd töltenünk egy frissítést az első napon, ez élesíti ugyanis a konzol legfontosabb online funkcióit. A Nintendo szerint nem kell tartanunk tőle, fájdalommentes lesz a procedúra.

A Nintendo bejelentése szerint egy frissítés élesíti majd a Switch alapvető online funkcióit: a letöltés után férhetünk hozzá az eShophoz, az online multihoz és a nyilvános internet-hotspotokhoz, valamint utána érhető el a képmegosztás és az a lehetőség, hogy a konzolt a Nintendo Accountunkhoz drótozzuk.

A Nintendo a közleménye alapján szeretné, ha a frissítés maximálisan fájdalommentesen futna le, az ígérete szerint már a március 3-i premier előtt élesítik, így a megjelenés után azonnal elkezdhetjük lehúzni, a letöltés pedig a háttérben történik, a javítás gyorsan települ és nem zavar minket játék közben. Ezt azért is érdemes hangsúlyozni, mert annak idején elég nagy port kavart a Wii U-tulajok körében az 5 gigás rendszerfrissítés, ami kipofozta a konzol félkész firmware-jét.

Megérkeztek az első beszámolók...

A nyugati sajtó már nagyban nyúzza a Switch-et, az első beszámolókból három érdekesebb megállapítást emelnénk ki:

1. Könnyen elveszíti a kapcsolatot a Joy-Con és a Switch. Több újságíró is arról számolt be, hogy a Joy-Con kontrollerek szinkronizációs problémákkal küzdenek, különösen a bal oldali kiegészítőre panaszkodnak sokan - a Kotaku munkatársa például inkább a Pro Controllerre váltott zeldázás közben.

Ahogy arról a fenti videó tanúskodik, a jelenség hátterében az állhat, hogy a Bluetooth-on csatlakozó Joy-Conok jeleit elég könnyű "leárnyékolni", már az is bezavarhat a kapcsolatba, ha masszívabban rámarkolunk a kontrollerre, és kitakarjuk azt. A találgatások szerint azért pont a bal Joy-Con adja meg magát, mert alapvetően azt használjuk - például a Zelda közben ezzel terelgetjük Linket.

A Nintendo még nem mondott semmit a témában.

2. A dobozos játékokat nem kell telepíteni. Erről már korábban is volt szó, és nem véletlenül: a Switch szűkös tárhellyel érkezik, a letölthető játékok esetében már láttuk is, mennyire könnyű megtölteni. Ha viszont a dobozos játékok hívei vagyunk, egy darabig megnyugodhatunk: a PS4-gyel és az Xbox One-nal ellentétben nincs szükség telepítésre, még a Zelda esetében sem.

Nyilván a később javítások és DLC-k esetében már számolnunk kell a belső memóriával, de ez még így is javít az összképen.

3. Egyelőre nem lesz family sharing. Habár a Nintendo Switch esetében már a Nintendo Accountunkhoz kötik a digitális játékokat, family sharing opció egy darabig biztosan nem érkezik a konzolhoz - a Nintendo még nem is hozott végleges döntést a témában.

A dobozos játékoknál ez nem probléma, a digitálisaknál viszont mindenképpen kedvező lenne egy ilyen lehetőség: így ha két Switch-ünk van otthon, elég lenne egyszer megvenni a játékot.

73.
73.
zozo76hun
ez a seggeszki barhol ott lehet, mostmar alneven.
72.
72.
zozo76hun
reszlet a gamestar forumabol:
------------------------------------------------



Zoltan Hegedus Uncle_Ruckus
13 órája
Próbáltad a psvrt-t ,hogy ilyeneket írsz róla. Sokkal komolyabb játék felhozatala lesz mint a pc-s konkurenciának és nem is lesz annyi gond vele mint a pc-s változatokkal.
Válasz

Profilkép
GhostmanReborn Zoltan Hegedus
13 órája
Üdvözlet a Seggeszki Partnerek Jósoló Kft.-nél
1 Válasz

Profilkép
Zoltan Hegedus GhostmanReborn
13 órája
Ezt nagyon benézted, mert semmi közöm ahhoz a seggeszkihez.
Válasz

Profilkép
GhostmanReborn Zoltan Hegedus
13 órája
Épp ezért írtam oda, hogy "Partner" Kedves Zoltán jósúr
1 Válasz

Profilkép
Zoltan Hegedus GhostmanReborn
13 órája
Ja ok így már értem.
Válasz

Profilkép
TRON Zoltan Hegedus
12 órája
Itt aki védi a konzolt az neki már seggeszki...
Válasz
70.
70.
DON GONDOCS
Lehet még ragozni miért szar az egész konzol úgy ahogy van, de mindig tud újat mutatni. Egy oldalon azt olvastam a controllerek sem épp funkcionálisak tv üzzemódban. Aki megveszi, megis érdemli hogy leköpje a nintendo, mert nem akart semmi értékelhetőt csinálni csak eladni a wiiut mégegyszer.
67.
67.
delphijos
#64: Én nem akarok meggyőzni senkit, ez a téma érdekel, ezért írok. Az hogy a Fallout 4 jobb-e vagy a Witcher 3 , ahhoz nem írtam, mert nem érdekel. Ott meg 5 másik ember írt. Meg ezer más témában, amit alább már megemlítettem. És azok évek óta zajlanak. Engem nem zavar.
64.
64.
godach
#47: és Azur.
Értem én. Sőt, amiket olvastam tőletek igazat adok.
Azt nem értem, hogy ha 3 hét alatt nem jöttetek rá, hogy nem fogjátok meggyőzni őket, mi értelme van? :)

Azur, egyébként nincs feltűnési viszketegségem ha erre gondolsz ;)
54.
54.
delphijos
#51: Csak hogy tisztázzuk, attól hogy egy topickban a témához SEMMIT ÉRDEMLEGESSET hozzátve elhajtod a "barmokat" még véletlenül sem lesz több eszed. A Te kommented mivel járult hozzá bármihez is?

Ez egy ilyen hely, ez van. Vannak COD-os hírek, ahol UGYANAZOK, UGYANÚGY a COD-on vitáznak,

Vannak XBOX hírek, ahol UGYANAZOK, UGYANÚGY azon vitáznak hogy az MS vagy a Sony jobb / rosszabb. És vannak akik meg azt mondják hogy a komzol szar.

Vannak PS hírek, ahol UGYANAZOK, UGYANÚGY azon vitáznak hogy az MS vagy a Sony jobb / rosszabb. És vannak akik meg azt mondják hogy a komzol szar.

Vannak SIMÁN KONZOLOS hírek, ahol UGYANAZOK, UGYANÚGY azon vitáznak hogy az MS vagy a Sony jobb / rosszabb. És vannak akik meg azt mondják hogy a komzol szar.

Vannak PC-s hírek, ahol UGYANAZOK, UGYANÚGY azon vitáznak hogy a PC vagy konzol jobb / rosszabb.

Vannak processzor / videókártya hírek ahol UGYANAZOK, UGYANÚGY azon vitáznak hogy az INTEL / AMD / NVIDIA jobb / rosszabb.

És lehetne sorolni.....

Na és? Miért kéne odamenni, és nagystílüen benyögni hogy "én okosabb vagyok mert én nem vitatkozok, igaz semmi más értelmeset se mondok"


Most sok a Switch hír , miért fáj ha erről megy a vita? Akár több hírnél is? Annyira szokatlan? És egyébként, annak ellenére hogy senki sem "győzte meg" a másikat, nem ment át egyszer sem anyázásba, meg személyeskedésbe , nem úgy mint kismillió vita a fent említettekből.

Erről ennyit.
51.
51.
north
#50
Eddig úgy voltam vele nem érdekel nem szólok hozzá ehhez a háborúhoz, de most már kénytelen vagyok! xD
Őszintén te most miért kötekedsz? Most miért zavar ez téged? Feltünési viszketegséged van? Vagy épp erre hegyezed a ceruzád, ha van, aki visszaszól neked? Kérd meg a szüleidet foglalkozzanak veled többet! :D

Függetlenül a fentiektől!

NYUGODJON LE MINDENKI A P…-ba :D
Komolyan igaza van godachnak mindig "ugyan azok" vannak itt okoskodni. Először elkezdik a PC/PS/XBOX vagy ki tudja milyen hitvallással rendelkező észlények, hogy
-Majd jönnek az okosok és megmondják!!! Erre a másik.
-Így van mert a nintendo nem erről szól!!
És a többi, nem is csoda, ha valaki, aki Nintendo-t pártolja eldurran az agya, mert ezek az idióták kifigurázzák, amit ír. Így persze, hogy kialakul valamilyen komment háború, de könyörgöm legalább nektek legyen annyi eszetek, ne szóljatok ezekhez az istenverte barmokhoz és hagyjátok őket okoskodni. Ha hozzá akartok szólni írjatok valami témához kapcsolódó, de függetlent és aki úgy akar, úgy is érdeműen hozzá fog szólni. Vagy ha ide nem is akkor biztos van olyan oldal vagy hely a közösségi hálón, ahol meg lehet ilyen témákat értelmesen beszélni. A többi meg már a ti dolgotok.
47.
47.
delphijos
#46: Egy még meg nem jelent konzol hírnél milyen "egészen más" témára számítottál most öszintén? Amúgy teszem azt egy COD hírnél nem ugyanaz megy ÉVEK ÓTA?

- Szar.
- Nem, kurva jó, és hülye vagy.
- Szar, és te vagy hülye.
46.
46.
godach
:D Ja hogy megint ez a téma? Megint ezekkel az emberekkel? Értem már :D
Megyek, elolvasom a három héttel ezelőtt megjelent posztot...
ugyan ez van, ugyan ezekkel...
Ha más nem, magatokat remélem sikerül megerősíteni, mennyire okos itt az ellen és a védő is ;)
24.
24.
Heldengeist
#19: Egyre inkább az az érzésem, hogy maguk sem tudják. A marketingből az jön le, hogy ezt teljes értékű asztali konzolnak is szánják, de jelen pillanatban alig rendelkezik több funkcióval, mint egy tetőcserép.
19.
19.
bcrics
Meg lennék lepődve, ha ez a konzol sikeres lenne.

Amugy ezt most hová pozicionalja a Nintendo?
- nextgen konzol
- nextgen handheld
- present day handheld ? :)
15.
15.
Heldengeist
#6: Az lenne a jobb, ha még nagyobb bukás volna, mint az előző. Ha szar és jól fogy, legközelebb sem fogják megerőltetni magukat.
9.
9.
kergabi83
A mai napig használok egy vezetékes x360 kontrollert. (Pc-n)
Profi játékosoknak simán elsüthető lenne egy 'PRO Switc wired Joy upgrade PAK' !
Persze jelképes áron csakis! :D
8.
8.
user101
Nincs semmi baj a bal kontrollerrel, a nintendo nem erről szol !!!!1111one
7.
7.
Yanez
#6: Úgy legyen!!! Ennek én is szorítok!
6.
6.
maktub
Én őszintén remélem, hogy a gép sikeres lesz, így a pár év múlva megjelenő, továbbfejlesztett verziójú Switchet esetleg rendesen összerakják.
5.
5.
Gaboo77
Semmi gond! Majd jön a szakvélemény: Használjuk csipesszel, markolászni nem életszerű! Kezd nekem már kissé nevetségessé válni ez az egész...sajnálom...
4.
4.
semike
Jajjjaj csak ra ne markolj arra a joy-ra....
Meg valami?!?!
3.
3.
dcba
#2: Ez amugy nekem is uj, h az ember a kezevel learnyekolja a Bluetooth jelet, sztem itt mar valami kavaras lesz. En olvastam a Kotakus cikket, ott irtak is, h valami nem stimmel a bal controllerrel, de nehezen hiszem, h ez lenne a problema, h tulsagosan ramarkolnak a controllerre.

2.
2.
Juha
Nem tudom volt-e már valami pozitív hír a switch-ről ezen az oldalon, a kommenteket nem ide számítva... Mert ez nem +, inkább -, hogy alap funkciókhoz plusz letöltés szükséges. A "kékfogat" meg ha leárnyékolja vki a kezével, akkor ott komoly hardverbakik lehetnek, vagy az illető forduljon orvoshoz gyorsan a kezével, én az egyszerű telefonnal képes vagyok folyamatos BT kapcsolatra a másik szobában lévővel, itt valami nem kerek...
1.
1.
zozo76hun
"bluetooth-on csatlakozó Joy-Conok jeleit elég könnyű "leárnyékolni", már az is bezavarhat a kapcsolatba, ha masszívabban rámarkolunk a kontrollerre, és kitakarjuk azt. A találgatások szerint azért pont a bal Joy-Con adja meg magát, mert alapvetően azt használjuk - például a Zelda közben ezzel terelgetjük Linket."

komolyan mondom, ez egyre jobb... :)
de veszel rogton egy pro-controllert is, akkor...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...