Törölték a DayZ alkotójának új játékát

  • Írta: zoenn
  • 2017. március 8.
  • Gyászhír
Link másolása
Dean Hall új játékát, az ION-t még 2015-ben jelentették be, ám kiderült, hogy sem a designer új cége, a RocketWerkz, sem a társfejlesztő, az Improbable nem dolgozik már a projekten. Kár érte, pedig érdekes alapvetésre épült.

Az ION a 2015-ös E3-on mutatkozott be a Microsoft konferenciáján. Mint ismert, a DayZ készítője, Dean Hall a Bohemiától való távozás után új stúdiót alapított RocketWerkz néven.

A csapat első munkája az ION lett volna, amely egy távoli jövőben játszódó MMO, melyben a játékosok meghódíthatták volna az űrt. Az ígéretek szerint egy kész univerzumot tartalmazott az anyag, saját kémiával és fizikával, de ebből végül nem lett semmi.

Az Eurogamernek maga Hall erősítette meg, hogy a RocketWerkz jegelte a projektet, ahogyan a társfejlesztő, az Improbable sem dolgozik rajta. Az úriember elmondása szerint a bejelentés óta sok minden megváltozott, az alapító tavaly ősszel Londonból visszaköltözött Új-Zélandra, a stúdió pedig sok más játékon dolgozik azóta. Többek közt egy multiplayer címen és egy VR-játékon Out of Ammo címmel.

A lényeg az, hogy a jövőben sem támasztják fel az ION-t, így lemondhatunk az Xbox One-ra és PC-re célzott címről.

6.
6.
turleysqt
#5: Szerinted a fejlesztési időszakban zsíros kenyeren élnek az emberek? Elég nagy pénzeket tud zsebrevágni akinek van hozzá arca és lehetősége egy ilyen szituációban. Elég sok példa van/volt rá
5.
5.
Derivel
Ez jó hír, ez az játék ötlet amúgy is halottnak tűnt, legalábbis szerintem.

3. godach: hogy vehetne fel pénzt, ha ki sem adták?

4. Fontos 96: a DayZ jogait már rég eladta, azóta nem hozzá tartozik.
3.
3.
godach
Itt is felvette a pénzt ez a semmirekellő, vagy itt odáig sem jutott?
2.
2.
Moldren
Ez a "I want a game that is not a game" játék?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...