Past Cure - az Eredet ihlette

  • Írta: Shifty
  • 2017. június 30.
  • Bejelentés
Link másolása
Bemutatkozott a berlini független Phantom 8 Studio első fejlesztése, a Past Cure, amiben az Eredethez hasonlóan az álom- és valóvilág összemosódása adja majd a keretet a főhős, Ian eszement kalandjához.

A ma már olcsón elérhető különböző technológiák jóvoltából közel sem elképzelhetetlen, hogy egy kisebb létszámú csapat is egészen látványos végeredményt érjen el. A berlini független Phantom 8 Studio hasonló bravúrra készül, frissen bejelentett első játékuk, a Past Cure ugyanis egészen ütősen néz már most ki.

A játék főhőse Ian lesz, a több alkalommal kitüntetett exkatona, akit valamilyen kísérleteknek köszönhetően rémálmok gyötörnek, miközben természetfeletti képességekre is szert tett. Képes mások tudatával babrálni vagy akár tárgyakat mozgatni, pusztán az akaratával. Célunk az lesz, hogy kiderítsük, ki tette velünk mindezt, de a nyomozás közben több alkalommal elmosódik majd álom és valóság között a határ.

Az alapvetően akcióra kihegyezett lövöldében egyébként fontos szerep jut majd a történetnek, annak elmesélésének és persze a fejtörőknek is.

A Past Cure PC-re, PS4-re és Xbox One-ra készül.

1.
1.
Matt8888
Hm érdekesnek ígérkezik, nem írom le elsőre :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...