A Gearbox nagyja már az új Borderlandsen dolgozik

  • Írta: zoenn
  • 2017. szeptember 4.
  • Hír
Link másolása
Egy ideje tudjuk, hogy javában készül a Borderlands teljes értékű harmadik része, de a hétvégi PAX Westen az is nyilvánvalóvá vált, hogy a csapat 90 százalékát már erre a projektre állították át. Lecsengett a Battleborn-láz.

A Borderlands 3 már jó ideje lóg a levegőben: egészen pontosan tavaly április óta, ám a Gearbox eddig nagyon elfoglalt volt, többek között a Battleborn támogatása is felemésztette az erőforrásait.

Szerencsére a stúdió fejese, Randy Pitchford a PAX Westen tartott előadásán kedvező híreket közölt. Az egybegyűlteknek elmondta, hogy a "stúdió mintegy 90 százaléka azon dolgozik, amin a legtöbben szeretnétek, hogy dolgozzon".

Nevet nem említett, de nem nehéz kitalálni, hogy a Borderlands 3-ról van szó. Persze "egy termék addig nem létezik, míg be nem jelentik", de már nyílt titok, hogy ez lesz a csapat következő projektje. A látványért az Unreal Engine 4 felel majd (nagyjából így fog kinézni), és az is biztos már, hogy nem lesz Switch-verzió.

26.
26.
user101
Nekem is az első a kedvencem ( bár kedveltem a másodikat is ) és én is single toltam mindegyiket, Sőt egy másodpercet sem játszottam multiban egyikkel sem. ( A Battlefront bétát leszámítva semmivel sem :)
24.
24.
kopic
#22: Igen te vagy. én az 1. részt tesommal nyomtam végig, de elég uncsi volt, viszont a 2. minden tekintetben jobb lett, azzal már csak egyedül játszottam szinte de nem volt unalmas, a Tiny Tina dlc pedig mindent visz.:)
23.
23.
imchristailor
#22: A monda masodik fele kicsit csale lett, de ertitek mit szerettem volna mondani.
22.
22.
imchristailor
Ezek szerint en vagyok az egyetlen, akinek az elso resz jobban tetszett, mint a masodik. Az elsot haromszor vegigjatszottam, a masodik reszt egyszer alig. A Tiny Tinas kiegeszito viszont talan az egyik kedvencem, amiot valaha jatekhoz kiadtak. :)
21.
21.
user101
Az első Borderlands nagy kedvencem és igazán élvezetes játék volt a maga idejében. Imádom az eszement világát, azt a remek hangulatot amit sugároz magából és hát cl4p-tp valami zseniális ! :DDD A második rész sem volt rossz és hát Jack az egyik legirritálóbb, legnagyobb asshole a játéktörténelemben... szóval volt motiváció bőven !

Sajnos a PreSequelt már "bérmunkában" csináltatták és ez meg is látszik rajta, olyan Androméda effektusban szenved, hogy a fal adja a másodikat. Ettől függetlenül egyszer mindenképp végigjátszató.

Egy szó, mint száz, nagyon várom a harmadik részt, csak kicsit tényleg emelhetnék a tétet, elvégre eltelt pár év az első óta...
19.
19.
kastorhun
#16: Az első rész korszakalkotó?
Inkább rettentően unalmas volt.
Egyhangú, monoton táj, egyhangú küldetések, 0 történettel rendelkezett, és látszódott rajta hogy csak a fejlesztés végén döntöttek úgy hogy képregény szerű grafikája lesz.
Bár a második rész nem hozott valami sok újítást, de sokkal jobban sikerült.
17.
17.
Prax
#15: Az a cég(asszem 2k straya) már lehúzta a rolót az első dlc után. Mellesleg rohadtul már én is a 3. részt, remélem Lilith meghal benne.
16.
16.
zsoze
1-rész korszak alkotó volt. ezt a műfajt megalapozta.
2-rész semmi újat nem hozott csak továbbfejlődés
Pre.S ... volt ,hogy legyen. elment...
4. ha nem lessz benne a bolygók közi utazgatás és karakterek személyre szabása nyilván min. 5kaszttal. akkor nm érik el a kívánt szintet. ,, BorderWorlds,, jó kis móka lenne ugye tudjuk miért..... (2.rész vége) ha VR támogatás is lenne :O:O:O
15.
15.
PaprikaJancsi
#13: Ez igaz, elfelejtettem. Viszont amitt mondasz újra aggodalommal tölt el :/
14.
14.
Khaszás
Nagyon várós :) 2. résszel a mai napig játszom ha rám jön :) több 100 órát bele lehet tenni :)
13.
13.
Diopapa
#10: A "harmadikat" más cég csinálta, azért lett ilyen sz*r, ami miatt tartok a számozott 3. résztől az az, hogy Anthony Burch, aki a B2 sztori és poénok nagy részéért felelt, már nem dolgozik a Gearboxnál.. (egyébként a húga a Tiny Tina szinkronhangja :) )
11.
11.
kopic
Ez mind szép és jó de jelentsék már be végre basszameg !
10.
10.
PaprikaJancsi
Mai napig imádom a sorozat első két részét, viszont a harmadik (nem számozott) rész nagxon mellé ment. Életem egyik legunalmasabb játéka volt. Ha ilyen lesz a következő rész, akkor köszönöm nem kérem, viszont ha annxi pozitív fejlődés lesz mint az első és a második rész között, akkor már alig várom! :) Remélem jó munkát fognak végezni!
8.
8.
hadzsime
#7: A hibákról nem tudtam.
7.
7.
cyberstaker
Hát az első rész valljuk be, még viszonylag kiforratlannak számított. A hangulatvilága egész jó, habár nem kiemelkedő a képregényes stílus ellenére sem. Részemről sajnos mindkét rész repetitív volt a küldetések és a történetvezetés terén is. A legfájóbb pontja a játéknak, a hihetetlen sok bug. Mi xbox360 on toltuk, de egyfolytában ment a beakadás, a fegyverek felvétele , eldobása rendszerint probléma volt, és a zene is sokszor beakadt. Ti nem találkoztatok ezzel a problémával? És nem, nem egy flashelt/rgh s gépen játszottam egy tört verzióval. Teljesen eredeti karcmentes játékkal. Poénfüggő barátom, mindenhova betalálok ahova akarsz, és felsőfokon beszélek angolul :) hadzsime: ha négyen játsszuk, akkor is ugyan ezek a hibák álltak volna fent.
6.
6.
hadzsime
#3: Szerintem azért tartottad unalmasnak mert csak ketten toltátok. Én is így voltam vele mikor csak egy haverral játszottam, de mikor már négyen toltuk akkor valahogy sokkal hangulatosabb volt.
5.
5.
#3: Másodikat már nem sikerült végigvinnem, tele van rohadt unalmas küldetésekkel az egész széria.
3.
3.
cyberstaker
Elsőt és másodikat is végigszenvedtük ismerősömmel. Nagyon erősen túlértékelt ez a sorozat :/
2.
2.
Darksiders84
Nagyon jó lenne jövő év végén remélem nem csúszik át 19-re.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...