Már félig beérte a Wii U-t a Nintendo Switch

  • Írta: zoenn
  • 2017. október 30.
  • Biznisz
Link másolása
A Nintendo is közreadta legújabb pénzügyi jelentését, amely a szeptember 30-án véget ért negyedévről szólt. A Switch megállíthatatlanul menetel előre, már 7,63 milliót szállítottak le a boltokba világszerte. Ütős karácsony elé néz a cég.

A szeptember 30-án véget ért hat hónapos időszak során a Nintendo 374 milliárd japán jenes bevételt ért el, ami egészen elképesztő, 173 százalékos emelkedést jelent a tavaly év hasonló időszakához képest. Profitja 51,5 milliárd jen lett.

A márciusi premierje óta a Nintendo Switch-ből 7,63 millió egységet szállítottak le a boltoknak. Ezzel a számmal már félig beérte a Wii U-t is, elvégre az előző generációs masinából az ötéves élettartama alatt 13,56 milliót passzoltak el. A gyártó arra számít, hogy az aktuális pénzügyi év végéig, tehát 2018. március 31-ig a Switch beéri az elődjét.

Fontos megjegyezni, hogy több régióban - még a hazai pályán, Japánban is - hiánycikknek számít a Switch, tehát sokkal jobb számokat is fel tudna mutatni, ha nem lennének utánpótlási hiányosságok.

A Nintendo 3DS variánsaiból szeptember végéig 68,96 milliót szállítottak le a boltoknak. Csak az aktuális időszakban 2,86 milliót, ami 5 százalékkal több, mint tavaly.

Ami a játékokat illeti, összesen 27,48 millió szoftver talált gazdára Switch-re, a Splatoon 2-ből a július végi premierje óta 3,61 millió kópia ment. A The Legend of Zelda: Breath of the Wild 4,7 milliónál, a Mario Kart 8 Deluxe 4,42 milliónál jár. A nagy first-party címek mellett az 1-2 Switch és az Arms közel másfél milliója szinte eltörpül.

A vizsgált pénzügyi negyedévben 5,1 millió Amiibo-figura és 2,8 millió kártya ment el.

Bejöttek a Nintendónak a mobilos címek is, a Super Mario Run és Fire Emblem Heroes 17,9 milliárd jent hoztak a konyhára, 429 százalékkal többet, mint tavaly.

29.
29.
Heldengeist
#27: Én ezért nem szoktam toplistákkal meg összesített értékelésekkel érvelni se mellette, se ellene. Pláne nem egy amúgy belterjes rajongói közösségű téma esetében, mert az meg eleve sokkal elfogultabb.
28.
28.
Winter
Én imádom a Nintendot. Tud valamit, amit a többiek nem. Minőségben, innovációban, tudja mi az a játék. Tény, hogy nagyon japán, bár ez a Sonyra is igaz. Amiért nincs még Switchem, az két dolog:
-nekem nem jön be ez a becsúsztatom, kiveszem, összehúzom, de tévén is tudok vele játszani dolog. Hagyományokat szeretem. Konzol, nagy tv, fotel. Ennyi.
-a másik az ára. Kb. adatokat fogok írni: N-110, X+1db game-90, PS4-90.
Önmagában túlárazott. Mint az almás telefonok. Minőségi, az igaz. de k...a drága.
X One X jövő karácsonykor 120 körül lesz. Switch 90. Kb. Nem kérdés, hogy melyiket vegyem, lecserélni a One S-t.

u.i.: új Zeldáért vagy Marioért azért kicsit megszakad a szívem. Ilyeneket más nem tud. :(
27.
27.
delphijos
#23: Nem szoktam pontozásokkal foglalkozni, de azért elég röhejesnek tartom hogy ha egy játék jó pontszámokat kap, és valaki "mellette" érvel, akkor felhozza érvként, de ha "ellene", akkor meg rögtön az az érv hogy mindenkit lefizettek / megzsaroltak. Biztos a Pay!-es csókára már ráeresztették a Nintendo bérgyilkosát, mert nem 110%-ot adott a játékra. Ugyan már.
25.
25.
sasncore
#17: Aki egy olcsó nép konzolt várt, mint az első Wii, annak ez egy szembe köpés. Persze nektek jó, de baz...meg másoknak meg nem.
24.
24.
Geribácsi
Metacritic top 20-ban 7 Nintendo cím van. Ugyanúgy 7 darab GTA (multiplatform miatt ennyi, a IV és az V is többször szerepel) Nem vagyok egy fan de elgondolkodtató.
17.
17.
Gamelord
Azért kíváncsi vagyok mi lesz a haterek következő kijelentése, mert vicces ahogy egyre feljebb megy a léc, de még mindig vannak akik vergődnek. Az az igazság, hogy sajnos használni kell a hater kifejezést, mivel semmiféle statisztika, észérv nem támasztja alá a kijelentéseket felőlük. Ezt már pár hónapja sejteni lehetett, ahogy írtam többek közt én is, észérvekkel, meg rengeteg szakértő is. Lehetne pár hater evolúciós lépcsőfokot elemezni a poén kedvéért, ami megfordult az oldalon.
1. Debüt előtt: Ugyanolyan kudarc lesz mint a Wii U, mi ez a grafika
2. Debül első pár napja után: A Hardcore Nintendo fanok mindent megvesznek, ez nem újdonság. Majd meglátjuk utánuk mi lesz.
3. Első 1-2 hónap után: Jó ez még mindig nem számít, várjuk ki a végét (már rég látszott hogy hasít előre a konzol, hisz még ünnepszezon se volt)
4. Egy hónap alatt megduplázódott a játékok száma, indie paradicsom van, és most jön a karácsony. És akkor még hol van a Pokemon, Smash Bros amik további system sellerek lesznek. Szóval most ott tartunk, hogy mi lesz 15-20 misi után, meg hogy nem duplázták meg fél év alatt a wii u eladásait. Egyébként nyilvánvalóan 15-20 misi után (ami pár hónap), hirtelen senki se fogja venni a konzolt.

Vegyük már észre magunkat. (és elnézést a lekezelő hangnemért, de vicc ami itt megy néha)
16.
16.
Heldengeist
#15: Egy kicsit úgy érzem, a mennyiség azért fontos nálunk. A Switch megjelenéséig viszont inkább az érződött, hogy egyik sem.
6.
6.
delphijos
Az számomra még mindíg rejtély hogy hogy történhetett meg az, hogy pont nálunk meg mindenhol lehet kapni. Ha valami hiánycikk a világban, tuti nálunk jelentkezik először. :)
4.
4.
Heldengeist
Amennyire minden hírnél letolja mindenki a bugyit, hogy mekkora siker és mennyivel jobban megy, mint várták, azt hittem, már minimum valahol ennek a duplája körül jár. Az nem volt rejtély, hogy a Wiii U-t simán befoghatja, azt a Nintendós keménymag vette, akik bármire ráfolyatják a nyálukat, amin a cég logója van, plusz a hordozhatóság valamennyi DS játékost is át fog csábítani. A kérdés mindig az volt, hogy mi lesz az után. Megakad-e majd a lendület 15-20 millió között?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...