Rainbow Six: Siege - felbukkant az egyik új karakter

  • Írta: gabeee
  • 2017. november 14.
  • Letöltés
November 19-én érkezik a Rainbow Six: Siege legújabb DLC-je, amelyben Dél-Koreába utazhatunk egy egészen új terepre. Az új térképpel együtt három karakter is élesedik, közülük az egyik véletlenül idő előtt bemutatkozott.

Szűk két hete jelentette be hivatalosan a Ubisoft a Rainbow Six: Siege legújabb DLC-jét, melyben Dél-Korea felé vesszük majd az irányt. 

Azóta a fejlesztők bemutatták az expanzió új játszóterét is, most pedig az egyik karakterről is lerántották a leplet. Ez a tettük azonban nem lehetett tervezett, hiszen miután a videót feltették az internetre, pár perccel később el is távolították - igaz, ekkor már lába kélt. Hogy a baki kinek a felelőssége, és hogy miért történt azt nem tudni, azt viszont ennek köszönhetően igen, hogy ki is lesz az egyik új hős a játékban. A hölgyet Dokkaebinek fogjuk szólítani és egy különleges képességekkel megáldott hackert tisztelhetünk majd személyében.

Az Operation White Noise DLC november 19-én érkezik.

Junior projektvezetőt keres a HWSW
Építsük együtt a Birodalmat! Egyetemistákat várunk részmunkaidőre, rugalmas munkabeosztással.
4.
Pacsirta
#2: Amúgy még egy gondolat. Addig szerintem soha nem fog kilépni a ranked rész a béta stádiumból, amíg ennyire játszhatatlan. A ranked rendesen szét van trollkodva. 10 meccsből 5 tele van direkt teamkillekkel, kezdésnél lelövik a túszt, c4 a társadra, vagy az életedet lövik 15 hp-ra, persze nem ölnek meg csak beléd lőnnek. Vagy ami a multkor történt, 3 vs 5 be voltunk, a gyerek mind a hármunkat földre lőtt, majd kilépett és így nem kap büntetést ha meghalunk. Majd a kövi körbe megint belépett, majd megint ki, és így tovább. Tele van a játék trollokkal, ezért szerintem helytálló a béta verzió státusz. Persze ha kijavítanák a hibákat, akkor a sok hülye 11 éves nem tudna min nevetzni, mert akkor nem lenne a játék minden héten téma a redarcadba, sem pedig a gamesproutban sem...hidd el meg vannak az okok:)) Ezért van az hogy soha nem fogják rendbe rakni a játékot. Amíg több a troll, mint a rendes játékos addig megy jól a szekéár, addig van ingyen reklám a tubon...stb---stb...
3.
Pacsirta
#2: Én nem nevezném a legkissebb gondnak, de kinek hogy...Persze a hireg is szar, szarabb mint valaha. Csak nem favelára gondolsz ?:)))
2.
kisbiflos
#1: A jateknak ez a legkisebb gondja. Inkab a hit registration-t kellene megcsinalni mar igy 2 ev utan. Ranked meg mindig "Beta". Milyen jatekban fordult meg elo hogy kivesznek mapokat? :D
1.
Pacsirta
Bármennyire is szeretem ezt a játékot, rosz látni ahogy elbasszák. Amikor megjelent teljesen más volt a kép. Mára szinte az összes operátor cicanadrágos rövidgatyás ostoba bohóc lett. Attól félek, hogy mire eljutunk a magyar egységekig, úgy megutállom az egészet, mint a sz@rt!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...