PSX 2017: Mérföldkőhöz érkezett az Uncharted

  • Írta: Shifty
  • 2017. december 11.
  • Biznisz
A PlayStation Experience-en külön panelbeszélgetést kapott az idén tizedik születésnapját ünneplő Uncharted-sorozat. A beszélgetés során pedig kiderült, komoly eladási mérföldkövet ért el a széria.

A hétvégén tartott PlayStation Experience-panelbeszélgetésen ugyanis a Naughty Dog megerősítette, hogy az idén tizedik születésnapját ünneplő sorozat összeladásai elérték a 41,7 millió példányt. Ha visszatekintünk tavaly májusra, akkor ez a szám "még csak" 28 millió volt, vagyis másfél év leforgása alatt újabb 18 millió Uncharted került a játékosok kosaraiba.

Természetesen ilyen számok mellett nehéz elképzelni, hogy a Sony ne tervezne a sorozattal a jövőben, hiába zárult le Nathan kalandja. Idén egy kitérő jóvoltából Chloe és Nadine is bizonyította, hogy az univerzumban és más karaktereiben is van még potenciál. A Naughty Dog ugyan leszögezte, ők nem terveznek újabb részt már, de ha sikerül olyan stúdiót találni, aki megfelelően tud hozzányúlni az alapanyaghoz, akkor valószínűleg van rá esély, hogy újabb és újabb epizódokat kapjunk.

Nem véletlen, hogy kisebb vakvágányok után, de végre sínen van az Uncharted-mozifilm, amit Shawn Levy rendez, a fiatal Nathan Drake-et pedig Tom Holland alakítja majd benne.

24.
Őrnagy
Szerintem a Naughty Dog pontosan tudja, hogy kell jó játékot csinálni. De olyan játékot sosem fognak tudni készíteni, ami mindenkinek tetszik.
23.
Duken
#19: Ez szerintem is bőven belefér, a lényeg hogy sztori-orientált és karakter központú legyen. :)
21.
NathanDrake
Le a kalappal az Naughty Dog előtt látszik rajtuk hogy a szívüket lelküket beleadják hogy a rajongó táborukat ne hagyják cserbe. Remélem Golden Abysst is kiadják ps4-re bár azt nem ők csinálták hanem a SIE Bend Studio akik most a Days Gone játékon dolgoznak, de azért reménykedni még lehet :)
19.
Oldman
Duken! 11#
Igen, valòszìnűleg igazad van! Egyèbkènt a TLOU 2-ben mivel chapterokra lesz bontva valòszìnűleg a törtèneti szàl, szòval egy-egy fejezetnèl azèrt a nagyobb pàlyaszabadsàg nem lenne rossz. Tehàt nem egy teljesen nyitott, de egyes rèszeknèl igenis nagyobb területtel azèrt kibèkülnèk, mondjuk egy erdős területnèl kimondottan fèlelmetesen hatna a kicsi latòtàvolsàg...miközben a bokrok közül kibòklàszva a kèpes felünkbe mar egy jòkèpű èlőhulla! :)
18.
Fontos 96
Jó is lenne egy olyan Uncharted amiben 3 órát vadásznál szarvasokra, hogy összeszedj elég bőrt hogy kraftolhass egy hátizsákot. Még hogy lezárjon a játék területeket addig ameddig nem viszed tovább a sztorit, és ingázhass 3 karakter között akik adják a missziókat. UC a lineáris játékban jó, ahol amihez hozzáérsz az törik, robban, vagy valahogy máshogy akar kinyírni. Egy TLoU-t hamarébb eltudnék képzelni nyitott világban, de az már más kérdés hogy mennyire tenne az jót a játékmenetnek.
17.
madSci
A játékidőt és a minőségi játékidőt érdemes külön választani, mert nagyon nem mindegy. Egy multiba végtelen órát bele lehet ölni, egy open-worldban sok órát el lehet tölteni a térképen keresztülhaladással, de amikor én játékélményre gondolok, akkor egy minden pillanatában megtervezett és működő játékmenetre vágyom, ahol minden apróság fel van építve, a karakterek ki vannak találva. Ez csak lineárisan működik. Itt nincs időhúzás, helyette egy olyan kompakt élményt kapsz, amit open-worldben sosem. Vagy amikor igen, ott az open-worldök is pont hogy átmennek lineárisba nem kicsit csalva - mert csak így működik a sztori.
12.
delphijos
#5: Nem vagyunk egyformák. Nekem az UC-ből nem hiányzik hogy OW legyen. Ráadásul én az a játékos vagyok ma már akinek nincs ideje 100 óra alatt végigvinnie ha OW lenne, ugyanakkor meg szeretem végigélvezni a kalandot. A Rise of the Tomb Raider bár gyönyörű, és imádom, de a SZERINTEM felesleges kraftolós iránnyal nálam már a határt feszegette ami a játékmenetet illeti. Ezer és egy OW játék van, miért kéne még egy franchise-t is azzá tenni?
11.
Duken
#6: Remélem csőjáték lesz mert egy open-world játéknak sosem lehet olyan jó narratívája és mély karakterei mint egy lineáris játéknak.
10.
Norbiii
Az UC4 nekem tetszett, de nem voltam érte annyira odáig, mint az első-három részért...
8.
tsulok
#5: "Azt sem tudjátok milyen lenne egy open world Uncharted (MERT NEM!), de nem kértek belőle."
Te viszont tudod gondolom...

"Aztán csodálkoztok, ha 50 szer is eladják nektek ugyanazt. Igazi Transformers generáció. Gratulálok. A COD-nál bezzeg megy a fika, hogy évről évre miaszar, de ez jöhetne 10 éven keresztül... Vicc."
Van rengeteg open-world játék, de te ebből is azt akarsz csinálni...

Az, hogy a Zelda meg a Horizon open world és még jó is az nem jelenti azt, hogy az Uncharted is működne így. Szerintem két dolog teszi kiemelkedővé: történet, nagy akció jelenetek. Ezek lineáris játékoknál jobban működnek.
Open world-nél egy nagyon jó gameplay-loop kellene, ami pont az UC leggyengébb pontja.

7.
Aang
#5: Előtte meg az uncharted 4 volt az év játéka. Pl a horizont én is végig vittem, de az uncharted 4 szerintem messze jobb. Szóval ne haragudj de nem nagyon értem mire akarsz kijukadni. Életem legjobb játéka pl a the last of us volt. Mitől lett volna az innovatívabb , hogy órákig rohangálhattam volna a pályákon fel és alá?
6.
Oldman
Èn sok mindenben egyetèrtek unrealnois-al, fûggetlenül attòl, hogy ha ùjra hasonlò szisztèmàval rukkol elő az ND mint eddig, akkor is megvennèm a jàtèkukat, mert maga a narratìva meg a làtvàny az mindent visz! 1-2-èvente a jàtèkukèrt nem sajnàlom viszont kiadni a 12-17 ft-ot. Amùgy egy kellően tartalmas open world jàtèk nem biztos hogy hàtràny volna, inkàbb csak a nosztalgia miatt òdzkodnànk egy ilyen stìlus miatt szerintem. A ND tudnà valòszìnűleg, hogy hogyan lehetne sikerre vinni egy nyitott/abb pàlyàs kalandot. Vajon a TLOU 2 csőjàtèk lesz, vagy...?
5.
unrealnoise
Nah látjátok ez itt a gond. :) Azt sem tudjátok milyen lenne egy open world Uncharted (MERT NEM!), de nem kértek belőle.

Megsúgok valamit. Az év legjobb játékai idén sokak szerint a Zelda és a Mario volt. Jah, hogy mindkettő Open World. Undorító.

Aztán csodálkoztok, ha 50 szer is eladják nektek ugyanazt. Igazi Transformers generáció. Gratulálok. A COD-nál bezzeg megy a fika, hogy évről évre miaszar, de ez jöhetne 10 éven keresztül... Vicc.

Lássátok a Horizon is mekkora szar lett mi? Egy fasza kis középszerű Killzone mennyivel jobb lett volna...

Pont az innovatív megoldásokat ítélitek már így élből halálra, mert bizony, ha valahol, akkor az Open World címeknél (lásd Zelda), lehetne komoly dolgokat véghezvinni.
4.
Codehook1337
#1: Hidd el ez a 20 ropi csak a magyarokat vagja foldhoz. Nekem pl par ora fizum angliaba. Arrol nem is beszelve hogy varsz 2honapot es kb felaron veszed meg.
3.
Aang
Én eddig négyszer vittem ki az uncharted 4-et. Tökéletes játék minden ízében.
Isten ments egy open world game-től. Már a the lost legacy-ban is rohadt unalmas volt, az a kevés amit beletettek. Ha ilyen változás felé mennének el, akkor hagynám is a szériát.

Egyébként kíváncsi vagyok, kik készithetnének egy újabb epizódot. Van egy két tippem, de azok most más játékokon ügyködnek. Szerintem még jó sokáig, nem lesz folytatása.
1.
unrealnoise
Heh, kevés. Jók voltak az ND féle Unchartedek, de a 4. résztől többet vártam. Ugyanolyan látványos akció-kaland játék, mint az eddigiek. Játékmechanikailag nagyon keveset fejlődtek. Mondom ezt úgy, hogy az egyik kedvenc szériám, mert a karakterek, a sztori, a hangulat, a helyszínek mind zseniálisak.

De mindenképpen tovább kellene lépniük, mert ez számomra már kevés lesz. Igen, tudom, sokak már a hátuk közepére sem kívánnak egy open world játékot, de én azért megnéznék egy ilyen Uncharted részt. Pláne, hogy a kincsvadászat, felfedezés, etc, pont egy ilyen világban tudna teljesen magával ragadni. Arról nem beszélve, hogy mennyivel komplexebb lehetne a játék, a karakterfejlődés, stb.

Plusz legyünk őszinték, egy 15-20 óra alatt kijátszható játékért (pedig ezek az értékek nem is gyengék) nem feltétlen szeretnék minden alkalommal kifizetni majd 20 ezer forintot. Meg lehet kövezni, de egy jó FIFA (az idei nem az!), egy Project Cars 2, egy fasza verekedős cucc viszont hosszú hónapokra, akár 1000+ órákra le tud kötni.

Arról nem is beszélve, hogy ha a formula változatlan marad, erősen ráunhatnak az emberek erre a szériára is...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...