Tízmillió példánynál jár a Nintendo Switch

  • Írta: fojesz
  • 2017. december 12.
  • Biznisz
Link másolása
Kaptunk egy gyors helyzetjelentést a Nintendótól, persze nem alaptalanul: a kiotóiak becslései szerint a Nintendo Switch mára elérte a tízmillió eladott példányt, ehhez pedig alig kilenc hónapra volt szüksége a konzolnak.

A Nintendo bejelentette, hogy a belsős felmérései alapján 10 millió eladott példánynál jár a Nintendo Switch. A márciusban megjelent konzol tehát remek formában van (a Wii U-ból a teljes pályafutása során 13,5 millió darab talált gazdára), és ugye játékok terén sem áll rosszul: az új Zelda és a Super Mario Odyssey is kiválóan sikerült. 

A Nintendo a legutóbbi üzleti jelentésében arról számolt be, hogy 2018 márciusáig 14 millió darabot szeretne eladni a Switch-ből, vagyis egy évvel a premier után zárójelbe is tenné a Wii U-t. Lapértesülések szerint a kiotóiak ráadásul még durvább keresletre számítanak a későbbiekben: a következő üzleti évben másfélszer-kétszer annyi gépen adnának túl, mint a jelenlegiben.

15.
15.
Nekem elinte nem tetszett, aztan elcsabultam es most nagyon birom. Felnottkent kevesebbet nyomom ajatekokat de rovid "runokra" is kivalo, akar doommal, akar massal, nagyon bejon.
14.
14.
CitromH
#8: Nem kell magyarázkodni.

#12 Engem egyre jobban csábít a konzol, és egyáltalán nem a portable feature miatt. Biztos van, akinek többet számít ez a funkció, mint nekem, viszont abban is biztos vagyok, hogy nem ez az elsődleges indok, hogy megveszik az okostelefonok korában.
13.
13.
Darth Maul Official
#3: Hülyeségeiddel fáraszd az ősöket otthon
12.
12.
laquitto
#11: Kulon kezikonzolt szerintem nincs sok ertelme kiadni, tuti bukas. Ott a ps vita, arra is csak indie vackok jonnek mar, pedig szerettem. A nintendo az egyetlen ertelmes dolgot csinalta ezzel a hibrid megoldassal, massal imho nem tudott volna ekkora reszt szerezni a piacbol. Elobbutobb enis elcsabulok, nagyon kene ps4 melle.
11.
11.
GAMEROD
Egyértelmű volt a sikere, a Nintendónak is megvan a maga bázisa főleg az USA-ban és Japánban. Házibulikon vagy egyéb családi összejöveteleken is a legjobb társasjáték. Nekem mondjuk a sima Wii tetszett a legjobban, külsőre nagyon üt még ma is, és több cím jelent meg rá a mainstream játékok közül, jobban meg tudta fogni a nagyobb kiadókat mint ma. Mondjuk én kézikonzolt én egy erősebb asztali mellett külön adtam volna ki, mintt anno a Gameboy volt, mert így csak kiütik egymás előnyeit.
9.
9.
Yanez
#8: Kb két millió WiiU-s van, ami a 10 millának csak a 20%-a.
8.
8.
Heldengeist
#2: Azért azt senki nem tagadta, hogy az a mag, aki a Wii U-t megvette, az ezt is meg fogja. Plusz ha például az én kommenteimet visszakeresed, én írtam olyat, hogy a DS felhasználók közül is fog átszipkázni. Plusz emlékeim szerint azt is elismertem, hogy nagyon hatásos marketinget tettek mögé (nem csak a klasszikus hirdetésekre gondolok). Ezek a dolgok azóta sem változtak. Én mindig is onnantól gondoltam, hogy fölülmúlja az elvárásaim, ha a 25 milliót jelentősen felülmúlja. Annál lejjebb sosem mentem, legfeljebb azzal, hogy az U-sok annyira hívők, hogy azok mind tuti vevők.
7.
7.
kamgecam
Hogy a picsóba ne lenne sikeres. Szerintem nincs olyan gamer aki ne örűlne egy brutál erős kézikonzolnak ami kompakt, egyszerű, útra kész, csaknem bármikor használható és egyre jobb exkluzív címek jönnek rá. Nem a kedvenc konzolom de a legszerethetőbb!
6.
6.
Yanez
5.
5.
Elijah Baley
#2: Minden oldalnak megvolt a maga 5-6 okosa aki már akkor megmondta hogy ez szar lesz meg bukás stb. De szokás szerint bebizonyosodott hogy ők nem a többség még ha a komment szekcióbol ez látszódott is.
4.
4.
Darksiders84
De hová lett Magyország legnagyobb Nintendo hívője Link?
Lehet megvonták a gyerkőctől a netet.... vagy más oldalon boldogít
3.
3.
Bajban a Microsoft, lassan beéri az Xbox One-t.
2.
2.
Norbiii
Emlékszem a vitára pro és kontra, amikor megjelent a Switch. Volt ott mindenféle vélemény, normális vélemény, durvább megnyilvánulás, és maga a gép is kapott olyasmi jelzőket, hogy ez sz@r stb...Nos eltelt 9 hónap és 10 millió.....
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...