Super Mario Odyssey teszt

  • Írta: zoenn
  • 2017. december 4.
A Nintendo egy éven belül már a második játéksorozatát reformálja meg, a Zelda után ezúttal a bajuszos vízvezetékszerelőn a sor! Egy nagygépes Mario érkezése igazi ünnepély a rajongók körében, és meg is érdemli a szeretetüket.

A kiotói vállalat markáns koncepcióváltása nem csupán a Switch hibrid mivoltában, hanem a legnépszerűbb frencsájzaik modernizálásában is tetten érhető. Idén márciusban a The Legend of Zelda: Breath of the Wild kinyitotta a határokat, mindent a felfedezés élményére tett fel, iszonyatosan addiktív anyag formálódott belőle, hosszú játékórák után is tudott újat mutatni, amit nem sok nyitott világú RPG tud utána csinálni. Mérföldkő, ha úgy tetszik, s valami hasonló volt a terv a Nintendónál a Mario esetében is, bár a műfaji különbségek miatt az összehasonlításnak nincs értelme. Én azért megjegyzem, hogy mindkét játékban a hagyományoknak nagy szerepe van, ugyanakkor képesek újra feltalálni magukat, ami egy folytatáshoz elengedhetetlen.

A fejlesztők nem érik be csak egy újabb jól sikerült platformerrel: többet és még többet ad, mindig belebotlasz egy végletekig kimunkált, és pofátlanul szórakoztató játékelembe. Nem talál fel újakat, csak úgy gyúrja össze a masszát, hogy mindig találjunk benne valami szenzációs összetevőt, amit ott és akkor remekül működik. Látszik, milyen élvezettel rakták össze a fejlesztők, az idő sem kötötte a kezüket. Az Odyssey nem készült el a konzol tavaszi premierjére, helyette az év végi ünnepi szezon egyik legfontosabb terméke lett. Leginkább egy régi bútordarabhoz hasonlítható: kis gondoskodással, némi renoválással és egy új réteg festékkel máris a szoba éke lett, amire jó ránézni, de még jobb megérinteni. Újszerűnek hat a laikusok körében, de mi tudjuk, hogy legbelül több évtizedes értéket képvisel. Az Odyssey egyszerre adózik a klasszikus 2D-s Marióknak, noha az alapjait a kultikus Super Mario 64-re húzza fel. E szempontból pedig tökéletesen időzített a Nintendo: egyre másra jelennek meg az N64-es éra hagyományait követő darabok, amelyek könnyen a margóra kerülhetnek jelen darab mellett.

Mint minden Mario-játék esetében, a sztori itt is mellékes a játékélmény mellett. A tüskés páncélú koopa, Bowser ezúttal is elrabolja Peach hercegnőt, és már a lagzijukat tervezi. Főhősünk, ahogyan a múltban is, ezt nem hagyhatja annyiban és a lány megmentésére indul, ezúttal azonban egy nem várt segítőre akad: jelesül egy Cappy nevű piros sapkára. Az érző tökfedő lehetővé teszi számára, hogy különféle ellenségeket és tárgyakat szálljon meg (összesen 50-et), így azok irányíthatóvá válnak, képességeiket pedig a saját célunk elérésére fordíthatjuk. Apró, de radikális újdonság ez, ám a Nintendo képes arra, hogy ezzel alaposan felforgassa az eddig ismert élményt. A két társ tehát egyesíti erőit, hogy aztán a Földhöz nagyon hasonló bolygón üldözze Bowsert. A minimál sztoriból sikerült kihozni a legtöbbet, néhány egészen izgalmas arccal is összefutunk a kalandunk során, a fordulatok pedig egyáltalán nem erőltetettek. Magam is furának találom, hogy a gyermeteg sztori nagyon is jól áll az Odyssey könnyed témájának.

Idővel rutinosan dobáljuk a sapkánkat, olyannyira, hogy esszenciális összetevővé válik. Mindez hihetetlenül szórakoztató, nem lehet megállni mosolygás nélkül, amikor a Mario ikonikus bajusza ott virít egy T-Rexen, vagy egy goombán. Miután elsajátítjuk az ellenségek képességeit, új lehetőségek nyílnak meg a számunkra, nélkülük a lépten-nyomon fellelhető rejtvények megoldása lehetetlen, és olyan helyekre érhetünk el általuk, ahová korábban nem tudtunk, így még több érmét zsákolhatunk be. Máskor a harcok során jön jól egy új forma: a felénk kilőtt ágyúgolyót megszállva, pont azt intézhetjük el, aki minket célba vett. Csak használni kell az agyadat, s máris új távlatokat nyithatsz Cappyvel! A képességek dinamikus variálása mellett a sapka önmagában is hasznos, eldobva egy lebegő platformként is használhatjuk.

Ami a lecsupaszított vázat illeti: ezúttal is terebélyes sandbox pályák, vagyis királyságok egymásutánjából épül fel a játék. A szintek látszólag jól megkülönböztethető tematikája azonban csak álca, nagyon is elképzelhető, hogy időközben teljesen megváltozik az adott szint kontextusa. Eltérőek a célok, rengeteg titok lappang szerte szét, amelyek csak arra várnak, hogy derék influencerünk rábukkanjon. A kihívások teljesítéséért úgynevezett Power Moonok ütik a markunkat. A holdak a játék legfontosabb gyűjthető dolgai, ezek szükségesek ahhoz, hogy a következő helyszínre jussunk, ezekkel javítható meg Cappy léghajója, amivel angolosan távozhatunk. Néhány hold könnyen elérhető, a többi viszont nagyon el van dugva, így alaposan meg lehet izzadni, mire az adott szinten tucatnyit bezsebelünk. Persze nem mind szükséges ahhoz, hogy Bowser után eredjünk, de ha alaposak vagyunk, ajánlott nyitott szemmel járni, hiszen roppant üdítő, amikor egy dögnehéz szekvencia után magunkhoz ragadunk egy hőn áhított holdat. Szerencsére később visszatérhetünk a királyságokba összeszedni az elmaradt dolgokat, így akár 50-60 órát is eltölthetünk a játékkal.

A szabadság viszont nem töri meg a lendületet, minden feladat tetszés szerinti sorrendben teljesíthető, és még csak nem is kötelezően. Az Odyssey úgy vonja be a játékost, hogy szinte észre sem veszi, olyan lehetőségeket ad a kezébe, amire korábban nem is gondolt. Egyszerű összefüggésekre hívja fel a figyelmét, a különböző elemek kombinálásával pedig az elérhetetlennek tűnő helyekre is elviszi a nagyérdeműt. Sokszor nagyon kemény a játék, nem adja olcsón a sokadik holdat, de nem is kötelez rá, hogy önként szívasd meg magad. Csak ha valami többre vágysz és maximalista vagy. Ettől függetlenül ne legyenek kétségeink! A Nintendo EPD csapata nagyon is tudatosan, kézzel épített fel minden, minijátéknak is felfogható szekvenciát. Ezek együttese pedig olyan erőteljes, oda-vissza ható mechanizmusokkal operáló végeredménnyel kecsegtet, ami a maga nemében páratlan. Ilyen jelzőket pedig csak nagyritkán átélhető, műfajteremtő daraboknál szokás leírni, pedig maga design már huszonegy éve született meg.  

A nagybetűs változatosság, ami a pályák tematikáját jellemzi, minden játékosnak elegendő motivációt nyújt arra, hogy minden zegzugot felkutasson. A fejlesztők fantáziája szinte kiapadhatatlan. Itt van mindjárt New Donk City nagyvárosi pályája a munkába siető emberekkel, felhőkarcolókkal és a sárga taxikkal! A modernkori New York karikatúraszerű változata, amely vertikálisan is próbára teszi hősünket. Persze túlnyomó többségben a mesebeli királyságok lesznek túlsúlyban, megfordulunk a fagy birodalmában, máskor az óceánok mélyére merülünk, ahol meglepően intelligens NPC-kkel futunk össze. A vörös homokkal teli sivatagban mexikói hangulat lesz úrrá rajtunk, megannyi kikacsintással a valóságban is létező kultúrák felé. Viccesek még a kajából felépülő szintek is, ahol szinte hipnotikus erejű a színválasztás.

Nem beszélve a 8-bites szakaszokról, amelyek könnyedén épülnek a 3D-s térbe - rendszerint egy csővezetékbe belépve, sík falfelületen élhetjük át újra Mario klasszikus kivetüléseit, és persze az ott összegyűjtött holdak is számítanak. Az Odyssey nem űz gúnyt semmiből, inkább megannyi apró hangulatelemet olvaszt magába – teszi mindezt nagyon könnyen, nem feltétlenül koherens egészet alkotva. Ahány királyság, annyiféle művészi stílussal találkozunk, világépítésről szó sincs, arra nem a Mario a legjobb alapanyag. Itt a szívvel-lélekkel megalkotott pályadesign a játék aduásza, a fejlesztők nem akarták korlátok közé szorítani a játékost, inkább csak újra és újra elkápráztatják. Amikor totál céltalanul bolyongunk, akkor is tudják, mit fogsz csinálni hamarosan, de a visszajelzés sem marad el, szinte mindenre rácsodálkozunk és mindenért jutalmat kapunk. Van, amikor a káosz is gyönyörű. Csak nézd meg az íróasztalodat, na, ugye! Minden apró fecninek története van, pont úgy, mint az Odyssey-ben.

S mikor már azt hitted, nincs tovább, nem tudsz több mindent kisajtolni a játékból, akkor ér az első sokk - még utána is tartogat meglepetést a játék, nyugi! A készítők nem csak feszegetik a határokat, hanem át is lépik. A második nekifutásra minden egyes pálya átalakul, kibővül, így új lehetőségek, képességek és extrák várnak Marióra, akit még testre is szabhatunk különféle ruhadarabokkal. Olyan helyek nyílnak meg, ahová korábban nem volt bejárásunk, így még több jutalom hullhat az ölünkbe. És igazán itt csillogtatják meg a tudásukat a pályatervezők, mindent kihoztak a terek elrendezéséből, láthatatlan platformokat helyeznek el. Mi pedig csak hüledezünk: „Erre hogyhogy nem gondoltunk korábban?” S ehhez hozzájön még a kétfős kooperatív mód, amelyben a második játékos Cappyt irányítja. Szabadon szállhat meg ellenségeket és harcból is kiveszi a részét Mario mellett.

Érdemes még szót ejteni az irányításról, amely kritikus pont egy platformjáték esetében. Olyannyira fontos, hogy egy alapból ütős ötletekből felépülő játékot is képes elrontani, lásd a Yooka-Laylee esetét. Szerencsére az Odyssey rendkívül reszponzív rendszert használ. Az ugrándozás nagyon élvezetes, a különféle mozdulatok végrehajtása nagyon egyszerű, a kombinálásukkal pedig minden akadály legyűrhető. Sajnos a Joy-Conokkal történő gesztusvezérlés már nem a legjobb, csak néhány egyszerűbb csapkodásra használható, főleg a harcok közben. Van, amikor gyors reakcióra lenne szükség, de a mozgásérzékelés sajnos lassúbb a kelleténél, ezért a legtöbbször a fizikai gombokat erőltettem.  S ha már küzdelmek, illik megjegyezni, hogy a bossharcok rendre ötletesek, azonban ha kiismerjük a támadásmintájukat, könnyedén leverhető az adott világ veszedelmes, de azért vicces ura.

Esztétikailag szinte kifogástalan, amit a Switch szerény hardverje a képernyőkre varázsol. Akár kézi üzemmódban, akár dokkolt állapotban játszottam, a Super Mario Odyssey színgazdag világa folyamatosan lenyűgözött – előbbi esetben nyilván trükköztek egy kicsit a felbontással. Minden részlet kellően kidolgozott, és itt az elnagyoltságnak is bája van. A framerate-et stabilan 60 fps-re lőtték be, és egyetlen egyszer sem bicsaklott meg a sebesség. Minden egyes világ fülbemászó dallamokat kapott, a repertoár széles, a dzsesszes, modern darabokat a régi pityegésekkel olyan profi módon ötvözték, hogy később azon kapjuk magunkat, hogy a zuhany alatt dúdoljuk.

A Super Mario Odyssey-nek sikerült egybegyúrnia a sorozat klasszikus és modern elemeit úgy, hogy csak a legjobb elemeket emelte át, egy aprónak tűnő, de annál fontosabb csavarral pedig játszható karakterré tette az ismerős szereplőket. Az alapok már adottak voltak, az elmúlt három évtizedben már megannyi ikonikus szereplőt vonultatott fel a sorozat, az univerzum pedig mindig apró-cseprő konfliktusokra koncentrál – nem is várnánk többet egy új Mario-játéktól. Mégis a változatos királyságok, az időrabló momentumok és gyors és élvezetes játékmenet minden korosztály számára különösen ajánlott. Ezzel együtt nyugodt szívvel kijelenthető, hogy a Super Mario Odyssey nemcsak a szérián belül egy újabb hivatkozási pont, hanem a videojátékok történetében is. Igen, pont most íródott benne egy újabb meghatározó bejegyzés.

A Super Mario Odyssey kizárólag Nintendo Switch-re jelent meg.

23.
Norbiii
#22: Ezt én is így gondolom.
22.
delphijos
#17: Igazán kedves. Én tényleg úgy állok a konzolokhoz is mint bármelyik másik mőszaki cikkhez. Képzeljük el milyen röhelyes lenne a platform háborúval analógiában azon veszekedni hogy melyik vízforraló a jobb. Rögtön röhejesnek hangzik a vita.

Persze mint ahogy semmi sem a Switch sem tökéletes. Ilyen árért még mindíg pofátlanságnak tartom hogy nem a charging grip-et adják hozzá, és a 32G memóriát is még mindíg keveslem. Végighallgattam ezer "magyarázatot", és persze, nem egy SD kártyán múlik az életem, de 110ezerért szerintem a duplája lett volna a minimum. Továbbá a "régi" ( már platformon már jó ideje megjelent ) és az indie játékok, árát is túlzónak tartom. Használati szempontból nekem a kontroller orientáció átváltásra hiányzik egy fizikai gomb, amivel egy mozdulat lenne, és nem a menüben kéne bohóckodni. De a lényeg, a JÁTÉKÉLMÉNY nekem bejött.
21.
McDuff
#1: Nem azért a 20 forintért, nem vagyok én sem nagy Nintendo-s, utoljára 20 éve volt közöm hozzá GameBoy képében, de erre a részre még én is elismerően csettintettem, ezen azért látszik a fejlődés, az új irány, az új koncepció, mindezt úgy hogy Mario maradt. Sok széria tanulhatna tőlük etekintetben!
És akkor még idén itt volt a Rabbits-es rész is, amire ez szintúgy elmondható, bár az inkább már spin-off.
20.
Norbiii
#19: Szerintem ha nincs a múltkori felháborodás a Zelda 10 pont miatt, talán a Mario is 10-et kapott volna, de jobb már vigyázni! XD Na jó, a 9.5 is brutál pontszám!
19.
Nothing
#11: :D

Jaja. Már a 9.9-re is morgolódnak manapság odaát. Ha a bajszos csőkalapáló vagy a félresikerült Peter Pan cosplayer a főszereplő, akkor bizony tízes/százas/AAA+++/stb.! ;) ;) ;)
17.
Norbiii
#15: +1

Nagyon korrekt a viselkedésed kedves delphijos. Valóban voltak kritikus hangjaid a Switch-el kapcsolatban, és igen, szkeptikus voltál, de legalább nem szégyelled bevallani, hogy most mást gondolsz, és kellemeset csalódtál benne! Nagyon szimpatikus a hozzáállásod! :)
16.
Darksiders84
A nagybetűs igazi ÉLMÉNY amit tud adni a gép azzal a pár játékkal amiket mindenki ismer és emleget Zelda és Mariok miatt én is elismerem a gépet Ps4 tulajdonosként és már bánom hogy eladtam a Zelda után mert most újra vehetek a Mario és Splatoon 2 miatt.
15.
delphijos
Én ha lehet mondani nagyon szkeptikus voltam. De szépen jöttek a játékok, a bejelentések, és a Mario & Rabbids kiadásakor megvettem. Én is csak azt tudom mondani, hogy nem való mindenkinek. De számomra tökéletesen kitölti azt az “űrt” amit a többi konzol hagy számomra. Szuper local multi élmény a gyerekeimmel Mario Kart közben, a grafika alapján lehet hogy gyerekesnek, könnyűnek képzelt de amúgy elég komoly kihívás M&R, Mario , ami szerintem minden idők legjobb platformer játéka, és sorolhatnám. Egy percig sem bánom hogy megvettem.
14.
Jigsawwasright
#12: Szia! Remélem ezzel tudok segíteni a döntésben. Nem vagyok semmilyen fanboy, van egy Ps 4 pro a birtokomban, és tavasz óta egy switch is. Számomra nagyon nehéz döntés volt, hogy megvegyem e a gépet, mert elég túlárazottnak éreztem, és akkoriban tényleg CSAK a Zelda volt rá. De valamiért úgy éreztem, hogy muszáj lenne kipróbálni, mert rengeteg gyerekkori emlékem köt Nintendo címekhez (főleg game cube, wii érából) és emlékeztem, hogy van valami egészen megmagyarázhatatlan varázsa a játékaiknak. Most, 22 évesen volt elég pénzem, hogy vegyek egy Switchet minden kockázat nélkül ( úgy gondoltam, hogy ha nem jön be max eladom 90ért, de egy próbát megér). Úgyhogy belevágtam, és vettem egyet Zeldástul, Pro controllerrel, csak hogy tuti legyen az élmény. Elég volt 2 óra, és azon kaptam magam, hogy egy olyan érzés fogott el, amit nagyon rég nem éreztem (talán utoljára a Super Mario Galaxynál), az a már említett megmagyarázhatatlan varázs. Az a gyermeteg izgatottság, amikor azt érzed, hogy minden perc számít és egy életre veled marad. Amikor bekapcsolod a pst, és céltalanul lapozgatsz a játékok között a menüben, és azt érzed, hogy mindegyik játék nagyon kevés (még a witcher is). Kb. 100 órát kalandoztam eddig Hyrule világában és semmire sem cserélném el. Mostmár direkt nem játszom vele, mert félek, ha vége lesz, hatalmas űr fog tátongani utána. És ez csak a Zelda. Azóta megvettem a Mario Kartot, Splatoon 2-t, és az Odysseyt legutóbb. Mindegyik fantasztikus játék. És itt a Játek a hangsúlyos, mert rengeteg kiváló cím érkezett minden platformra, de a Switches címeknél minden más aspektust háttérbe szorít a játékmenet. Az új Zelda és Mario azt a gondolatot hozta felszínre bennem, hogy ez minden amiért rajongok a videójátékokban. A nagybetűs élmény! És hihetetlen erős év ez játékok szintjén, volt Nioh, Horizon Zero Dawn, Persona 5 stb. Mind kiváló játékok, de egyik sem fogható ahhoz a komplex és mégis egyszerű, mértani pontossággal adagolt játékmenethez, mint amit a Nintendo elénk rakott. Sokan mondják, hogy gyerekes, gyenge, és rossz a konzol. De míg az ő kedvenceik 10-20 év múlva csak elavult pixelhalmazok lesznek, ezek a játékok időtálló darabok, amik már most sem a felbontásról és a technikai dolgokról szólnak, hanem arról, hogy ha 100 év múlva valaki elővesz egy Switchet (már ha létezik még működő gép akkor) ugyonolyan élményben lesz része, mint aki day one vette. Valószínűleg ez az a megmagyarázhatatlan varázs. Szóval azt javaslom, hogy mindenképp tegyél vele egy próbát. Ha azokat tapasztalod amiket én, akkor tuti megéri. Ha nálad nem működik a varázs, akkor max eladod és buksz egy 20ast, de legalább kipróbáltad, és nem piszkál tovább a gondolat.
Köszi, ha végig olvastad. :)
12.
CitromH
Nekem Nintendóm volt, majd PC mellett PS2-őm is, és aztán ott is hagytam a konzolos világot. Bár volt nálam ps3 és 4 is elsősorban final fantasyk miatt, de a célozgatós játékok nagyon nem fekszenek. Próbáltam a mai topjátékokat PS4re, de igazi visszalépés az egérhez képest a konzolos célzás. Nehezebb irányítás, rosszabb grafika... nincs semmilyen okom, hogy ismét konzolt birtokoljak. Nem is erőltettem őket, és maradni is akartam a "kölcsönkérem, ha megjelenik valami ami érdekel" terveimnél. Eddig... Persze, megfelelő mennyiségü idő után biztos menne azzal is a célzás, de minek térjek át valamire, ami gyengébb minőséget képvisel.

Viszont ez a Nintendo switch nagyon kellene. Ha nem lennének tapasztalataim a mai konzolos csúcsjátékokkal már meg is vettem volna. Viszont tartok tőle, hogy ez sem a klasszikus konzolos világot(értsd: arcade) és érzést fogja hozni, amit a Nintendo annó képviselt. Jó lenne ha lenne valaki, aki érti is mi a gondom, és meggyőzne róla, hogy ez a konzol nem célzóversenyt képvisel. Sajnos az ismerősi körben nincs még ilyen masina, és nem tudom kipróbálni.

(Flamet és PC vs konzol vitát nem szeretnék kapni, nem azért írtam, ez szimplán a saját véleményem, amit fogadj el, ahogy én is megértem miért is van ekkora közönsége a konzoloknak.)
11.
NemecsekErno
Még egy ilyen negatív hangvételű teszt, és lepontozás 9.5-re, és a Nintendo megvonja az ingyen teszt játékokat, konzolokat, mercsendájzokat a T. Szerkesztőségtől.

Hallatlan, hogy egy Nintendó játék nem 10, vagy annál több pontot kap!
10.
GemForge
#9: Ugye-ugye! Azok a fránya exkluzív tartalmak! Mikre rá nem veszik az embert?! :)
És még magaddal is viheted a játékokat!
9.
RangerFox
Ezzel már 5 címre nőtt azon játékok listája, amik miatt szeretnék switchet venni. Egyre jobban érik a dolog, már csak egy naptárat kéne nézni, hogy jövőre milyen játékok vannak bejelentve rá, meg esetleg egy dedikált YT app se ártana a gépre, és már venném is.
8.
Norbiii
A tesztet még nem olvastam el, de nem látom a többi teszt között ott jobboldalt, így pár nap után már nem lesz látható...csak jeleztem. :)
7.
sasncore
#1: Mindig vannak fiatalok.
6.
Tidus
#1: Ameddig ilyen profi minőséget képvisel és így megtud újulni nincs is ezzel baj.
Ha nem lenne a Zelda akkor ez lenne az év játéka(mondom ezt úgy hogy mindhárom konzollal rendelkezek)
5.
PS4jacksony
#1: A videójátékok ősattyja jó,hogy imádnivaló :)
4.
amadeusz gyermeke
#3: A második nekifutásra már keményedik. Ott már van nemi kihívás is
3.
Yanez
Egy újabb gyöngyszem a platformerek világában! Az egyetlen game ami érdekel Switchre, viszont mindenütt azt olvasom, amit itt is, hogy szinte semmi kihívás nincs benne. Emiatt nem is nagyon bánom, hogy kimarad, viszont még így is tetszetős!
1.
Extol
Hogy ezt a Máriót még évtizedek után is el lehet adni, elismerésre méltó.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...